SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF)
SZELECZKY ZOLTÁN, DR. (MDF) Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miként arra Pungor Ernő miniszter úr többször kitért, gazdasági felemelkedésünknek egyik legfontosabb eleme és a szerkezetváltás kulcsa a kutatási-műszaki fejlesztés.
(14.40)
Közismert, hogy a központi K+F ráfordítások csökkentek, és a nehéz gazdasági helyzetben levő ipari létesítményektől innovációs igényt és K+F ráfordításokat elvárni jelenleg még illúzió. Külföldi példák bizonyítják, hogy ilyen esetben az állam segítő közbeavatkozása elengedhetetlen, még ha jelenleg hazánkban erre meglehetősen korlátozott lehetőségek is vannak. Tudom például, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakemberei folyamatos kísérleteket tesznek a K+F szférában dolgozók és felhalmozott óriási anyagi és szellemi tőke megmentésére, a jövő számára való megőrzésére és működtetésére, de pénzeszközök híján eddig valós eredmény nemigen születhetett.
Létezik egy olyan nézőpont is, hogy ezek az egykori ipari kutatóintézetek tulajdonképpen a régi rendszer gazdasági életéből itt maradt kövületek. Ez a megállapítás valószínűleg az ilyen jellegű intézetek jelentékeny részére igaz, de vannak olyan intézmények, amelyekre nem áll fenn. És itt mindjárt példaként említhetném a Gyógyszerkutató Intézetet, melynek mint egykori munkatársa büszkén mondhatom, hogy országosan elismert intézmény. Ezt még az ellendrukkereik is elismerik, és tevékenysége fontosnak ítéltetett. Ezt Pungor Ernő miniszter úr is többször kijelentette.
Legutóbb az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium végeztetett egy amerikai céggel egy felmérést, és ez olyan eredményre vezetett, hogy az intézmény, az intézet megőrzendő nemzeti érték.
Ennek ellenére aggódunk az intézet jövőjét illetően. Országosan igaz, hogy a kutatásfejlesztéssel foglalkozó szakemberek száma mintegy a felére csökkent. Igaz ez a Gyógyszerkutató Intézetre is. Sajnos azonban nemcsak ésszerű karcsúsítás történt. Az intézet bizonytalan jövője miatt jó szakemberek hagyják el vagy készülnek elhagyni a kutatói pályát, és örülhetünk, ha nem külföldre mennek. Fiatal szakemberek pedig ilyen bizonytalan helyzetű intézetbe nem jelentkeznek.
A bizonytalanság egyik legfőbb oka a tulajdonviszonyok tisztázatlansága. A Gyógyszerkutató Intézet tudománypolitikai határozattal 1983-ban hat gyógyszergyár tulajdonába jutott, majd 1992-ben bekerült az úgynevezett védett, legalább 25%-ban állami tulajdonban tartandó intézmények közé.
Ez akkor reménnyel töltötte el az intézet munkatársait. Ennek a 126/1992. számú kormányrendeletnek a végrehajtása azonban a mai napig nem történt meg. Állami tulajdonrész a Gyógyszerkutató Intézetben jelenleg sincs, miközben folyik a tulajdonos gyógyszergyárak privatizációja. Ez a bizonytalan helyzet teszi morálisan tönkre az intézetet.
Nem titkolom, hogy itt a 25% emlegetésénél arra gondolok, hogy ilyen arányban venne részt az állam a költségvetésben legalább az alaprezsi fenntartásában, és a hátralevő 75%-ot az intézet már maga meg tudná teremteni, és ezzel közelítenénk a példaként gyakran emlegetett Fraunhofer-intézetek felé.
