WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (FIDESZ)
WESZELOVSZKY ZOLTÁN, DR. (FIDESZ) Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Közismert, hogy napjainkban – elsősorban az önkormányzati tulajdonú lakások privatizációja nyomán – gomba módon szaporodnak a társasházi közösségek.
A jelenlegi átmeneti helyzetben sok, tulajdonossá váló lakó nincs tudatában annak, hogy lakásmegvásárlásával nemcsak saját lakásának gondjait kell viselnie, hanem a közös tulajdonban álló épület vagy épületrészek esetében is tulajdonosi felelősség terheli. Ezért e fontos körülménnyel összefüggésben nincsenek könynyű helyzetben a társasházak közös képviselői sem, mivel a problémák zöme náluk csapódik le. Nem véletlen, hogy ezek a kérdések a sajtóban is folyamatosan szerepelnek.
A kérdéskörrel összefüggésben fontos fejlemény, hogy szaporodnak azok az állampolgári önszerveződések, amelyek a felmerülő nehézségek megoldására tesznek javaslatokat. Ebből a célból tartottak ez év februárjában közös tanácskozást a Társasházi Közös Képviselők Egyesülete, Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége, a Bérlakásaikat Megvásárlók Országos Szövetsége és a Lakásbérlők Egyesülete, ahol közös állásfoglalásban öszszegezték azokat a társasházi közösségeket érintő problémákat, melyeknél saját erejükön felül az állami szervek – elsősorban a jogalkotók – támogatására számítanak. Az állásfoglalás különösen három fontos kérdésben vár segítséget:
1. A társasházközösségek jogi személyiségként történő elismerése.
2. A társasházi tulajdon kötelező biztosítása.
3. A társasházak felújítására fordított költségek tárgyi adómentessége.
Kérdezem ezért a miniszter urat, hogy:
1. Találkozott-e a Kormány a felvetett problémákkal, és történt-e valamilyen lépés ezek megoldására?
2. Tervezi-e a Kormány a társasházról szóló 1977. évi XI. törvényerejű rendelet módosítását? Folynak-e ilyen irányú munkák valamelyik minisztériumban?
3. Ha igen, a jogszabály-módosítás során mely civil szervezetekkel vették vagy veszik fel a kapcsolatot a jogszabály előkészítői. S végezetül:
4. Számítanak-e ezeknek a szervezeteknek a jövőbeni közreműködésére, illetve milyen módon kívánja a kormányzat az átmeneti időszakban segíteni a tárasasház-közösségeket vagy azok érdek-képviseleti szerveit? Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem