BOROSS PÉTER, DR. miniszterelnök:

Teljes szövegű keresés

BOROSS PÉTER, DR. miniszterelnök:
BOROSS PÉTER, DR. miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kormány és a magam nevében örömmel nyugtáztam azt az egyetértést, ami lényegében több kritikai megjegyzés kíséretében – amelynek egy részét tudomásul kell vennünk – itt megnyilvánult a pártok részéről és a hozzászólásokban.
Tájékoztatásul azonban szeretném megjegyezni: már a megelőző időszakban annyira nem voltunk tétlenek, amennyire egy-két itt elhangzó mondat azt sugallta. Az előterjesztéshez mellékeltünk egy 30 oldalas tájékoztatót. Ennek gondos áttanulmányozása talán egy-két kritikai megjegyzés élét tompíthatta volna. Tehát az a kijelentés, hogy a jogharmonizáció terén semmi nem történt, az túlzás. Itt beszámoltunk arról, hogy a felmérések szerint mintegy 2000 jogszabályról van szó, melyek közül 400 esetében ez a harmonizáció lényegében megtörtént. És szerepel ebben az anyagban az a program is, amit ennek érdekében a továbbiakban feladatul fogalmazott meg a Kormány önmaga számára.
A közzététel, a népszerűsítés és az ismertetés szempontjából készül, illetőleg pár napon belül készen van a lakosság széles rétegei számára – én ezt már korábban bejelentettem – érthető módon megfogalmazott olyan kiadvány, amelyik európai és nem európai szervezetekről ad tájékoztatást arról, hogy valójában mi a céljuk, melyek a főbb szabályaik, mi a viszonyuk Magyarországhoz, illetve Magyarországnak ezekhez a létrejött agglomerációkhoz. Úgy hiszem, ez a kiadvány alkalmas lesz arra, hogy valóban érthető módon adjon tájékoztatást az EU, NYEU, Európa Tanács és így tovább, mindazokról a szervezetekről, amelyek mostanában valóban különösebb ismertetés nélkül gyakorta elhangzanak televízióban, rádióban, vagy éppen a sajtóban is olvashatóak.
A tájékoztatás célját szolgálja azonban sok minden más is. És az előkészületek keretébe is foglalható. Debrecenben az Európa Nap rendezése során ilyen természetű előadások nagy számban hangzottak el; lefordításra és kiadásra került már az Európai Közösségek teljes joganyaga, egyébként számítógépes bázisok működnek, onnan lehívhatja, akit érdekel ez a joganyag. Ebben üzleti lehetőségekről is tájékoztatás történik. Kormányzati tisztviselők tartanak előadást. Ugyanakkor az Európai Közösségek bizottságában három hónapos gyakorlati képzés folyik. Eddig 50 közigazgatási tisztviselő vett részt ezen.
Mindehhez hozzá kell tennem, hogy a ma várható kedvező országgyűlési állásfoglalás után természetesen még több ilyen alkalom kell. A hangsúly a tájékoztatáson, az ismertetésen van, főleg ahogy a tárgyalások során haladunk; erről a pártok, a Parlament, adott esetben a lakosság tájékoztatásán.
A mai döntés, a mai kedvező döntés egy új program indítását elkerülhetetlenné teszi.
Ami az élesebb megjegyzéseket vagy erélyesebb hangon elmondott kritikákat illeti, kettőre kell utalnom. Az az érzésem – sajnálom, hogy nincs itt Palotás képviselő úr –, hogy ilyen fontos kérdésben pusztán a felszólalás ambíciója nem elég. (Egy taps a bal oldalon.) Nagyon fontos kérdésről van szó, és szélesebb körű tájékozódás kell ügyek kommentálásához.
Sajnálom, hogy Szent-Iványi képviselő úr olyan módon szakadt el a tárgytól egyes esetekben, amit – úgy hiszem – minősíthetek úgy, hogy némileg alászállt. Kár volt. (Zúgás az SZDSZ padsoraiban.) Mindamellett örömmel fogadtam abbéli véleményét, hogy egyetért a csatlakozási szándék bejelentésének ilyen formájával. A többiben, azt hiszem – ezen kívül – egyetérthetünk, ezt nem fogadtam felhőtlen örömmel.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy az előterjesztést abban a formában, ahogy előterjesztésre került, a tisztelt Ház fogadja el. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem