RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ)
RÁCSKAY JENŐ (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nyugat-Dunántúl lakosságát hetek óta foglalkoztatja az egyes határátkelőhelyekkel kapcsolatban kialakult botrányos helyzet.
A probléma oka az, hogy 1993 decemberében hatályba lépett osztrák–magyar államközi szerződés értelmében az újonnan megnyílt kétoldalú, bilaterális határátkelőhelyeken megtiltották az erőgépek, traktorok, lovas kocsik és más egyéb járművek áthaladását. Például az országgyűlési képviselői körzetembe tartozó Szentpéterfánál, valamint Pomogynál, Fertőszentmiklósnál és máshol is kizárólag személyek, kerékpárok, személyautók haladhatnak át ezeken az újonnan megnyílt határátkelőhelyeken. Ezek a tiltások azért is húsbavágóak, mert ezek a határátkelőhelyek jórészt azzal a céllal nyíltak, hogy a békeszerződések érvénybelépte után a határ túloldalára került földeket, szőlőket végre évtizedek után művelni tudják az ott élő emberek; ne kelljen 80-100 km-t utazni valakinek ahhoz, hogy elérhesse az alig néhány 100 m-re fekvő földterületeit.
A jórészt magyar nemzetiségű osztrák gazdák kárpótlás révén sokan jutottak földterülethez, ezenkívül jelentős a határ menti földbérletek száma is. Az utóbbi egy-két évben már naponta jártak át a határon munkagépekkel; természetesen ez ugyanúgy igaz a hazánkba átjáró földművelőkre is, és a visszatérőkre egyaránt. Éppen ezért fájdalmas az, hogy néhány határ menti gazda nyomására, akik ezekben a bérlőkben konkurenciát láttak, megszüntették az átjárás lehetőségét. Ezzel a tiltással nemcsak az osztrák földművelők károsultak, hanem az a több ezer ember is, akinek ismét illuzórikussá válik az átjárás, mivel a permetezéshez, szántáshoz, egyéb munkákhoz 100 km-t kellene utazniuk ahhoz, hogy dolgozhassanak földjeiken, és ugyanannyit, hogy visszatérjenek Magyarországra. Mindezt akkor, amikor drága az üzemanyag, és sokak megélhetése függ attól, hogy ezeket a földterületeket megfelelő módon tudják művelni. Elmondhatjuk tehát, hogy ezeknek a határ menti, a határsávban évtizedekig bezártan élő embereknek onnan kell elkezdeni életüket, mint 1989-ben.
Különösen nehezíti és érdekessé teszi ezt a kérdést az, hogy az Európai Unió döntése alapján Ausztria 1995. január 1-jétől unióbeli tag lesz hamarosan, és Burgenland tartomány pedig részesül az Európai Unió strukturális alapjából, komoly beruházások fognak megindulni ebben a térségben. Ezért is érthetetlen, hogy a határátkelőhelyeken való átjárásokat ilyen nagy mértékben megnehezítették.
Miniszter úr! Kérdéseim a következők:
1. Hogyan próbálja kezelni a Kormány a határ menti áldatlan állapotokat, amelyek az ausztriaiak kárpótlása és földbérlete miatt alakultak ki ebben a térségben?
2. Kívánja-e a kormányzat újratárgyalni a kétoldalú határátkelőhelyek munkagépek általi használatát?
Tisztelt Miniszter úr! Várom válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem