SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Négy évvel ezelőtt is egy kampányt élt át az ország, s ennek a kampánynak az egyik vezérszólama Európa volt. A legtöbb párt Európa felé menetelt, volt aki szerényebben, visszafogottabban, csak Európa felé tartott, s az egészen óvatosak csak vigyázó tekintetüket vetették Európára, de valójában a kampány nagyrészt Európáról szólt. Nem véletlen, hogy jeles írónk, Esterházy Péter azt javasolta, hogy mindazok, akik az Európa szót kiejtik ajkaikon, büntetést fizessenek. Sajnos, nem fogadtuk meg ezt a tanácsot, mert akkor lett volna már valami kézzelfogható haszna is a mi európázásunknak és Európa-politikánknak.
Voltak nagyon optimista képviselőtársak is ott a túloldalon. Egy történelmi nevet viselő képviselőtársunk televíziós vitában azt mondta, hogy Magyarország 1993-ban már teljes jogú tagja lesz az Európai – Közösséget mondott, mert akkor még Közösség volt, az Európai – Közösségnek. Ma, 1994-ben is arról vitatkozunk, hogy a csatlakozási kérelmet mikor szükséges benyújtanunk az Európai Unióhoz.
Az SZDSZ realistábban ítélte meg 1989-ben programjában, az úgynevezett kék könyvben a csatlakozás lehetőségeit, esélyeit. Engedjék meg, hogy ebből egy mondatot fölolvassak önöknek. "Tudomásul kell vennünk, hogy az Európai Közös Piac – akkor még így hívták, itt tévedés ne legyen, tehát tudomásul kell vennünk, hogy az Európai Közös Piac – egyelőre nem törekszik saját bővítésére, s később is sok, Magyarországgal szembeni fenntartásra számíthatunk." Azt hiszem, hogy ezt a realista jóslatot nagyon nagy mértékben megerősítették a tapasztalatok, az elmúlt néhány év tapasztalata.
Ugyanakkor abból indultunk ki és az elmúlt négyéves tevékenységünk azon alapult, hogy Magyarország minél gyorsabban, minél átfogóbban készülhessen fel a csatlakozásra. Idejekorán fölhívtuk a figyelmet azokra a hiányosságokra, amelyek a Kormány politikájában egyértelműen érzékelhetők voltak. Jeleztük azt, hogy nagyon sok mindent meg kell tennünk azért, hogy hiteles, őszinte legyen a csatlakozási szándék.
1991 kora tavaszán Kuncze Gábor és jómagam egy törvényjavaslatot nyújtottunk be a Parlamentnek, amelyben azt irányoztuk elő, hogy az Országgyűlés vegye tekintetbe a törvényalkotás során az Európai Közösség jogi normáit. Ezt a törvényjavaslatot mind a mai napig nem tárgyalta a Parlament, s aligha van esély arra, hogy a közeljövőben tárgyalni fogja.
Hasonló törvényjavaslatot terjesztettünk be több képviselőtársammal itt a szabad demokraták közül 1992-ben a nemzetközi szerződések és a nemzetközi jog magyar joghoz való viszonyáról. Ez is azt irányozta elő, hogy minél közelebb kerüljünk az áhított célhoz.
Sajnos most, 1994-ben, amikor erről vitatkozunk, szomorúan kell megállapítanunk, hogy nagyon kevés történt a jogharmonizáció területén, gyakorlatilag semmi: szabványaink elavultak, statisztikai rendszerünk használhatatlan az európai normák értelmében, s körülbelül 3000 – bizonyos szakértők szerint 5000 – jogszabály vár felülvizsgálatra. Az elmúlt négy év tehát ezen a téren a mulasztások időszaka volt.
De mulasztások időszaka volt az elmúlt négy év a gazdaság felkészítése terén is. A magyar Kormánynak elfogyott a mondanivalója, ha volt egyáltalán, arról, hogy mi Magyarország jövője Európában, hol találja meg a nemzet a maga helyét a nemzetközi munkamegosztásban, hogyan lesz versenyképes, eredményes, sikeres ország Európa részeként.
Erre vonatkozóan semmilyen vízió, semmilyen elképzelés, semmilyen terv nem született, most már nem is várjuk a Kormánytól, hogy az elkövetkezendő néhány hétben valami ilyesmit előterjesszen. Nincs intézményi keret, nincs intézményi rend.
Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a csatlakozás az ország egészét igénybe vevő, az ország egészét igénylő folyamat lesz, ami nemcsak a gazdaságra, nemcsak néhány tárcára korlátozódik, hanem az élet valamennyi területére szükségképpen kiterjed.
Szükséges lett volna – szintén azért, hogy csatlakozási szándékunk őszinteségét alátámasszuk, szükséges lett volna – egy olyan átfogó intézményrendszer kialakítása, amely minden egyes tárcán belül elkezdi a felkészítést, elkezdi a harmonizáció munkáját. Sajnos, ezen a téren is csak nagyon sovány kezdemények vannak. Juhász Endre államtitkár úr itt ül velem szemben, ő valóban egy ilyen intézményt, egy hivatalt vezet, de ennek, sajnos, az eredményessége és tevékenysége nem mérhető azoknak az országoknak a felkészítési intézményeihez, amelyek most a szemünk láttára csatlakoznak. Vannak példák, vannak átvehető tapasztalatok.
Végezetül meg szeretném említeni a hiányok között, hogy szinte semmi nem történt az ország állampolgárainak tájékoztatásában. Nem tájékozódhattak az állampolgárok – és ez nem az ő hibájuk – arról, hogy mit jelent a csatlakozás, milyen következményekkel jár, milyen következményei vannak annak, ha valaki európai állampolgár, milyen jogokkal jár, hiszen nagyon sok joggal és jogosultsággal jár, és milyen kötelességeket ró rájuk. Tehát arról van szó, hogy az európai felkészülésre vonatkozó tájékoztatás elmaradt.
Ezek után igen nehéz mérlegelni azt, hogy menynyire elhatározott és mennyire őszinte az a szándék, hogy Magyarország csatlakozzon, méghozzá belátható időn belül csatlakozzon Európához.
De mivel abból indulunk ki, hogy az országot büntetni a Kormány mulasztásáért nagy hiba lenne, és ezt mérlegeltük az álláspontunk kialakítása során is, szeretném megemlíteni, hogy akkor, amikor itt minden párt Európát akar, akkor nemcsak Európának a gazdagságát, jólétét akarja, hanem azt az értékközösséget, azt a demokratikus hagyományrendszert és közösségrendszert is akarja, amely ma Európát jelenti.
Ennek az értékközösségnek van jó néhány szilárd alapja. Ezek közé tartoznak az emberi jogok, különös tekintettel az emberi jogokon őrködő sajtó szabadságára. Ami az elmúlt hetekben, mondhatnám most már, hogy hónapokban történt, de az elmúlt hetekben drámaian történt, az bizony mérföldekkel vetheti vissza Magyarország csatlakozási folyamatát. Ezt nem én mondom. Ezt a nemzetközi sajtó elmúlt heti cikkei állítják legalább ilyen határozottsággal, mint ahogy itt elhangzik. Magyarországon ma minden kétséget kizáróan politikai természetű beavatkozás történik a sajtó szabadságába, megcsúfolva a közszolgálatiság alapvető normáit. Tehát Magyarországon olyan törekvések bontakoznak ki, amelyek idegenek attól, amelyek az Európai Unió közszolgálati médiáit jellemzik.
(10.10)
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez nagymértékben hátráltathatja csatlakozásunk folyamatát. Persze abból indulok ki, hogy ez a folyamat, ami most kibontakozott, nem lehet tartós. Ez csak néhány hetet jelent. Egy rövid intermezzóról van szó. De ez a rövid intermezzó is alkalmas arra, hogy Magyarország nemzetközi megítélését károsan befolyásolja.
Bizonyára képviselőtársaimnak is feltűnt az, hogy most a diplomatapáholyok üresek. Sajnálattal állapítom meg, hogy egy ilyen fontos esemény kapcsán, egy fontos esemény tárgyalása során az Európai Unió diplomatái, nemhogy a nagykövetei, de még az első beosztottai sincsenek jelen. Én azt hiszem, hogy ez jelent valamit. Nem kívánok messzemenő következtetéseket levonni, de szükséges, hogy a Kormány érzékelje azokat a jelzéseket, amelyeket több irányból is kapunk.
Szeretném még megemlíteni azt, hogy bizonyos kellemetlen intermezzó előzte meg az egész csatlakozási kérelemnek a tárgyalását. Jó néhányan voltunk abban a helyzetben – szerintem nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti képviselők is –, hogy részben a sajtóból, részben pedig külföldi partnereinktől kaptunk tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a magyar Kormány csatlakozási kérelmet kíván előterjeszteni.
Azt hiszem, hogy ez tévedés, hibás lépés volt a Kormány részéről, hiszen a legfontosabb az, hogy ebben a kérdésben itthon hozzunk létre egyetértést. Mint kiderült, amikor a Kormány valóban törekedett az egyetértés megszerzésére, nagyon könnyen megszerezte ezt az egyetértést, hiszen mindannyian egyetértettünk magával a célkitűzéssel, egyetértettünk abban, hogy itt nagyon rövid időn belül célszerű benyújtani a csatlakozási kérelmet, vita csupán az időzítés körül volt. Fontos érvek szóltak mellette, ellene, de ebben az ügyben is megtaláltuk az egyetértés hangját attól a pillanattól kezdve, ahogy az erre vonatkozó törekvés a Kormány szándékaiban kifejezésre jutott. Sajnos, igencsak megkésve jutott kifejezésre, s ez okozott némi zavart mind itthon – belpolitikai természetű zavart –, mind a partnerek körében, akik ezt számunkra jelezték.
Mindenesetre ma ott tartunk, hogy kompromiszszumot kötöttünk, nem is kompromisszumnak nevezném ezt, hanem széles körű egyetértés alakult ki. Olyan ügyben alakult ki ez az egyetértés, amely az ország és a nemzet jövőjét szolgálja.
Úgy láttam, hogy valamennyi parlamenti párt átérezte ennek a döntésnek a súlyát, pontosan tudatában volt annak, hogy a szerződést nem a magyar Kormány köti az Európai Unióval, a kérelmet sem a magyar Kormány nyújtja be, hanem a Magyar Köztársaság a szerződő fél. Ez teszi lehetővé azt, hogy a következő kormánynak és az azt követő kormánynak ne kelljen újból és újból hasonló lépéseket megtennie.
Kiindulva tehát abból, hogy itt egy parlamenti felhatalmazás alapján az ország hosszú távú, sőt mondhatnám, hogy valamennyi érdekét tekintetbe véve kerül sor a csatlakozási kérelem benyújtására. A Szabad Demokraták Szövetsége támogatja ezt, de egyúttal szeretné felhívni a figyelmet azokra a fontos megfontolásokra, amelyeket ez a felszólalás is tartalmazott. Köszönöm szépen. (Taps.)
