SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Török Képviselő Úr! Megértem azt, hogy célegyenesbe fordultunk a választást illetően, és ilyenkor valaki egy kérdésfeltevéssel képviselőként valamilyen politikai tőkét kíván kovácsolni abból a témából, amire vonatkozóan a kérdését felteszi.
Azonban úgy ítélem meg, hogy ez a kérdésfeltevés rosszindulatú, a Kormányra nézve pejoratív, lekezelő, amit természetesen nem hagyhatok szó nélkül. Olyan kijelentéseket használ ön, mint hogy teljesen primitív az előterjesztés. Lehet ezt az előterjesztést szeretni vagy nem szeretni, de, kedves képviselő úr, szeretném önnek mondani, hogy amikor a Kormányt is úgy aposztrofálja, hogy tudva és akarva becsapja a magyar népet, akkor azt a nem általam, hanem korábban kitalált jelmondatot ajánlom a figyelmébe, hogy a stílus maga az ember. Az ország Házában vagyunk, úgy gondolom, talán ehhez kellene mérni az embernek a mondanivalóját. Mert elfogadom azt, hogy az emberekben van indulat, feszültség, hiszen ez egy olyan téma, amelyik valóban ezt egyrészt eltűrheti, másrészt pedig teljesen indokolt az emberek részéről az idevonatkozó és ilyen jellegű féltés a termőföld iránt, de nem ebben a szóhasználatban, nem ebben a felfogásban, ahogy ön ezt teszi. (Közbeszólások az SZDSZ padsoraiból: Választ kérünk! Választ!)
Kifogásolja ön, hogy mint miniszter a felszólalására nem adtam választ. (Dr. Török Ferenc: Most sem!) Ön is ismeri a Házszabályt, illetve nem is a Házszabály, hanem a Házszabály mentén kialakult egy gyakorlat, amely szerint a miniszter a zárszóban válaszol az egyes, általa fontosnak tartott kérdésekre a felszólalások, illetve a módosító indítványok tekintetében.
A zárszó – ismereteim szerint – még nem hangzott el. Így akkor most felteszem a kérdést: egyrészt miről beszélünk? Másrészt pedig menet közben milyen ok az, amelynek vonatkozásában felelőssé lehet tenni a minisztert, ha nem válaszol konkrétan az ön felszólalására, amit elmondott.
Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben higgadtan és felelősségtől vezérelve hozhatunk egy jó törvényt. Csak szeretném az ön megbecsült figyelmébe ajánlani, hogy a Földművelésügyi Minisztériumban olyan emberek társasága, sok tíz ember működött közre szakértőként, akiknek lehet, hogy nagyobb az elmélyültségük ebben a kérdésben, mint az öné.
És a kérdés feltevése? Hogy semmi védelmet nem nyújt ez a törvény. Kérem, ajánlom a törvényjavaslat 7. §-át az ön figyelmébe, ha még nem olvasta volna el, vagy ha elolvasta, akkor talán gondosabban kellene azt átnézni. Mert az egyértelműen azt mondja, hogy igenis védelmet nyújt a külföldi tulajdonszerzéssel szemben. Itt szeretném mondani: a Kormányban van flexibilitás. S azért vagyunk együtt, hogy az a kétszáz módosító indítvány, amelyek ehhez benyújtásra kerültek, azok tüzében és kohójában ez a törvény valóban olyan legyen, amilyennek lennie kell.
Az alkotmányügyi bizottság előtt már a minisztérium képviselője elmondta, hogy a belföldiek vonatkozásában és a gazdasági társaság tulajdonszerzését esetleg egy módosító indítvány nyomán nem engedélyezik, illetve hajlik arra az álláspontra, hogy ne szerezhessenek tulajdont. Ha így áll a dolog, akkor úgy gondolom – és ez a kérdésre igazából az érdemi válasz –, a kör bezárul, és a külföldiek nem szerezhetnek tulajdont, azonkívül, hogy belföldi társaság sem szerezhet természetesen földtulajdont.
Ha ezt elfogadja tőlem, akkor azt gondolom, a másik két kérdésre okafogyottá válik a válasz, mert lényegében ez a kérdést érdemben tisztázza. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem