TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tegnap zárta le a Ház a termőföldről szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Az általános vitában, annak hiányosságai miatt, elég súlyos kritikával illettem az előterjesztést.
Mondanivalóm lényege az volt, hogy az előterjesztett törvényjavaslat semmi védelmet nem nyújt az ellen, hogy a külföldiek a magyar termőföldeket gyakorlatilag korlátlan mértékben felvásárolják. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok esetben kerül olyan rendelkezés egy-egy törvénybe, amely lehetőséget ad a törvényhozói akarat megkerülésére.
Jelen esetben azonban az előterjesztésben említett, a magyar föld kiárusításának megakadályozására hivatott szabályok teljesen primitívek, megkockáztatom: jogvégzettség kell hozzá, könnyen kijátszhatók.
Ezért állítottam, hogy a Kormány mindezt tudva és akarva becsapja a magyar népet, hiszen a Parlamenttel olyan szabályokat akar elfogadtatni, amelyek végül is lehetővé teszik – az önök kifejezésével élve –, hogy a magyar jusst, a magyar jövőt idegenek felvásárolják.
Kértem az általános vitán jelen levő földművelésügyi miniszter urat, nyilatkozzék, hogy tudták-e, felmerült-e a törvényjavaslat előkészítése során az általam felvetett kérdés? Miután a miniszter úr akkor sem és azóta még csak nem is reagált az általam feltett kérdésre, ezért az ügy fontosságára és politikai súlyára való tekintettel, most már mint a Kormány vezetőjét, a miniszterelnök urat kérdezem.
1. A termőföld tárgyában előterjesztett törvényjavaslatnak az előkészítése, illetve a Kormány által történő jóváhagyása során felmerült-e, tudták-e, hogy ez a törvényjavaslat semmi védelmet nem nyújt az ellen, hogy a külföldiek belföldi kft.-ken vagy egyéb gazdasági társaságokon keresztül korlátlanul juthassanak földtulajdonhoz?
2. Amennyiben tudták, miért nem tárták fel őszintén az ország lakossága előtt a valós szándékot?
3. Amennyiben a nagyfokú tudatlanság eredménye az előterjesztett törvényjavaslat, visszavonják-e az előterjesztést, illetve mit kívánnak tenni?
Kérem és várom a választ. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem