SZABAD GYÖRGY (MDF)

Teljes szövegű keresés

SZABAD GYÖRGY (MDF)
SZABAD GYÖRGY (MDF) Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja előzékenyen rendelkezésemre bocsátotta a számára fennmaradt időt.
Egyetlen mondattal szeretnék utalni egy történelmi előzményre. Bejczy Sándor szólt a Kisgazdapárt 1945-ös programjáról, amelyben az európai nemzetcsaládba való beilleszkedés kérdéséről van szó. Ez tulajdonképpen annak idején egy idézet volt. Idézet 1849 Kossuthjától, aki április 14-én hangoztatta, hogy mi nem elszigeteléspártiként akarjuk megalapozni új függetlenségünket, hanem követeljük részünket az európai nemzetcsaládban, amellyel harmóniában akarjuk független életünket élni.
Szeretnék utalni néhány elhangzott mozzanatra. Mindenekelőtt arra, amellyel teljes mértékben egyetértek – és számos multilaterális szervezet vezetőjével, illetve parlamenti elnökkel folytatott megbeszélések alapján nagyon is megerősíthetem –: sok oknál fogva – ami elhangzott – itt az ideje annak, hogy csatlakozási szándékunkat határozottan bejelentsük. S minél határozottabban tesszük ezt, annál nagyobb súlya lesz.
Szeretnék reflektálni a, sajnos, távol levő Szent-Iványi István barátunk felszólalására, aki arról szólt, mintha semmiféle felkészülés nem lett volna a Kormány és a Parlament részéről erre a lépésre, hiányolt – számos dolgot felemlítve – megfelelő parlamentáris, illetve kormányzati lépéseket.
Legyen szabad csak kettőre utalnom. Az egyik: mi végett hozta volna létre a magyar Parlament sikeresen működő az európai közösségi ügyek bizottságát, ha nem ennek a célnak a szem előtt tartásával? A másik, amire nagyon frappánsan utalt Szájer József: hiszen most fogadtuk el a jogalkotási törvénynek egy olyan módosítását, amely immár nem kívánalommá, hanem követelménnyé teszi minden jogalkotó lépésünk során az európai harmonizációra való figyelmet.
Végül, de nem utolsósorban utalni szeretnék arra, hogy teljes mértékben egyetértek azokkal, akik azt mondják: Magyarországnak, mégpedig a parlamentáris demokráciára építő, a diktatúrát minden tekintetben elutasító Magyarországnak az önkifejtése és teljesítménye a legfőbb ajánlólevelünk az Európai Unióba való felvételre.
Mi rontja a képet? Rontja minden olyan mozzanat, amely Magyarországon az európai szokásos mértéknél nagyobbnak mutatja a szélsőségeknek az erejét, a megalapozatlan kalandorlépéseket, az olyan megnyilatkozásokat, amelyek egyértelműen ütköznek az Emberi Jogok Chartájával, az európai együttélés normáival, szabályaival, és amelyek bármilyen értelemben aggodalmat támasztanak, hogy a Magyarországon 1990 óta kiépült jogállam pillérei közül bármelyik megingatható.
Közép- és Kelet-Európában egy eufemisztikus meghatározás terjed: a visszarendeződés lehetősége vagy félelme. Ezt a mérlegelők, akik mérlegelik a mi érettségünket az Európai Unióba való belépésre és felvételre, sokkal élesebben fogalmazzák: van-e kockázata annak, hogy a parlamentáris demokráciát esetleg átrendezni kívánják oly módon, hogy az a Nyugat-Európában jellegzetes vonásait elveszti, hogy a pluralizmusnak a jelentősége csökken, hogy a többpárti rendszert netán valamiféle, a szélsőjobb vagy a szélsőbal által szorgalmazott korporatív irányba kívánják elmozdítani.
Úgy gondolom, ezek nagyon határozott figyelmeztetések a mi számunkra, hogy ragaszkodjunk a parlamentáris demokrácia elért vívmányaihoz, a jogállam intézményrendszeréhez, és érzékeltessük azt az egyensúlytartó politikát, amelynek lehettek vagy lehetnek kisebb billenései, de az egyensúlyt felborító veszély sem a múltban, sem a jelenben nem jelentkezett, a magyar politika fő trendjeként a jövőben is úgy tekinthetik, mint ami alkotmányosan érvényesül. Köszönöm a figyelmüket! (Taps.)
(11.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem