KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter:
KÓNYA IMRE, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizonyára emlékeznek arra, hogy 1993 szeptemberében, amikor az az évi új címzett támogatásokról döntöttünk, akkor több képviselő előadta itt a Parlamentben, hogy milyen nehéz helyzetben van az Országgyűlés, hiszen mindössze 700 millió Ft az, amely elosztható ilyen címen, új címzett támogatások keretében a jelentkező önkormányzatok és a lényegesen nagyobb volumenű és jogos igények mellett.
Azt kell mondjam, most sem vagyunk sokkal jobb helyzetben. Az akkori 700 millióval szemben most 823 millió Ft-ra vonatkozik a javaslat. Ezt tudjuk kiosztani, mint új címzett támogatásokat. Pedig a költségvetésben megszabazott 33 milliárd Ft meglehetősen szép összeg, és hogy az ország mai helyzetében ilyen jelentős összeget tudunk fordítani címzett és céltámogatásokra, azt hiszem, ez egy jelentős eredmény.
Azonban figyelembe kell vennünk azt, hogy a korábbi években jóváhagyott címzett támogatásokkal kapcsolatos és nagyrészt már folyamatban lévő beruházások támogatási igényével összefüggésben ennek az összegnek a 90%-át korábbi döntések alapján tulajdonképpen lefoglaltuk.
Emellett a fennmaradó 4 milliárd Ft fedezte mind az új céltámogatásokat, mind pedig az új címzett támogatásokat. És miután az új céltámogatásokra – mivel azok alanyi jogon megilletik az önkormányzatokat – 3,2 milliárd Ft került lekötésre, így maradt ez a mindössze 823 millió Ft, amelyet el kellett osztani – lehetőleg igazságosan – az önkormányzatok között.
A jelentkezők közül 24 igényével értett egyet a kormányjavaslat, és e 24 igény mellé még néhány javaslat társult mint képviselői módosító indítvány. Azonban az önkormányzati bizottság – egyetértésben egyébként a Kormánnyal – ezeket a módosító indítványokat nem támogatta. Amennyiben bármelyik módosító indítványt elfogadná az Országgyűlés, annak ellenére, hogy az önkormányzati bizottság és a Kormány nem támogatja ezeket a módosításokat, akkor nem tudnánk megszavazni a törvényjavaslatot, tekintettel arra, hogy a forrás szűkös, pontosan a 823 millió Ft áll rendelkezésre, amely keretösszeget, sajnos, nem áll módunkban túllépni. Ezért nem tudjuk támogatni egyik módosító indítványt sem.
Illetőleg egy módosító indítványt támogatunk, amely jogi, technikai jellegű, szükséges, ésszerű módosítás: Mezey képviselő úr módosítása. Egyebekben pedig azt kérem, hogy szíveskedjenek támogatni az előterjesztést, hogy a rendelkezésre álló 823 millió Ft-ot, mint új beruházásra vonatkozó címzett támogatást, a 24 önkormányzat részére a Parlament kioszthassa, tekintettel arra, hogy ez a 823 millió Ft az elkövetkező években 12,4 milliárd Ft összegű további támogatást jelent ezeknek az önkormányzatoknak, illetőleg ezekre a beruházásokra. Kérem tehát a javaslat támogatását, és szíves szavazatukat a Kormány javaslatának megfelelően. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
(17.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem