SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Ön azzal kezdte, én is tudom, hogy azok a 91–92. évi rendeletek bizonyos feszültségeket hordoztak magukban. Én azzal folytatom, hogy ön is tudja, hogy ezek a rendelkezések igen jelentősen bővítették az ellátások körét. Az éremnek ez is egy nagyon lényeges eleme, hiszen korábban a gépkocsival rendelkező mozgáskárosodottak kaptak közlekedési támogatást, az új rendszerben pedig nem függvénye például az egyik támogatási formának, hogy az illető rendelkezik-e gépkocsival vagy nem. Azt hiszem, e Házban mindnyájan egyetértünk abban, hogy aki mozgáskorlátozott, és nem áll módjában gépkocsit tartani vagy vezetni, még ugyanúgy rászorul, sőt – tegyük hozzá – úgyabbul rászorul a társadalom olyan irányú segítségére, hogy egy taxiszámlához, vagy egy bérlethez, vagy egyébhez hozzájusson. Ez is benne volt azokban a rendeletekben, azt hiszem, a becsületnek annyival tartozom, hogy innen indítok.
Valóban onnan folytathatom, hogy 92-ben, amikor ez az egész akció elindult, az első visszajelzések pozitívak voltak, és az a bizonyos visszaélés, amit ön említett, nem jelent meg.
93 folyamán azonban, amikor egy összegszerű emelés is bekövetkezett, észlelni lehetett azt, hogy különösen a 12000 forintos támogatást igénybe vevők körében meglepően magas volt a visszaélések aránya. A MEOSZ-szal egyetértésben, párhuzamosan is, meg együtt is, célvizsgálatot végeztünk, szeptember folyamán ennek eredményeiről a sajtó nyilvánossága előtt beszámoltunk, de ezekkel az indirekt eszközökkel nem volt megállítható az a fokozott kiáramlás, amely ezt a támogatási formát szociális segélyként is kezelte.
Egyetértek azonban képviselő úr kérdésének további részeivel; nevezetesen azzal, hogy igenis az odaítélés pontossága irányába kell ebből a csapdahelyzetből kitörni. A tavalyi nagymértékű deficit a Pénzügyminisztérium oldaláról is a rendszer karbantartását szorgalmazta, és ezt az államháztartás egészét figyelembe véve nem lehet kifogásolni vagy antiszociális jellegűnek tartani.
A minisztérium – és ebben már rögtön célzok az ön legutolsó kérdésére is – valójában az odaítélés szigorítása irányában kereste a megoldást. Akkor azonban nem találtunk egy olyan konszenzusos rendszert, amely a hatékony ellenőrzést biztosítani látszott volna. Azóta két változást kell mondanom: egy rosszat meg egy jót. Egy rosszat: ahhoz, hogy a költségvetés üzemképesen felálljon, egy szigorító rendelkezés, kormányrendelet jelent meg, amely a figyelmet a munkába járó mozgáskorlátozottra irányította. Itt nem lépett vissza; az idősebbek és fiatalabbak körében visszalépett.
Valóban mind a MEOSZ-t, mind minket is – nem azt mondom, hogy váratlanul ért, mert azért ez előre látható volt – az utána kapott reakció szembesített azokkal az élethelyzetekkel, ahol egyértelműen kiderül, hogy ártatlan emberek itták meg a levét azoknak a visszaéléseknek, amelyeknek nem lett volna szabad bekövetkezniük. Ez a rossz.
A jó az, hogy az Országgyűlés a költségvetés végszavazásánál végül is egy 500 milliós többletet adott erre a rovatra. Ez lehetőséget adott arra, hogy újratárgyaljuk annak a rendeletnek a tartalmát, amely az előbb említett megszorításokat hozta. Ezek a tárgyalások folynak, azonban a részletekről most még nem áll módomban tájékoztatni az Országgyűlést, mert képlékeny. Ugyanakkor azt a reményemet tudom kifejezni – és ez megalapozott remény –, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületével, tehát a MEOSZ-szal és a társegyesületekkel konszenzusban fogjuk tudni módosítani azt a kormányrendeletet, amely az előbb említett megszorításokat hozta.
Az időm lejárt, és azt hiszem, hogy minden lényeges kérdésre megfeleltem. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
