KAPITÁNY FERENC, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

KAPITÁNY FERENC, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
KAPITÁNY FERENC, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bíróság előtt Laurenczi Jenőné, Szarvas, Akácos utca 4. szám alatti lakos 1993. november 11. napján feljelentést tett becsületsértés vétsége miatt Deme Zoltán, Szarvas, Szabadság utca 70. szám alatti lakos, országgyűlési képviselő ellen.
A feljelentés lényege, hogy a napi Délkelet című újság 1993. november 5-i számának 7. oldalán megjelenő újságcikkben rögzítettek szerint a képviselő a napilap munkatársának 1993. november 3-án telefonon interjút adott, amelyben azt a kijelentést tette a feljelentőre vonatkozóan – aki a szarvasi 2. Számú Általános Iskola igazgatónője –, hogy megnyilvánulásai alkotmányellenesek, és őt szabadon garázdálkodó igazgatónak nevezte. (Bethlen István: Helyes!)
A bizottság meghallgatta Deme Zoltán országgyűlési képviselőt, aki magyarázattal szolgált arra vonatkozóan, hogy kijelentései ténylegesen mit jelentenek.
Képviselőtársunk és a felesége is a szarvasi evangélikus gyülekezet lelkésze. Az iskolai beíratkozások során az igazgatónő nem adott közreműködési lehetőséget számukra annak felmérésében, hogy hány szülő kívánja egyházi iskolába járatni a gyermekét. (Bethlen István: Így van!) A beíratkozások befejeztével a lelkésznő kérte a jelentkezők névsorát, de kiadását megtagadták. Ezt követően az igazgatónő egyházi jelenlét nélkül hívta megbeszélésre a jelentkezett szülőket. Végül is egyházi osztály nem alakult. Ezek tudatában tette sértő kijelentéseit Deme Zoltán.
A bizottság megítélése szerint képviselőtársunk feltételezett kijelentésével mentelmi jogát megsértette, ezért többségi határozattal a mentelmi jog felfüggesztését javasolja a tisztelt Háznak. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem