SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, a Matáv, a magyar telekommunikációs piac privatizációja nagy jelentőségű dolog, és örülök, hogy képviselőtársam erre fölhívta a figyelmet. Ennek révén ugyanis Magyarországon néhány éven belül meg fog szűnni a sorban állás a telefóniában. Erre évtizedekig hiába vártunk, és Magyarország lesz a térség telefonközpontja, és ez biztonsági szempontból sem akármi. És az a fejlesztés, ami különféle jogcímeken, részben a részvényeladásokból, részben a koncessziós eladásokból, részben a Matáv tőkeemeléséből megérkezett, az valóban egészen elképesztő nagyságrendű, mert közelíti az 1 milliárd dollárt. De ez nem azt jelenti, hogy ez a költségvetés problémáit hivatott megoldani.
Képviselőtársam olyan kérdést tett fel, amire a választ mindenki előre sejtheti, mert azt gondolom, e Házban nincs egyetlen képviselő sem, aki nem juttatna szívesen minél többet arra a nemes célra, amit a kultúra jelent. De a realitásoktól nem lehet elrugaszkodni.
A nemzeti kulturális alap meghatározó forrása a költségvetési támogatás és a kulturális járulék kell hogy legyen. A lehetséges forrásként megjelölt privatizációs bevétel egyfelől nem stabil, mert piaci kategória. De különösen nem lehet tartós elem, hiszen ez egy rendkívüli bevétele – ha egyáltalán van – a költségvetésnek. Nem stabil ez a bevétel, mivel a készpénzes bevételek alakulása függ a vagyon jellegétől, függ a kedvezményes technikák, az egzisztenciahitel, a lízing, a munkavállalói résztulajdonosi program igénybevételétől, és nem tartós elem azért sem, mert a privatizáció belátható időn belül véget fog érni – reményeink szerint.
Megjegyzem továbbá, hogy vannak olyan országok, amelyek egyáltalán nem használják fel a privatizációs bevételeket, sőt, kénytelenek befektetni a privatizáció érdekében. Ha jól tudom, Németországban eddig 400 milliárd márkát fordítottak részben a privatizációra, részben pedig a keleti gazdaság felemelésére.
Egyébként is, teljesen helytelen egy második költségvetésként értelmezni a privatizációs bevételeket. Egy költségvetés van, a bevételeknek oda kell bemenniük és a Parlamentnek kell dönteni arról, hogy mi történik ebben a kérdésben.
Másodszor. Azt hiszem, nem helyes az a magatartás, hogy amikor a Parlamenten nem lehet keresztülvinni valamit valaminek a támogatására, akkor megindulnak a reményfutamok a Vagyonpolitikai Irányelvekben. Ez egy helytelen logika, és nem helyes gazdaságpolitikai szempontból.
A feltett kérdésekre válaszolva: 1993-ban a privatizációs készpénzbevételek tekintetében többletbevétel nem képződött. A nemzeti kulturális alap így innen nem juthat forráshoz. Megjegyzem: amennyiben többletforrás képződött volna, azt az irányelvek prioritásai szerint elsődlegesen a vállalkozókat támogató eszközrendszer fejlesztésére kellett volna fordítani.
Másodszor. A 93-as Irányelvekben foglaltak alapján a képződő többletbevételeket a Kormány döntésével kellett volna felosztani az Irányelvekben rögzített négy jogcím között. Mivel – mint mondom – ilyen jellegű többletbevétel nem képződött, ezért a Kormánynak erről nem kell rendelkeznie.
De ha már ez a kérdés szóba került, engedjék meg, hogy szóba hozzam: a privatizáció során maximálisan figyelembe vesszük a kulturális szféra érdekeit. Széles körű egyeztetések zajlanak ebben a kérdésben, és hadd említsek csak három példát arra, milyen gondosan kezelik a tulajdonosi szervezetek a kultúra területének privatizációját.
Az egyik a budapesti antikváriumok ügye, a másik pedig a Hungaroton hangarchívumának kérdése. És ezzel kapcsolatban szeretném innen is megköszönni a magyar zenei élet aggódó és joggal aggódó képviselőinek – személy szerint Durkó Zsoltnak is –, hogy segítettek kialakítani egy higgadt megoldást. Köszönöm. (Taps.)
(15.30)
