HÖRCSIK RICHÁRD, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:

Teljes szövegű keresés

HÖRCSIK RICHÁRD, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HÖRCSIK RICHÁRD, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy rövid felszólalásomat az Európai Parlament egyik frakcióvezetőjének, Christian de La Malen úrnak általam már többször idézett gondolatával kezdjem. "Ma elsősorban az a feladatunk, hogy bizonyítsuk: egy nyitott Európa tagjai szeretnénk lenni, amely magában foglal minden európait. Egy ilyen Európa azonban csak a népek és az államok jóakaratából, szolidaritásából születhet meg."
Tisztelt képviselőtársaim! 1990 tavaszán a Magyar Demokrata Fórum programjában többek között ez a gondolat is fontos helyet kapott, az Európához való integrálódásunk programja. Valljuk be őszintén, sokak számára ez 1989–90 fordulóján kissé utópisztikus elképzelésnek tűnt. A kormányra kerülő Antall-kabinet következetesen és kiemelt feladatként kezelte külpolitikájában az európai integrációt, és ezt vallotta programjában a Boross-kabinet is. S ebben a kezdetektől fogva a parlamenti pártok, tehát az ellenzék és a koalíció között is konszenzus alakult ki. Abban mindenki egyetértett, hogy Magyarország számára történelmi szükségszerűség, mondhatni egyetlen reális lehetőség, hogy az európai integrációba bekapcsolódva valósítsa meg gazdasági, társadalmi mondernizációját.
Az ország gazdasági rendszerének talpra állítása, a földrajzilag adott európai piac lehetőségeinek kihasználása és biztonságpolitikai érdekeink mind-mind azt diktálják: az integráció elengedhetetlenül szükséges az ország számára.
Itt jegyzem meg, hogy a tisztelt ellenzéki pártok egyetértése, munkája, sőt a magyar társadalom támogatása nélkül ez a folyamat nem tartana ott, ahol most állunk.
Tisztelt képviselőtársaim! A mai napon ezzel az országgyűlési határozattal az európai integrációs folyamat újabb igen fontos állomásához érkeztünk el. Csak néhány jelentős állomásra, néhány jelentősebb dátumra emlékeztetem a tisztelt Házat, hogy mi a folyamata ennek az európai integrációnknak. 1990 ősze: az Európa Tanács teljes jogú tagjai lettünk, 1991 decemberében aláírtuk a társulási szerződést, 1992 márciusában életbe lépett az interim megállapodás, 1993 ősze: befejeződött a társulási szerződés ratifikációja. S nagyon jelentős, hogy 1994. február 1-jén életbe lépett a szerződés. Ezzel a jelen országgyűlési határozattal pedig felhatalmazzuk a Kormányt a további lépés megtételére, hogy nyújtsa be az Európai Unióhoz történő csatlakozásra irányuló kérelmet. Vagyis ezzel nem zárult le a folyamat, hanem még rengeteg állomás lesz közben. Megjegyzem, kisebb-nagyobb kitérőkkel, amíg az ezredfordulón az Európai Unió teljes jogú tagjai leszünk.
De ahhoz, hogy az indokolásban a Kormány által vázolt menetrend szerint ezt el tudjuk érni, ahhoz most kell megtenni ezt a lépést. A Magyar Demokrata Fórum messzemenően támogatja a Kormánynak ezt a döntését és helyesli azt a helyzetfelismerését, hogy az Unió fejlődése és a nemzetközi helyzet Magyarország csatlakozási kérelmének benyújtásához most kedvező, ahogy az indokolásban írja a Kormány.
Számunkra itthon is jól láthatóan ezt erősítette meg ezen a tavaszon Egon Klepsch, az Európai Parlament elnökének és Jacques Delors, az Európai Unió bizottsága elnökének magyarországi látogatása. Egon Klepschnek február 22-én a tisztelt Házban elmondott beszédéből csupán egyetlenegy mondatot szeretnék idézni. "Nagyon fontos kötelezettségünknek és kihívásunknak tekintjük, hogy Magyarországot segítsük azon az úton, amely elvezeti az Európai Unióban való teljes jogú tagsághoz. Szeretnénk ebben a folyamatban Magyarországot minden módon támogatni." Úgy vélem, tisztelt képviselőtársaim, ez világos beszéd és világos üzenet számunkra.
Tisztelt képviselőtársaim! Amint az a Kormány által benyújtott határozati javaslat indokolásából egyértelműen és világosan kitűnik: a csatlakozási kérelem beadása egy fontos menetrendet szab meg, a további tárgyalásoknak az igen fontos menetét. Ezt látnunk kell. Csatlakozásunk az ezredfordulón az Unióhoz – ez egy politikai döntés tárgya lesz; mint ahogy Görögország esetében ez megtörtént. A döntés az Európai Unió és a tagállamok részéről elsősorban annak függvénye lesz majd, hogy intézményrendszerük és gazdaságuk menynyire lesz képes az új tagok befogadására.
Ugyanakkor a magyar társadalomnak és gazdaságnak is fel kell készülnie a tagságból eredő követelmények teljesítésére. Többször elmondtam, hogy ez a magyar társadalom, a mindenkori magyar Kormány számára egy rendkívül nagy kihívást jelent.
A csatlakozást várhatóan több évig tartó tárgyalások előzik meg, ahogy azt felvázolta előttünk az indokolás. Ahhoz azonban, hogy ezek a tárgyalások egyáltalán érdemileg elkezdődhessenek, Magyarországnak az egyes szektorokban el kell érnie a tárgyalásérettség állapotát. A csatlakozás tervezett időpontját szem előtt tartva a tárgyalásoknak tehát 1997. január 1-jével meg kell kezdődniük. A tárgyalások befejezésének időpontjában csatlakozásérettség állapotában kell lennie Magyarországnak, tehát képesnek kell lennie arra, hogy az Európai Unió jogrendszerét átvegye, és meg kell tudni felelnie az ebből eredő fokozott versenykövetelményeknek. Tehát ismétlem: ez a mindenkori, a majdani magyar kormányra rendkívüli felelősséget ró.
Az eddigi csatlakozási tapasztalatokból kiindulva néhány területen reménykedhetünk olyan hoszszabb-rövidebb ideig tartó átmeneti időszak fenntartásában, amelynek keretében esetleges hátrányainkat a közösségitől eltérő szabályok fenntartásával ellensúlyozhatjuk.
Tisztelt képviselőtársaim! Ahhoz, hogy az 1996-os Európai Unió kormányközi konferencián a Magyar Köztársaság részt vehessen, ahol majd eldől, milyen lesz az új Európai Unió konstrukciója, ahol eldől, hogy lesz-e hely véglegesen a közép-európai országoknak az Európai Unióban, ebben az új konstrukcióban, ahhoz most kell cselekedni és most kell dönteni.
(10.00)
Idézek egy bibliai mondást: az alkalmat áron is megvegyétek. Mert minden késlekedés beláthatatlan következményekkel járhat.
Sajnos, magának az Európai Uniónak a sajátos konstrukciója, mondhatni, a bürokráciájának a nehézkessége ezt sugallja. Mutatja ezt az elmúlt két esztendő gyakorlata, a társulási szerződés ratifikációinak a lassúsága és elhúzódása. Kérem, ha az olasz válság pár hónappal hamarabb tör ki, akkor az olasz parlament nem tudja ratifikálni a társulási szerződésünket, és akkor nem fejeződhetett volna be ez a ratifikációs folyamat decemberre, a múlt év decemberére, és akkor itt és most nincs miről tárgyalnunk. Nincs miről tárgyalni a csatlakozás kérdésében.
Szükséges itt is az integrációs politikánkban a lépésről lépésre való politikának a betartása, mondhatni a megelőzés politikájának folytatása. Elébe kell menni a dolgoknak. Ezt mutatja a kétévi integrációs politikánk. Elébe menni a tavasznak, mint ahogy az egykori pataki diák is tette, a debrecenivel ellentétben, aki csak kipipált az ablakon.
Tisztelt képviselőtársaim! Végül Egon Klepschnek a tisztelt Házban elmondott beszédéből idézve szeretném zárni felszólalásomat. "Az első millennium véget ért, és a második millennium megkezdődött. Az Önök királya, Szent István volt az, aki biztosította, hogy Magyarország belépjen Európa keresztény nemzeteinek közösségébe, és én meg vagyok győződve róla – mondta Egon Klepsch –, hogy a második millenniumba való átmenet megint egyesíteni fog bennünket, össze fog hozni bennünket egy olyan közösségben, az országok, nemzetek olyan közösségében, Európában, amelynek az a feladata, hogy a békét biztosítsa ezen a világon. Várjuk Magyarországot és üdvözölni fogjuk Önöket a közösségben."
Tisztelt képviselőtársaim!A Magyar Demokrata Fórum frakciója támogatja a Kormánynak az elhatározását. Köszönöm türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem