NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás nem lehet vitának a kérdése. Az elmúlt két-három évben három területen alakult ki a magyar külpolitikának fontos prioritása. Ezek közül az egyik az európai csatlakozási kérdéskör, a másik a regionális politika, különös tekintettel a szomszédos országokkal való kapcsolatra, a harmadik pedig a határon túli magyarságnak a kérdése.
Ez a három kérdéskör mind ez idáig az úgynevezett hatpárti konszenzusos külpolitikának az alapját képezte, nevezetesen, hogy ez a három kérdés egymással olyan szoros kapcsolatban van, hogy nem boríthatja föl az egyik kérdésnek az előtérbe kerülése a másik két kérdésnek az érvényesülését.
Mégis úgy látom, hogy van ma ezen a hatpárti külpolitikai konszenzuson néhány repedés, és van egy kis félelem bennünk a tekintetben, hogy az elkövetkezendő időszakban ennek a külpolitikai háromszögnek valamelyik lába túlságosan megerősödhet, és adott esetben fölboríthatja azt a széket, amelyet magyar külpolitikának lehet nevezni.
Az egyik probléma, amit érzékelek, ez az úgynevezett jószomszédi kapcsolatok, és szeretném idézőjelbe tenni ezt a szópárt.
(11.30)
A jószomszédi kapcsolatokkal természetesen nincsen semmi probléma, sőt meg kell azokat teremteni, előtérbe kell helyezni a szomszédos országokkal való kapcsolatépítést. De ez a jószomszédi politika nem jelentheti azt, hogy antidemokratikus törekvéseknek zöld lámpát ad Magyarország a szomszédos országokban azért, hogy bizonyos kapcsolatok felélénkítésével kiépüljön egyfajta stabil, jószomszédi kapcsolatrendszer. A jószomszédság tartalmat is kell jelentsen, nemcsak stabilitást és nemcsak úgynevezett kapcsolatokat.
A másik probléma, amelyet jelezni szeretnék: a "magyar" érdekeknek az előtérbe helyeződése a regionális kapcsolatrendszer, illetőleg az európai reláció vonatkozásában.
Itt csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy a határon túli magyarság érdekei Magyarország mielőbbi európai csatlakozását jelentik. Nincs olyan határon túli magyar érdek, amely Magyarországnak az Európai Unióhoz történő mielőbbi csatlakozását – mondjuk – megakadályozhatná vagy lassíthatná.
Még egy dolgot szeretnék megjegyezni: a biztonságpolitikai vonatkozása ennek a kérdéskörnek valóban jelentős, de én nem tudok egyetérteni azzal az állásponttal, amely kijátssza egymás ellen a NATO-nak és az Európai Uniónak a kérdését. Hallhattunk itt a közelmúltban is olyan álláspontokat – ebben a délelőtti vitában is –, hogy igazán az Európai Unió biztosíthatja Magyarország stabilitását.
Egyetértek azzal, hogy az Európai Unió nagyon nagy szerepet játszik ebben, de nem lehet semmilyen formában a NATO-val szembeállítani az Európai Uniót, és nem lehet egy külön kezelési eljárást az Európai Unióval kapcsolatban jelezni, és egy másikat a NATO-val kapcsolatban.
Úgy vélem, hogy az azonnali NATO-tagság követelése Magyarország számára indokolt követelés, még akkor is, hogyha ez ma vagy holnap nem válik valóra… (Az elnök a mikrofon megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgy vélem, hogy a NATO-tagság álláspontjának a fenntartása szolgálja az Európai Unióhoz való csatlakozásunknak a lehetőségeit is, és aki azt mondja, hogy a NATO-t hagyjuk, mert az nem reális, az ellene hat – talán akarata ellenére is – az Európai Unióhoz csatlakozásunknak.
Hogy a népszavazás itt mikor és hogy legyen, ezzel kapcsolatban egyetlenegy dolog képezte – jogosan – vita tárgyát az elmúlt időszakban: mikor legyen a népszavazás, az úgynevezett csatlakozási tárgyalások lefolytatása előtt vagy azt követően.
Itt az elmúlt időszakban a NATO-tagsággal kapcsolatban egy parlamenti párt egyértelműen azt az álláspontot képviselte, hogy a csatlakozási tárgyalások előtt… (Az elnök a mikrofon megkocogtatásával ismételten jelzi az idő leteltét.) …és ilyen értelemben megkülönböztette a NATO-t és az Európai Uniót.
Úgy vélem, hogy a tisztánlátáshoz ez mindenféleképpen hozzátartozik. Persze én nagyon örülük annak, hogy most itt egyértelműen hallhattuk azt az álláspontot, hogy az Európai Unió esetében a csatlakozási tárgyalásokat követően kell megtartani a népszavazást. Reméljük, hogy a NATO-tagsággal kapcsolatban is hasonló következtetésekre fog jutni ez a politikai erő minél hamarabb. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem