PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
PUSZTAI ERZSÉBET, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nyilván valami koordinációs probléma történhetett, mert hozzám még utoljára az jutott el, hogy Szabó Tamás miniszter úr válaszol. De tekintettel arra, hogy a minisztérium szakértőivel hozzájárultunk ehhez a válaszhoz, igyekszem röviden válaszolni a kérdésére, a magunk szempontját tekintve.
Természetesen a pontrendszer kialakításában folyamatos egyeztető munka történt a Magyar Gyógyszerészkamara és a minisztérium között, ismételten több alkalommal történtek egyeztetések, és a Gyógyszerészkamarával történő egyetértésben alakult ki a pontrendszer.
A vezetés pontozási rendszerbe való beépítésének indokoltsága mellett az alábbi okok miatt született a döntés: a hazánkban működő állami gyógyszertárak döntő százaléka egy gyógyszerészt foglalkoztató gyógyszertár. Ez tehát azt jelenti, hogy az a vezető egyben a gyógyszertár szakmai működtetője is. A gyógyszertár vezetése magasabb szakmai felkészültséget, szélesebb szakmai látókört és felelősséget igényel. Ezen ténynek a figyelmen kívül hagyása a szakmai gyakorlat minősítésénél nem megengedhető, s jogos kritika tárgya lett volna ez is.
A gyógyszerellátás egészségügyi ellátási kérdés. A privatizáció lefolytatásának megítélésünk szerint a folyamatos betegellátás mellett kell végbemennie. Ennek pedig egyik záloga, hogy a privatizáció során azoknak biztosítsunk tulajdonhoz jutási lehetőségeket, akik az ellátandó lakosságot, az orvosokat és a gyógyszertárakat a legjobban ismerik. A gyógyszertár-privatizációval nem kívántuk a gyógyszerészeket országos költözködésre kényszeríteni, továbbá nem célunk a szakmai szempontok pénzügyekkel való felcserélése.
A fentieken túl el kell ismerni, hogy a pontrendszer egészét tekintve a vezetői gyakorlattal is rendelkező gyógyszerész előnyben van azzal a kollégájával szemben, aki szakmai képesítés és szakmai gyakorlat tekintetében nem szerzett megfelelő korábbi tapasztalatot.
Még egyszer megismétlem: mindezek mellett az indokok mellett az is szól, hogy részletes egyeztetésben történt a Gyógyszerészkamarával a szempontok kidolgozása, tehát nem egyszerűen, egyoldalúan egy miniszteri döntésről van szó, hanem egy hosszú egyeztetési folyamat végeredményéről. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem