ILKEI CSABA, DR. (független)

Teljes szövegű keresés

ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az idegenforgalmi szezonra tervező, készülő olyan állampolgárok teszik szóvá – Somogyban és másutt is – a fizetővendéglátás rendezetlen kérdéseit, akik korrekt szállásadói magatartással szeretnének tisztes jövedelemhez jutni. Ugyanez a nemzetgazdasági érdek is, különösképp a realizálhatónál kisebb állami bevételek miatt. Nemkülönben azért, mert hiányzik az európai színvonalú, összehangolt normákon alapuló magánszállás-szolgáltatási rendszer. Ennek felvetése azért is aktuális, mert a hazai szálláshelyek színvonala, külpiaci megítélése kikerülhetetlen kulcskérdése lesz az expóra való felkészülésnek is.
A jelenlegi helyzet kissé áttekinthetetlen, az érdekellentétek nehezen feloldhatóak. Az ország szálláskapacitásának 76%-át a fizetővendéglátás keretében értékesített szállásférőhelyek adják. Az engedélyeket kiállító önkormányzatok egyoldalú nyilatkozatok alapján nyújtják át az igazolványokat, anélkül hogy az érdemi ellenőrzésre lehetőségük volna. Azokat a viszonyokat, amelyek a szállásadók, a közvetítők, az utazási irodák, az utazásszervezők, az értékesítő szerveztek és a vendégek között kialakultak, átszövi a korrekt piaci magatartást meghatározó normák, szabályok és követelmények hiánya.
A visszatérő ügyek csak abban különböznek, hogy melyik fél, melyik szektor a kiszolgáltatottabb az önkényes és szankcionálatlan lépések következtében. Nincs meg az a szakmai kritériumrendszer, amelynek érvényesülését az érdekképviseletek, a szövetségek kellő háttérrel garantálni tudnák. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal mindeddig képtelen volt megbirkózni ezzel a feladattal.
Ezért kérdezem államtitkár urat: ki és mikor fogja kezdeményezni az európai igényű normák kialakítását és érvényesítését? Azon normákét, amelyek vonatkoznak – egyebek között – az osztályba sorolásra, az árkialakításra, a vevők tájékoztatására, egy minimális szakismeretet nyújtó oktatásra, egy korszerű – helyi, regionális és országos – regisztrációs és helyfoglalási rendszerre, államigazgatási, szakmai, vállalkozói, érdek-képviseleti és egyéb érdekek összehangolására. Tehát magyarán mindarra, ami az országról kialakított képet befolyásolja, a turisztikai propaganda része, nem szólva arról, hogy tízezrek megélhetési forrása. Várom szíves válaszát, államtitkár úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem