ILLÉSSY ISTVÁN előterjesztő:

Teljes szövegű keresés

ILLÉSSY ISTVÁN előterjesztő:
ILLÉSSY ISTVÁN előterjesztő: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Önálló indítványom rövid expozéját három kérdés köré csoportosítom:
1. Mi indítványom célja, mire kérem a Házat?
2. Miért éppen most?
3. Milyen előnyei vannak indítványom támogatásának?
Eltekintve most a keletkezés körülményeitől – ami persze nem mellékes –, tény, hogy a DUNAFERR Dunai Vasmű Részvénytársaságot 3,5 milliárd forint járadékfizetési kötelezettség teheli az állammal – jelen estben az Állami Fejlesztési Intézettel – szemben, teljesen szokatlan módon: 8%-os fix kamatkötelezettséggel. Önálló képviselői indítványom célja, hogy az állam és a DUNAFERR Dunai Vasmű Részvénytársaság között olyan, kockázatmegosztáson alapuló üzlet köttessék, amelyen mindkét fél nyer vagy nyerhet. Nem az állammal szembeni tartozás elengedéséről van tehát szó, hanem az elmúlt rendszerben keletkezett adósság vagy követelés piaci logikájú átalakításáról.
Miért most kerül erre sor? Azért, mert 1992 vége, előző határozatunk óta alapvetően megváltoztak a viszonyok. Nyugat-Európát a második világháború óta nem tapasztalt recesszió sújtja, 1993-ban minden jelentősebb kohászati vállalat veszteséges volt. A DUNAFERR társaságcsoport számára 1993-ban közel 1,4 milliárd forintos veszteséget okozott a Kis-Jugoszlávia ellen elrendelt ENSZ-embargó, aminek finanszírozási nehézségei még súlyosabbak.
Mindezek hatására a társaságcsoport reorganizációja folyamatban van, és ennek része a járadékfizetési kötelezettség rendezése.
A vállalatcsoport tartós működőképessége érdekében a legsürgősebb feladatok, amelyeket a reorganizációs program tartalmaz: a pénzügyi-likviditási helyzet javítása, a termelőkapacitások magasabb fokú kihasználása, a veszteséges termelés visszaszorítása, megszüntetése, szervezési, működési és létszám-racionalizálás.
Milyen előnyei vannak indítványom támogatásának, vagyis a tartozás tőkésítésének? A probléma kikerül az Országgyűlés hatásköréből, és megnyílik a lehetőség az ÁFI számára, hogy saját kockázatú tulajdonosi döntéseket hozzon. A költségvetés, esélyeit tekintve, nem kerül rosszabb helyzetbe. A társaságcsoport vagyonmérlege javul, saját forrásai növekednek, aminek a privatizációnál van óriási jelentősége. Sikerül több mint 10000 ember munkahelyének megőrzéséhez, a dunaújvárosi régió stabilitásához hozzájárulni.
Kérem a tisztelt Házat, önálló képviselői indítványomat vitassa meg, és igenlő szavazatával támogassa. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem