KŐRÖSI IMRE, DR. a független képviselők vezérszónoka:
KŐRÖSI IMRE, DR. a független képviselők vezérszónoka:
KŐRÖSI IMRE, DR. a független képviselők vezérszónoka: Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A földtörvénytervezet vitája kapcsán engedjenek meg egy személyes dolgot. 1991 februárjában az MDF vezérszónokaként a kárpótlási törvény vitájában szóltam hozzá életemben először itt a Parlamentben. Ahogy megnéztem a jegyzőkönyvet, négyszer közbetapsoltak a patkó azon oldalán. Ma – annak ellenére, hogy szigorúan szakmai szeretnék lenni, nem kell nagy jóslat hozzá, hogy elmondjam – valószínűleg nem fognak többször közbetapsolni. (Egy képviselő tapsol az MDF soraiban.) Kérem tisztelettel, abban a vezérszónoki beszédben, a jegyzőkönyvekből viszszakereshető, rögzítettem az MDF akkori álláspontját… kösz a tapsot…, ami azt jelezte, hogy a kárpótlási törvényhez nagyon-nagyon gyorsan csatolni kell a többi törvényt, mert egy oldalról belenyúlni a tulajdonviszonyokba káoszhoz fog vezetni. Itt megemlítettem a szövetkezeti törvényt, a földtörvényt, és amikor a frakciót készítettem föl a vitára, akkor még közöltem is azt. (Gömbös Ferenc tapsol.) köszönöm szépen…, hogy nemcsak ezeket a törvényeket, hanem az agrárpiaci rendtartást és az érdekviszonyokat tisztázó kamarai törvényt is el kell fogadni.
Ezt most azért mertem elmondani, mert a Kormány 1991. évi programtervében – amelyet a tisztelt Parlament elfogadott – ez a törvénycsomag így volt benne. Ahhoz, hogy ez a káosz kialakuljon a földtulajdonjoggal kapcsolatban, az erdőbirtokosság részéről, sajnos azt kell mondanom Tiborc panaszával, hogy most azok kiáltanak tolvajt, akik a káoszt előidézték. Egy negyedóra múlva utalni fogok rá, hogy miért mondtam el ezt a pár szót.
A földtörvényről – azt hiszem, jelenleg még nem bántottam senkit – a következő a véleményem:
Ismerve a törvény tartalmát, ismerve a színvonalas miniszteri expozét, valamint elolvasva a vezérszónokok hozzászólását, ez idáig kifejezetten szakmai és értékelhető volt a vezérszónoki rendszer. Ezt azért merem mondani, mert a törvény-előkészítők közül 20 évvel ezelőtt, amikor ebből a tárgyból a nagydolgozatomat írtam a szegedi József Attila Tudományegyetemen, a konzultánsok között egy személy jelen volt. Tehát gyakorlatilag ez a törvény – félreértés ne essék – politikailag vitatható. Politikailag nagyok a felhangok, amelyek a földtörvény bizonyos részeivel kapcsolatosak. De szakmailag – hangsúlyozom – jól előkészített.
(11.00)
Az megint más kérdés, hogy egy ilyen kiélezett politikai helyzetben nyilvánvalóan nem mindig a szakma és nem mindig a gazdasági racionalitás dönt.
A földtörvény első része – amely fogalmakat határoz meg – rendkívül szerencsés. Tudniillik a termőföldre rögzíti a törvény hatályát, célját is, ezzel megbontja az előző földtörvénynek, a sokszor módosított 1987. évi I. törvénynek a komplex földkódexrendszerét. Ehhez tudni kell, hogy azt az 1987. évi I. törvényt, amelynek a környezetét változtatjuk most meg, mintegy harminc év alatt sikerült – a szocialista viszonyok között is – létrehozni, tehát ez a Kormány heroikus feladatot vállalt volna föl akkor, ha ezt a törvénymódosítási csomagot már az első évben meg akarta volna csinálni. Ez sajnálatos módon nem történt meg, a hiánya viszont a későbbiekben visszaköszön. Ezért rendezetlenek a tulajdonviszonyok, mert amikor a kárpótlási törvényt meghoztuk, élő, ép, okos ember nem hihette azt, hogy ezt egy év alatt be tudjuk fejezni, hisz az lényegesen nagyobb munka, mint a szövetkezeti törvény, a tagosítási törvény végrehajtása. Ott csak össze kellett vonni az ingatlanokat, itt viszont véglegesen tulajdonba kell helyezni az egyéni tulajdonosokat, sőt akkor még nem volt ismert, hogy a részarány-tulajdonosokat is szinkronban rendezni kell a kárpótlási törvény végrehajtásakor.
Ezek után – a törvény hatályáról beszéltem – rendkívül üdvözítőnek tartjuk mi, függetlenek, hogy eltörölte ezt a vegyes fölvágottat, ezt a komplex kezelést, azért, mert más a jellege a zártkertnek, más a jellege a belterületnek, az építési teleknek, és más a jellege annak a termőföldnek, amelyet régen külterületi ingatlannak neveztünk. A II. fejezet azonban – ez minden vezérszónok beszédében, így az enyémben is el fog hangzani – rögtön a legnagyobb vitákat váltotta ki már az előkészítés során: a földtulajdonjog megszerzése külföldi magánszemélynél, belföldi társaságoknál. Valóban, az átmeneti állapotban ezt a kérdést az adott szituációban hosszú távon jól szabályozni lehetetlenség. A földbirtok jelenlegi rendszere, egy teljesen szocialisztikus, majd földhasználati rendszer után – amely teljesen elütött a tulajdonjog rendszerétől – egy új szituációt keletkeztetett. Nincs olyan bölcs parlament a világon, amelyik olyan korszakalkotó törvényt tudna hozni, ami alapján belátható, hogy 20 évre vagy 10 évre előre mi fog következni.
Itt azonban az egésznek van egy felhangja: akik ma a legjobban kiabálnak az ellen, hogy külföldi is tulajdont szerezhessen, azok az emberek szó nélkül elnézték, hogy a feldolgozóipar – amely a mezőgazdaság termékeit dolgozza fel – ingyen és bérmentve külföldi tulajdonos kezébe kerüljön. Ingyen és bérmentve, hangsúlyozom, mert az 1993. szeptemberi kormányjelentés is jelzi, hogy a feldolgozóipar privatizációjából már kevesebb az állami bevétel, mint amennyi garanciát vállalt az ÁVÜ vele szemben. Egyébként ezt az ÁSZ-jelentés is megállapítja, és ezt e földtörvény kapcsán mondom el. Az a probléma, hogy a külföldi ma nem nagyon kíván termelési célzattal tulajdont szerezni, legfeljebb spekulatív célzattal. Azt viszont megakadályozni, képviselőtársaim, sajnálatos módon – bármi is történik – lehetetlen. Elég egy szerző elé egy úgyneveztt stróman és egy szindikátusi szerződés, és három perc múlva… Egyébként 10 jogcímet tudok mondani, és azt hiszem, van még egypár ügyvéd képviselő a Parlamentben, aki tippeket tudna adni, hogy hogyan kell átjátszani a tulajdonjogot a törvény szellemével szemben. Megakadályozhatatlan. Itt az a baj, hogy az ingatlanforgalom – az elhúzódó szabályozás miatt – a reális értéket nem szabályozta, reális forgalmi érték jelenleg nincs. Nyilvánvaló, hogy a nyugatinak a mi ingatlanértékünk bagónak tűnik. De tudnék három-négy olyan variációt mondani, hogy illetékszabállyal, adójogszabállyal, szerzési hatósági jogszabállyal azt mondjam az osztráknak, a németnek: vehetsz, de a te értékeid szerint. Ezt az állami bürokráciánk egyébként minden további nélkül követni tudná. Hangsúlyozom, nem pártolom a külföldiek földtulajdonszerzését, nem erről van szó. De a racionalitások előbb-utóbb el fognak jutni oda – és mi papíron Európába megyünk –, ahol bizony tíz év múlva, amikor majd – körülbelül – felvesznek bennünket az Európai Közösségbe, ez a kérdés igen nehezen lesz kezelhető. A nyugat-európai jogok ezeket a szerzési jogokat elég sokféleképpen szabályozzák. Mindenütt védik a saját tulajdonost – nem kell félni kiejteni: a hazai tulajdonost. Ahol pedig máshogy szabályozzák, az az észak-amerikai és a dél-amerikai kontinens.
Hangsúlyozom, ez a kérdés lényegesen nagyobb horderejű, és ma már inkább politikai kérdés, mintsem szakmai kérdés. Nem a Földművelésügyi Minisztérium és nem a törvény-előkészítő kompetenciája, hogy e súlyos kérdésben döntést hozzunk. Ezt nekünk, törvényalkotóknak kell felvállalni, hangsúlyozom, azzal: lehet, hogy a következő parlament – és ezt nem kell szégyellni – bizonyos gazdasági törvényeket a kialakult viszonyok között azonnal kontroll alá vesz.
Miért mondom ezt? Mert a tulajdonszerzésről áttérek a hasznosítás módjára. Az 1987. évi I. törvény, az úgynevezett földkódex a világ legliberálisabb földtörvényét alkotta meg 1987-ben, a földhasznosítás formájában. Ugyanis eltörölte a bérletnél az időkorlátot – magyarul: akár 90 év is lehetett – és a területi mértéket. Magyarul: ismerünk bérlőket, akik 1988-tól már 500 hektárt bérelnek, és jelenleg is élő szerződésük van. Ismerek jó párat közülük: 70 évre, 90 évre szól a bérletük. Tehát e jogviszony tekintetében az 1987. évi I. törvényen egy óriási szorítást hajt végre a jelenlegi földtörvénytervezet, aminek a visszaható hatálya enyhén szólva is még további politikai vitákat és szakmai vitákat fog eredményezni. Meggyőződésem, hogy hosszú szakmai vitákra fog sor kerülni a haszonbérlet, tehát a hasznosítás módjánál.
Miért mondom ezt? Mert két ellentétes irány van: amikor a bérleti jogviszony rövid, akkor kizsigerel, ha hosszú távú a bérleti jogviszony, az viszont a tulajdonosi jogokat – amelyet már a rómaiak is felfedeztek – mérhetetlenül keményen korlátozza; a bérlet örökölhető, továbbruházható. Egyébként hangsúlyozom, hogy ezt a kérdést az angolszász és a nyugat-európai jog nagyon jól megoldotta, de ez a mi viszonyainkra a jelenlegi körülmények között – hogy mondjam? – egy az egyben nem vehető át.
Azt viszont tudni kell, hogy tiltással, birtokmaximummal hosszú távon gyakorlatilag nem lehet a tulajdonviszonyokat szabályozni. A tulajdonviszonyokat gazdasági szabályozórendszerrel, jövedelmezőségi rendszerrel kell szabályozni. Mert a kárpótlási törvény, a szövetkezeti törvény meg az átmeneti törvény félig-meddig azért bukott meg, mert időközben az agrárágazat jövedelmezősége soha nem látott szintre süllyedt, magyarul: nem érdemkes befektetni a földbe, mert a munkám nem térül meg. Ezt a termőalap-leépülést, azt hiszem, hogy ma már sem a Kormány, sem valamennyi párt nem vitatja. Sajnos egyébként ennek a kérdésnek a földtörvény és az egyéb viszonyok késői szabályozása miatt ma még csak kezdődik a megoldása.
De valamit tudomásul kell venni: a jövedelemviszonyok körülbelül három–öt év alatt helyre fognak állni az ágazatban. Az 1994-es év az első, amikor ez már pozitív irányba fordul. De tudomásul kell venni, képviselőtársaim, hogy az élelmiszerárakat ez minimálisan a duplájára fogja emelni Magyarországon. Ezzel a kérdéssel nem lehet vitatkozni; a közgazdasági szabályozók sajnálatos módon racionálisan bizonyíthatók, nem kell hozzá nagy jóslat.
(11.10)
Nem tudom, hogy milyen módon oldható meg, hogy ennek társadalmi, politikai kezelése – úgymond – veszély nélkül zajlódjék le. Itt elmondtam a véleményemet a használatról, a tulajdonszerzésről.
A IV. fejezet viszont – bocsánatot kérek – nagyon buta fejezet, életszerűtlen fejezet. Az önkéntes földcserére nyugodtan lehet számítani, azt nem is kell befolyásolni, a tulajdonosok tudják. Viszont általános földrendezésről nem lehet beszélni, mert se pénz, se posztó, nincsenek meg hozzá a feltételek. Tehát egy kialakulatlan tulajdonviszonyban – a szövetkezeti rendszerben ismerjük az általános földrendezési fogalmat, annak költségeit – milliárdokra van szükség. Nem hiszem, hogy ebben a fejezetben erről a kérdésről olyan nagyon beszélni kellett volna. Egyébként ízlés kérdése. Meggyőződésem, hogy a tulajdonjog-rendezések után körülbelül három-öt év múlva egy külön jogszabálynak kell ezt a kérdéskört rendezni.
Hasznosításvédelem: itt még nem az 1987. évi I. törvényre kell utalni, hanem az 1961. évi VI. törvényre, az előző földvédelmi törvényre.
A hasznosítási kötelezettséget – különböző szigorítással – minden ország beépítette a maga jogrendszerébe. Hangsúlyozom: a jelenlegi szabályozásnál – amit e tervezet tartalmaz – Nyugat-Európában drasztikusan, drákóian szigorúbbak a szabályok, úgy is, mint a termelési kötelezettség, úgy is, mint például a talajvédelem, vagy úgy is – ami a magyar ember szempontjából teljesen elképzelhetetlen –, hogy meghatározzák: március 8-tól 15-ig lehet trágyázni. Ez a mi törvényünkben gyakorlatilag nem tud megjelenni, mert jelenleg nekünk még nincs működő piacgazdálkodásunk, annak az útjára léptünk. Ilyen drákói szabályozást egyébként a termőföld nem bír el. Annak ellenére mondom ezt, hogy itt van a legnagyobb tragédia, nem a tulajdonszerzéssel, nem a külföldiek tulajdonszerzésével. Az ágazat igazi tragédiája – s ezt négy éve elmondtam a frakcióban is – az, hogy jelenleg Európában a legkevesebb a 100 hektárra vetített szarvasmarha-állomány, amelyet dotáltunk, hogy legvágjuk. A szerves trágya pótlása nélkül nem az erózió, a víz és a szél veszélyezteti a talajainkat, hanem a megfelelő tápanyag-utánpótlás. A jelenlegi átlagtermések azért csökkentek a 30 évvel előtti szintre, mert az elsavanyodott talajoknál 10% a műtrágya-ráfordítás, és a szerves trágyát – sajnos – talajaink jelentős része nem is látta. Ezt a földvédelmi részt egyébként a természetvédelmi törvénnyel szinkronban azért kell rendezni, mert – drasztikusan mondom – hosszú távon gabonahiányra számíthatunk, ha a talajvédelmet megfelelő módon nem tudjuk megoldani, s akkor készülhetünk, tisztelt képviselőtársaim, hosszú távon a szervestrágya-importra, amely Magyarországon még soha nem volt. A kivágott állománynak gyakorlatilag az a természetet romboló következménye, hogy nem tudjuk szerves trágyával pótolni a talajokat.
Szakmai hozzászólásom vége felé járok. Még egyetlenegyet hadd mondjak el. A most benyújtott törvényt tárgyalandónak tartom, gondolom, hogy úgy a birtokmaximum, úgy a védelem, mint a hasznosítás szempontjából módosításokra, még hosszas – mintegy egy hónapos – vitára lehet számítani. Miután viszont tudom – néha még nézem a Híradó hírműsorait –, hogy a vezérszónokot a Híradó meg szokta szólaltatni a termőföld kapcsán, ezért azt mondom most a Nahlik-televízió Pálfy G.-rohamosztagának, hogy engem ne kérdezzenek meg, mert az a föld, amelyről most vasárnap, február 13-án oly otromba riport készült A Hét műsorában, az többet érdemel annál, hogy össze-vissza csúsztassunk. Egyébként köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm. (Szórványos taps a bal oldalon.)
