SALAMON LÁSZLÓ, DR. a napirendi pont előadója:

Teljes szövegű keresés

SALAMON LÁSZLÓ, DR. a napirendi pont előadója:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény egy nagyon lényeges kedvezményt tartalmaz a választópolgárok számára. Biztosítja azt, hogy a választópolgárok, ha nem tartózkodnak a szavazás napján lakóhelyükön, akkor a tartózkodási helyük szerinti választókörzetben adják le szavazatukat. Ennek biztosítása érdekében igazolást kapnak az önkormányzattól, a jegyzőtől bejelentésük alapján, melyre tekintettel őket a lakóhely szerinti választókerületben, választókörzetben figyelmen kívül hagyják, s az igazolásuk alapján a tartózkodási hely szerinti szavazásuk lehetségessé válik.
Ez a nagyon helyesen megadott kedvezmény azonban a kétfordulós választás rendszerében egyfajta diszfunkcionális, a joggal való visszaéléshez hasonló magatartásra is néminemű lehetőséget nyújt. Ugyanis egyéb szabály hiányában fennállhat annak a lehetősége, hogyha az első fordulóban bizonyos kérdések adott választókörzetekben eldőlnek, akkor egy adott párt – idézőjelben értsék, amit most mondok – politikai erejét, erőforrásait átcsoportosíthatja esetleg olyan választókörzetbe, ahol az első fordulóban gyengébben szerepelt. Nyilvánvaló, hogy a választási rendszernek ilyen működése nem felel meg sem a valóságos választói akaratnak, és nem lehet törvényhozói akarat sem. (Folyamatos zaj. – Dr. Salamon László szünetet tart.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem