MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért minden hátrányos dolognak van némi előnye. Így annak is van előnye, hogy ilyen rendkívül hosszú ideig húzódott és nyúzódott ez a törvény. No, nem arra gondolok, hogy ez a Ház és ez a Kormány megússza ennek a törvénynek az élvezetét, hanem arra gondolok, hogy a bizottságok dolgoztak, elkészült az együttes jelentés, és ennek következtében végre valóban úgy lehet a részletes vitában részt venni, ahogy az elő van írva a nagykönyvben: a Házszabályban, amikor már a bizottságok értékelésének ismeretében lehet a plénum, a tisztelt Ház nagy tömege előtt előadni az érveket, amelyekkel az ember időnként vitatkozik a bizottsági állásfoglalásokkal.
Az együttes jelentés 7. pontjában tulajdonképpen a vizsgálati kör módosítását javasoltam, vagyis hogy ne csak a III/III-as ügyosztályra vonatkozzon a törvény hatálya, hanem az egész III-as ügyosztályra és annak az elődeire.
Ezt a javaslatomat egyedül az emberi jogi bizottság támogatta, a többi bizottság és az előterjesztő képviselője ezzel nem értett egyet.
A fő érv az volt, hogy hátráltatná a titkosszolgálati munkát, hogyha a régi, bevált ügynökök nevét fel kellene tárni vagy a titkosszolgálati tisztek nevét fel kellene tárni. De hát, az isten szerelméért, itt egy alapvető ellentmondás van! Ha valaki a titkosszolgálatoknál dolgozik, az ne menjen el politikusnak, ne legyen belőle képviselő, miniszter vagy pedig polgármester. Az végezze a munkáját, és ha a mai titkosszolgálatok átvették, akkor ott bizonyítson. Tehát véleményem szerint nincs semmi ellentmondás abban, hogy az egész III-as ügyosztályra és annak elődeire kiterjesszük a kört.
Az általános vitában elég sok példát is mondtam erre vonatkozóan. Például a III/I-es ügyosztály az emigrációba épített be ügynököket, ahol igen nagy károkat okoztak, és igen sok halálos ítélethez vezetett a "munkásságuk". Gondoljunk arra, volt aki erről büszkén könyvet is írt, Szabó Miklós nevezetű – nem tévesztendő össze kitűnő történész kollégámmal.
Tehát ha a tisztaságról, ha a politikai munkára, politikusságra való alkalmasságról, a zsarolhatóság megszüntetéséről beszélünk, ezt a kört is be kell vonni.
Javasoltam a felsorolás elhagyását már csak azért is, mert ez a felsorolás nem pontos, hiszen itt az elődöket sorolták fel. Tudunk róla, hogy ezen a körön túlmenően is voltak olyan hatalmi szervek, amelyek hálózatokat működtettek, amelyek ügynököket építettek be a társadalomba. Jelesül, véletlenül egy dokumentumcsomag került a birtokomba, nem mostanában, kedves belügyminiszter úr, hanem 1980-ban az Irhás-árok partjára kirándultunk a gyerekeimmel, a Budai-hegyekbe, s egy nagy sitthalmazban néhány dossziét találtunk: ez volt a Moha utcai lelet. Ezek a dossziék egy Molnár István nevű elhárító-felderítő hadnagynak az otthoni iratai, az otthoni dossziéi voltak, amelyekben gondosan eltette az 1957., 1958. évi működésének a dokumentumait.
Ezek között a dokumentumok között olyan jelentősek voltak, amelyek az akkori atmoszférát megvilágítják. Ezek között a dokumentumok között szerepelt egy sor beszervezőnyilatkozat aláírásokkal, az ügynökei névsora.
Ezt a dokumentációt annak idején, 1989 júliusában, az utolsó szamizdat formában megjelent Beszélőben közreadtuk. Sokat vitatkoztunk a szerkesztőkkel, hogy teljes névvel szerepeltessük-e az ügynököket, de aztán úgy gondoltuk, hogy a vakvéletlen műve volt, hogy ezekhez a dossziékhoz hozzájutottunk, és talán igazságtalanság lenne – ha egyáltalán lehet erről beszélni – ezeket a személyeket kiemelni, ezért csak monogramokkal tüntettük fel az illetőket.
Itt van a kezemben a Molnár hadnagy listája – aki a XI. kerületi karhatalmi század felderítőcsoportjának volt a vezetője –, az informátorai névsora, számuk 73 fő. 1957. március 2-i ez a leltár. Ezek között van több professzor, több tanársegéd, igazgató, igazgatóhelyettes, gondnok, gépészmérnök, szövőnő, csévélő, tűzoltó és így tovább. Rajner Jenő János történész kollégám készített is erre vonatkozólag ebben a közzétételben elemzéseket. Van ügyvéd is, hogy ez a réteg se maradjon ki belőle.
Szabályos nyilatkozatot szedtek tőlük – felolvasom, nevek nélkül. "Alulírott, aki 1898. január 3-án született, munkahelye ez és ez, lakik itt és itt, büntetőjogi felelősségem tudatában kötelezem magam arra, hogy a honvéd karhatalmi szervek részéről kapott megbízatásomnak a legjobb tudásomnak és meggyőződésemnek megfelelően eleget teszek. A Magyar Népköztársaság megvédése érdekében hazám belső és külső ellenségei ellen pártomhoz és népemhez való hűségemet azzal kívánom kifejezni, hogy önként vállalom a karhatalmi szervek tájékoztatását szóban és írásban. Kötelezem magam arra, hogy a kapott feladatot a konspirációs szabályok betartásával, a legteljesebb titoktartás mellett hajtom végre.
A kapott feladatokról senkinek, még a legközelebbi hozzátartozóimnak sem teszek említést.
Tudomásul veszem – éppen a karhatalmi szervekkel tartott kapcsolat komolysága és fontossága miatt –, hogy amennyiben a fenti kötelezettségemmel kapcsolatban a titoktartás szabályait megszegem, úgy azért, mint hivatali titok megsértéséért, törvényeink előírta büntetés jár."
(19.50)
Saját kezű aláírás. Nyilván már meghalt az illető. Fedőnév – ezt elmondhatom – Kapu. Budapest, 1957. III. hó 12. napján.
A honvéd karhatalom nincs ebben a felsorolásban. Ennek egy százada egy ekkora hálózattal rendelkezett. Lehet, hogy a többi felderítőtiszt nem volt ilyen szorgalmas, de azért mégis egy ilyen jelentős számú hálózatot működtettek. Nem tudjuk – bár a nemzetbiztonsági bizottság tagja vagyok évek óta –, nem tudni, hogy ezekkel az ügynökökkel mi történt; hogy ezeket átadta-e a karhatalom a Belügyminisztériumban, szerepelnek-e abban a kimutatásban, amiről a törvénytervezet is beszél. Tehát ez a felsorolás hiányos, és ezért célszerűbb ezt a felsorolást kihagyni és értelemszerűen alkalmazni a törvényt jogalkalmazóként, amely pontosan megadja, hogy kikről és milyen tevékenységekről van szó. A nyilatkozat is egy eléggé tipikus nyilatkozat. Akik láttak már ilyeneket, azok tudják, hogy nagyjából ilyen szövegeket írattak alá egészen az utóbbi évekig.
De tanulságos ez a kis Moha utcai vagy úti lelet olyan szempontból is, hogy bizony vannak ilyen doszsziék. Vannak ilyen dossziék. Ez a Molnár nevű hadnagy azért nagy kockázatot vállalt magára, amikor annak idején ezt hazavitte, de ezekben az anyagokban van olyan, hogy megvertek ellenforradalmárokat, és akkor jegyzőkönyvet vettek fel nyolc tiszt aláírásával, nyilván, hogy fedezzék magukat. Tehát ez egy ilyen fedező dosszié is. Elképzelhető, hogy sok ilyen dosszié van kint, és ebben az esetben éppen a zsarolhatóságnak a helyzete nagy valószínűséggel előadódhat. Tehát, ha egy olyan ember pozícióba kerül, polgármester lesz belőle vagy külügyminiszter, vagy belügyminiszter, vagy akárki más, ezekből a dossziékból előkerülhetnek iratok, eladhatják őket, hiszen jól tudjuk, hogy külföldön, tőlünk Keletre milyen szívesen adnak el iratokat, és bizony az a politikus, akinek ilyen múltja van, az erőteljesen zsarolható lesz.
Tehát én tisztelettel kérem a Házat, hogy támogassa az emberi jogi bizottság véleményével együtt ezt a javaslatomat, amelyhez egyébként még egy kapcsolódó módosító indítványt is beadtam a mai napon, amely éppen a felsorolást hagyja ki.
A következő, amire felhívnám a figyelmet, a jelentés 20. pontjában lévő javaslatom, amelyet az egyik legfontosabb javaslatnak tartok. Ez pedig úgy szól, hogy el kell végezni az ellenőrzést mindazok számára, akik maguk kérik. Ez szó szerint nem így van, csak ez az értelme. Ez egy nagyon fontos dolog. Egyrészt ezzel meg lehet oldani azt, hogy ne kelljen rendkívül hosszú listákat készíteni arról, hogy milyen foglalkozási ágú személyeket kell ellenőrizni. Ez megnyitja az utat arra, hogy egy tisztaságvizsgálat részévé váljon az egész processzus, hiszen ha valaki vállalkozik valamilyen állás betöltésére, és ott a bizalmas jelleg miatt fontos dolog, hogy ez tisztázódjon, akkor ő saját maga kéri ezt, és a hatóságok kötelesek teljesíteni.
De megoldja ez a javaslatom az egyházak és a különböző társadalmi szervezetek belső problémáit is. Hiszen ha mi ebben a törvényben szabályozzuk, hogy az egyházak, amelyek különböző felépítésűek, különböző hierarchiájúak, vagy éppen nincs is hierarchia bennük, hanem a kollegialitás elve alapján vagy más elveken működnek, és nem lehet pontosan megmondani, hogy az egyház nevében kik járhatnak el és kérhetik funkcionáriusaiknak az átvilágítását, ehelyett sokkal egyszerűbb, hogy maga kérje az, aki valamilyen posztra törekszik vagy posztot kíván továbbra is betölteni, ha az a szervezet ezt kiköti mint tisztasági feltételt.
Ez ellen a szakembereknek az volt az ellenvetése, hogy akkor egy zsilipet nyitunk meg, és emberek tízezrei, netán százezrei fognak kérni ilyen papírokat. Úgy gondolom, ettől a veszélytől nem kell tartani. Továbbá közismert most már, hogy körülbelül 30–40 000 között van a kartonok száma, ekörül, tehát nagyságrendileg ennél kevesebb ügynök szerepel ezeken a listákon. Ennek következtében – ez nem olyan nagy szám – számítógépre lehet vinni. Úgy tudom, régen számítógépen is volt az egész kartonrendszer. Állítólag letörölték, de ez se biztos. Fel lehet tenni egy számítógépre, és az a másodperc töredéke alatt megállapítja, hogy a kérelmező szerepel-e ott vagy nem. Ha – tegyük fel – 100000 fogják kérni, akkor biztos, hogy 99000-nek vagy még többnek azonnal kidobja a számítógép, hogy nemleges. És akkor olyan lesz, mint az erkölcsi bizonyítvány, aminek az a szövege, hogy büntető-nyilvántartásban nem szerepel, és kész, el van intézve. Egy csomó probléma megoldható, becsületbeli problémák, az, amit Mezey Károly vetett fel. De a mostani Parlamentet is meg lehet gyanúsítani, hogy kérem szépen, aki nem indul újra a választásokon: miért nem indul? Vajon mi az indoka annak? Biztos, ő is besúgó volt, azért nem indul a következő választásokon. Abban az esetben, ha valakinek kényelmetlen helyzete van, kér egy ilyen vizsgálatot és el van a dolog intézve. De olyan szempontból is fontos, hogy a későbbiek folyamán jó lenne, ha ez tisztasági vizsgálattá alakulna át. Ezért tisztelettel kérem a Házat, annak ellenére, hogy ezt is kizárólag az emberi jogi bizottság támogatta, támogassák a szavazásnál.
A 47. oldalon a 64., 65. és a 66. pontban lényegében ugyanannak a dolognak több részhalmazát tüntetem fel. Ennek a lényege az, hogy a törvényjavaslat a hatálybalépést követő hatodik év után harminc évre zárolni kívánja – egy pillanat, pontosan akarom idézni a jegyzőkönyv számára – a nyilvántartást. Tehát, hogy a hatodik évtől számított harmincadik évig a nyilvántartásba nem lehet betekinteni.
A probléma többrétegű. Egyrészt mit kell a nyilvántartás alatt érteni? Első közelítésben – ahogy elolvassuk a szöveget – úgy gondoljuk, hogy a nyilvántartás alatt azt a kartonrendszert kell érteni, amelyen fel van tüntetve az ügynökök neve, fedőneve, beszervezési adatai, dossziéiknak a száma, és azon tiszteknek a neve, akik a beszervezést intézték, illetve engedélyezték és rögzítették.
(20.00)
Kérdés, hogy vajon azzal a hatalmas irattárral, ami ehhez csatlakozik – amiben az ügynökök jelentései szerepelnek, amely az ezekből feldolgozott, összesítő jelentéseket tartalmazza –, azokkal a dossziékkal, amelyek a figyelt személyekre vonatkoznak – többek közt ránk is –, az ezekben szereplő anyagokkal mi történik. Lehet-e olyan kiterjesztően értelmezni ezt a nyilvántartást, hogy ezekre az iratokra is kiterjed? Mert akkor nagyon nagy kár éri a magyar történettudományt és a magyar társadalmat egyaránt, hiszen rendkívül fontos és értékes anyagoknak, anyagoldalaknak a tízezrei válnak kutathatatlanná.
De hogyha az egyéni jogok oldaláról nézem a dolgot, akkor joga van mindenkinek tudni, akit megfigyeltek, akire dolgozott ez a szervezet, hogy mit írtak róla. De nemcsak róla írtak, hanem a saját szavait, a saját gondolatait rögzítik ezek az oldalak, tehát tulajdonképpen a mi szellemi tulajdonunkat, a mi gondolatainkat, a mi múltunkat zárolja a törvény ebben az esetben.
Ezért – több fokozatban – módosító indítványokat terjesztettem be. Ennek kettős célja volt. Egyrészt, hogy ne legyen teljesen merev ez a lezárás. Ezt úgy gondoltam megoldani – így szól a szöveg –, hogy "A nyilvántartást államtitoknak kell minősíteni, abba betekinteni csak a törvény felhatalmazása alapján lehet. Vagyis javaslatomra nyitva hagyja a kérdést, hogy a későbbiek folyamán, bölcsebb helyzetben, más helyzetben hozott törvény bizonyos feltételekkel megengedi a betekintést. Ha azonban most kimondjuk, hogy ezt lezárjuk és betekinteni nem lehet, akkor nagyon nehéz lesz egy későbbi törvényhozási periódusban törvényt hozni arra, hogy mégiscsak be lehessen tekinteni – hiszen akkor módosítani kell ezt a törvényt, és a helyébe állítani mást. Sokkal jobb elébe menni a dolgoknak úgy, hogy "csak törvény felhatalmazása alapján lehet".
A másik momentum, hogy saját irataiba bárki jogosult betekinteni, és az abban foglaltakat nyilvánosságra hozni – hiszen ezek az iratok ránk vonatkoznak, a mi gondolatainkat tartalmazzák, és elsősorban nekünk lenne erre vonatkozóan rendelkezési jogunk.
Úgy gondolom, itt valami józan megoldást, középutat kellene találni erre vonatkozóan, ezért szétbontottam ezt a 66-os számon feltüntetett javaslatomat, és az egyik momentumot külön, a 64-es pont alatt tüntettem föl – vagyis hogy a nyilvántartást államtitoknak kell minősíteni, abba betekinteni csak törvényi felhatalmazás alapján lehet. A másik momentumot pedig a 65-ös pontban javasoltam, azt, hogy saját irataiba bárki jogosult betekinteni, és az abban foglaltakat nyilvánosságra hozni.
Végül a 26. § (1) bekezdését úgy kívántam módosítani, csak annyi marad meg, hogy "Ez a törvény a kihirdetés napján lép hatályba". Ahogy már az előbb is kifejtettem ugyanis, egy későbbi tisztaságvizsgálat során szükség lehet arra, hogy megvizsgálják ezeket az iratokat, és nem volna célszerű, hogyha ezt teljesen mereven lezárnánk.
Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet; a törvényjavaslat 25. §-a a Belügyminisztérium teljes III. főcsoportfőnökségére és jogelődeire vonatkozik: az ott alkalmazott, szigorúan titkos állományú tagjai részére a kiegészítő nyugdíjat megtiltja. A törvény logikájával úgy tudjuk összhangba hozni a legelső részt, hogyha azt is kiterjesztjük a III. ügyosztályra vagy III. főcsoportfőnökségre és jogelődeinek teljes egészére.
Úgy gondolom, a törvényhozó szándéka is az volt eredetileg, hogy az egészet akarta figyelembe venni, és később – gyakorlati, pragmatikus okokból – visszakoztak ettől a törvény készítői, fogalmazói. Úgy gondolom, hogy erkölcsi kérdésben nem lehet engedményt tenni, tehát ha erkölcsi kritériumot állítunk föl a III/III-as csoportfőnökség munkatársai számára, akkor a hasonló cselekedeteket elkövetőket is, akik más csoportfőnökségekhez tartoztak, azonos elbírálás alá kell vonni.
Kérem, hogy a szavazásnál javaslataimat szíveskedjenek támogatni, az emberi jogi bizottság ajánlásának, véleményének megfelelően. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
