SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredeti elképzelésemtől eltérően ott szeretném folytatni, ahol Vona Ferenc képviselőtársam abbahagyta, csak egy másik irányból.
Én nem gondolom, hogy a gazdaság parlamenti politikai ciklusokhoz kötött. Nem hiszem azt, hogy a gazdaság folyamatosságához, folyamatos működéséhez és szabályozásához valami köze is lenne annak, hogy a mi mandátumunk le fog járni, és annak sincsen köze a közgazdaság szigorú szabályaihoz, hogy a közvélemény mit vár tőlünk.
A közvélemény a Parlamenttől mindig a folyamatos és mindig érvényesülő gazdasági szabályozást várja.
A másik: én nagyon megköszönöm Vona Ferenc képviselő úrnak azt, amit a háztáji gazdaságokról mondott, ez így igaz, messzemenőkig egyetértünk. Ezért arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a szövetkezeti törvény minden módosítása pontosan az akkori érdekekkel és akaratokkal ellentétben kialakuló, az egészséges életösztönön és rendkívül sok munkán alapuló, a faluban élő ember megélhetését biztosító, bizonyos integrációval a szövetkezetekhez kapcsolódó rendszerre épült, és azon állt. Mindnyájan tudjuk, hogy bár a magyar mezőgazdaság az egész gazdaságból 14%-kal részesül, a falun élő emberek pedig az ország összlakosságának 46%-át képezik.
A szövetkezetitörvény-módosítás, az átmeneti törvény és egyáltalán a törvényalkotás, a szabályozás során – úgy érzem, most már három és fél éve, hogy – nem a magyar mezőgazdaság érdekeiről volt szó, nem a falun élő emberek érdekeiről, az élelmiszer-gazdaságról és általában az ország gazdaságáról, hanem – mint ahogy ez most az előző hozzászólás végén is kifejezésre jutott – mindig politikai kérdés volt. Politikai és egyre inkább aktuálpolitikai kérdés volt, a régi koalíció egyben tartásának érdekkérdése, most pedig egy új választás előtt egy új koalíció összekovácsolásának és érdekeinek kérdése.
A Szocialista Párt ezt az álláspontot elutasítja, mi többször is elmondtuk, hogy nem külön-külön kell nézni a kívülállót és az aktív dolgozót, s a falu lakosságát, hanem egészében, mindenki érdekében kell gondolkodni, ebben a Házban mindenki érdekét képviselnünk kell: kívülállóét, aktív tagét, nyugdíjas tagét és általában a falu társadalmának érdekeit.
Azt gondolom, hogy ha bármelyik érdekcsoportot vagy csoportot kiemeljük és az ő érdekükben próbálunk eljárni, akkor egyrészt nem szolgáljuk az egész érdekeit, másrészt pedig óriási károkat okozhatunk a gazdaságnak – mindezt egyébként meg is tettük vagy megtette a koalíció az elmúlt három és fél év során.
A szövetkezeti vitanapon elhangzott felszólalások és viszonválaszok, de a demonstráción elhangzott érvek is, azt hiszem, mind pusztába kiáltott szavak voltak, mert az elmúlt időszak során, a szövetkezeti törvény szabályozása során elhangzott kormánypárti érvelések is azt mutatják, hogy mintha nem is beszéltünk volna semmiről egy egész napon át, amit megígértek, az sem lett megtartva és nem érvényesült.
Azt hiszem – legalábbis abban szeretnék bízni –, hogy az ellenzék mostani érvelése, hogy a szövetkezeti törvényt ne most vagy ne így módosítsuk, talán valami fogadtatásra talál, mert a következményei tragikusak lehetnek az ágazatra.
Véleményem szerint azért sem szabad belemenni most a módosításba, mert nem fejeződött be a kárpótlási eljárás, nem fejeződtek be a licitek, senki sem tudja még, hogy az állami földek, az állami tartalékok terhére végzendő újabb kárpótlási licitek mikor fejeződnek be, senki sem tudja biztosan, hogy mi az a földterület, amit a szövetkezetnek kell művelni, mi az a földterület, amit majd a magánosok művelnek, esetleg a megmaradt állami gazdaságok. Nem ismerjük a végét.
Ha a földhivatal másfél-két év alatt végére jut ennek a munkának: a nevesítésnek és a tulajdoni átvezetésnek, akkor, azt hiszem, rövid időt mondtam.
Az átalakulásról és a jogbiztonságról: Én elnézését kérem képviselő úrnak, kevesebb adatot mondok, nem 54%, hanem 38%. Ha 54%, akkor még rosszabb a helyzet, akkor nekem optimista véleményt mondtak. Most tessék elképzelni, ha az 54% jogi átalakulása nem fejeződött be, a cégbíróságok hiánypótlásra, erre-arra, új eljárás lefolytatására utasítják az átalakuló szövetkezeteket, és most jövünk egy újabb törvénnyel, mikor lesz ennek vége?
Úgy érzem, hogy a jogbiztonság és a termelői biztonság kérdései összefüggenek. Ha ezekben így gondolkodunk, hogy minden harmadik vagy ötödik hónapban elindítunk egy újabb átalakulási folyamatot, és jogilag nem tudjuk lezárni, akkor nemcsak a termelői biztonságról, hanem egyéb biztonságról is szó van, hiszen ezek mögött az átalakulások mögött a tagok ezrei, tízezrei, pontosabban százezrei állnak, de vannak fontos gazdasági érdekek is.
Csak képzelje el a tisztelt Ház, a tisztelt miniszter úr, miként lehet a bankrendszernek finanszírozni egy olyan létező és nem létező, bejegyzett és be nem jegyzett gazdasági alakulatot – nem is tudom minek nevezni, még sem társaság, sem szövetkezet –, miként lehet ezt biztonsággal finanszírozni, főleg úgy, hogy most már ismerjük a konszolidációs igényeket, ismerjük a kétes adósságállomány nagyságrendjét. Hogyan lehet ezt tovább folytatni? Hogyan lehet úgy folytatni, hogy most új megállapodásra készülünk a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel, ahol egyébként a tárgyalássorozat része maga a konszolidációs nagyságrend is, tudjuk, hogy erre éppen hitelt kívánunk igénybe venni, de mindenképpen szeretné valaki tudni, hogy mi ennek a vége.
Azt hiszem, itt e Házban senkinek nem kell – aki e témában érdekelt és értően próbál gondolkodni – külön indokolnom, hogy a szétválások után senki nem tudja, hogy mi lesz a hitelállománnyal, mi lesz a valódi konszolidációs igény. Egyébként ezek a folyamatok le sem zárultak.
A reorganizációk még csak készülnek, a bankok az első tízzel, ötvennel stb.-vel foglalkoztak, de ennek az állapotnak a végét senki nem tudja.
(12.40)
A magyar mezőgazdaság további működéséhez először mindenképpen a pénzügyi, gazdasági szempontokat figyelembe véve kell rendet teremteni. E rendteremtés folyamatos átalakulás mellett nem következhet be. Ha még hozzáteszem azt a nagyságrendet, hogy 300-380 a csőd- és felszámolási eljárás alatt álló cégek száma, akkor három kérdéskört kellene megbontanunk.
Az egyik: miként viselkedik a konszolidációban részt vevő, de reorganizációs stábbal még nem rendelkező szövetkezet egy szétválás esetén?
A másik: mi történik a kívülálló üzletrész-tulajdonosok vagyonával egy szétváláskor?
A harmadik: ki garantálja a működőképességet?
Nekem ez a legfontosabb kérdés. Nagyon jól tudjuk – és képviselőtársam ezt nagyon helyesen mondta el –, hogy rossz lépés volt a szövetkezetek összevonása. A kialakult egészségtelen szerkezet következményei pedig, hogy egyik faluban – ismerjük a falut – minden van, központ van, iroda van, központi gépműhely és minden; a másik egy természeti táj; a harmadikban pedig csak föld.
Tessék nekem megmondani: van-e valakinek ma erre pénze – kár, hogy nincs itt a pénzügyminiszter úr –, hogy mind a három vagy mind a négy falut működőképessé tegye? Az ott lévő földeket művelni kell, az ott élő embereknek meg kell élni. Több településen voltam, ahol ezzel megpróbálkoztak. De több településen voltam Somogyban, ahol alig várják a törvényt: egyik része azért, hogy ne tartsa be, a másik része azért, hogy betartsa. De azt a tragédiát, ami pontosan az ellentmondásos fejlődés és fejlesztés miatt bekövetkezik, nem szeretném, ha be kellene várnunk akár a mostani ciklusban, akár cikluson kívül vagy a következőben.
Ezért az erre vonatkozó érvelés során szeretném elsősorban a tisztelt miniszter úr figyelmét felhívni, hogy óriási felelősség az, amit ennek a törvénynek a következményei jelentenek. A következményeket nem lehet pontosan kiszámítani.
Hol ér 50 milliárdot a kívülálló üzletrész-tulajdonosok vagyona? Hol ér? Meg kellene nézni most, a vagyonnevesítés, -felmérés, -értékmegállapítás után, a jelenlegi tartozásállományban közben bekövetkezett vagyonvesztés után hol állnak ezek? Meg kell nézni, hogy mért adják el 10%-ért? Meg kell nézni, hogy hogy be lettek csapva ezek az emberek, amikor időben – pontosan amiről a képviselő úr beszélt – nem hozta meg a Kormány, vagy nem döntöttünk arról, hogy valóban, reorganizációs hitellel bárki megvásárolhassa kívülálló üzletrész-, nyugdíjas üzletrész-tulajdonos értékét; szövetkezeteknek legyen benne osztatlan tulajdona – tudom, ezzel osztatlan sikert nem aratok –, legyen belőle újrafelosztható, vagy vehessék meg azok, akik ketten, hárman, öten működtetni akarják a vagyont.
De ami ma történik, az egész egyszerűen a termelőszövetkezeti alapító tagok – akik a legtöbbet szenvedtek azért, hogy a tsz-rendszer létrejöjjön – kiforgatása, kisemmizése, becsapása. Mert hurcolják ezt a papírt, és nem kapnak érte semmit. És ha nem indítjuk el korrektül a felvásárlás, a megválthatóság – fogalmazzak így – kérdését, akkor ugyanaz fog történni, mint ami a kárpótlási jegy fölvásárlása esetében, és hadd ne soroljam, ami Magyarországon történik. Az, hogy az egyszerű, falun élő embernek halvány fogalma sincs arról, mit kell ezzel tenni. Egyszercsak azt veszi észre, hogy van egy átdolgozott élete, ami után kapott egy papírt, a papír után kap néhány ezer vagy mondjuk néhány tízezer forintot. Ezt a kérdést így nem lehet megoldani.
Hozzá kell tennem – bár én azt mondtam, nem kívánok különbséget tenni –, szemünket most arra kell vetni, hogy mi lesz az aktív tagokkal? Azokkal, akik nemcsak ebből élnek, de még működtetik a magyar mezőgazdaságot abban az arányban, ami részükre ma arányként jelentkezik. Mi lesz velük?
Tehát a kérdés – én úgy gondolom – annál sokkal bonyolultabb, mint amit Zsiros Géza úr számtalanszor előhoz, hogy ezt várják tőlünk, ezt követelik tőlünk. Ha meggondolás nélkül azt tesszük, amit tőlünk követelnek, akkor a gazdaságot tovább sorvasztjuk.
Azt hiszem, sokkal helyesebb lenne, ha ezt az időt – ezt a fél órát vagy egy órát, és a miniszter úr elnézését kérem – nem ezzel töltenénk, és ön sem ezzel töltené, hanem a minisztériumban nagy erővel foglalkoznának négy fontos kérdéssel. Tavasz van. A Szocialista Párt sajtótájékoztatóján minden évben elmondjuk azt a hírt, hogy március 15-e körül már tavasz van. S a magyar mezőgazdaságban már évek óta nem az történik, aminek tavasszal történni kellene. Ennek adatait, azt hiszem, mindketten jól ismerjük. Hogy a műtrágya-forgalmazás 32%-ra esett vissza, nemcsak abban keresendő, hogy kevesebb földet művelnek meg, hanem abban is, hogy megint nem állnak rendelkezésre nagyságrendben hitelek a tavaszi munkák elvégzésére.
És talán arra is kellene gondolni, hogy elegendő szabályt hoztunk már, és a minisztérium is nem kevés jogszabályt hozott – az agrárrendtartástól kezdve sorolhatnám –, ezeket végre is kellene hajtani. Tudom, hogy a kereszténydemokrata képviselőtársamnak nem tetszik, nyilván, mert nem ismeri, hogy miről van szó, hogy a termelőszövetkezetek nem hitelből és nem saját pénzből, azaz egyébként meglévő pénzből végzik a tavaszi munkákat, az olajvásárlást, a vetőmagot, a műtrágyát stb., hanem tovább élik fel a vagyonukat, hogy fillérekért adnak el mindent.
Hadd meséljek el egy Somogy megyei történetet, ahol 12 millió forintért adtak el 500 tehenet azért, hogy el tudják végezni a munkájukat. Ahol a gépállomány egy részét eladták, ami majd ősszel kellene. Ahol a sertéstelepeket teljes mértékben eladták a szegedi szalámigyárnak. A Hungarovit 10000 anyakocát, és mindent, ami volt, fölvásárolt, és mindegyik cégnél – utánajártam – azért adták el, mert a tavaszi munkákra nyilván likviditási problémáik voltak. Állományuk – a fennlévő – egyébként is kétes, vetni viszont szerettek volna. Azt gondolom, az országnak kenyér kell.
Utolsó érvként azzal szeretném befejezni, amivel el is kezdtem, hogy a szövetkezeti rendszer, amit egyre inkább nem tartok már annak, betölt egy nagyon jelentős funkciót, ez pedig a falun élő – nemcsak a szövetkezeti tagok, hanem az egész falun élő – népesség, lakosság, emberek különféle funkcióinak a biztosítása.
A múltkor a szabad demokrata képviselőtársam, Kis Zoltán kissé balabbra ment, mint mi vagyunk ebben az ügyben, amikor is elsorolta, mit tett, mit szolgáltatott és mit kéne szolgáltatnia egy termelőszövetkezetnek. Itt azokra a funkciókra gondolok, amelyeknek egyébként szociális funkció a nevük, és amit nem a tsz-eknek kellett volna biztosítani. De hadd tegyem hozzá, attól még a helyzet így van. Tehát az a kár, ami a szövetkezetek összeomlásával – mert ez a törvény tovább fogja rohasztani, további lékeket fog vágni az egész szövetkezeti vagy álszövetkezeti rendszer hajójába – évekig vagy évtizedekig ugyanolyan káros hatást mutat, mint az erőszakos kolhozosítás, mondjuk, mint a mamut termelőszövetkezetek létrehozása.
Ezért javasolom tehát a tisztelt Ház, tisztelt miniszter úrnak, hogy dolgozzunk az FM tisztelt képviselőivel, dolgozóival inkább azon, hogy úgy indítsák el ezt a tavaszi mezőgazdasági évet, ahogy az szükséges. A jelentéseket ismerem, miniszter úr, a dotáció mértékét, a biztosított hiteleket stb. Az egész 60%-a annak, amit a jelenleg megművelt nagyságrendek egyébként igényelnének. Ezt, mondjuk, Somogy megyéből tudom, de más megyékben élő képviselőtársaim ezt nyilván ugyanígy jól tudják. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
