JÁVOR KÁROLY (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Szeretnék reagálni Rab Károly képviselőtársamnak arra a felhívására, hogy talán most már jobb lenne nem tovább beszélni, mert aki tovább beszél, az azt akarja, hogy Szigetköz ne kapjon vizet. Ez nem fair, tisztelt képviselőtársam. Mint ahogy az a beállítás sem fair, ami megjelent egy újságban, hogy aki ma fenékküszöb ellen beszél, és aki nem fenékküszöböt akar, az ki akarja szárítani a Szigetközt.
Ez az állítás igaz volt addig, amíg a fenékküszöb mellett érvelők megpróbálták bebizonyítani, hogy csak ez az egyetlen megoldás létezik. Kiderült azonban, hogy ez nem igaz. Beszélni kell tehát, mégpedig más lehetséges megoldásokról, és azért, hogy a Szigetköz vízpótlását ne olyan áron tudjuk megoldani, mert ez egy pillanatig sem volt kétséges, senki nem mondta, hogy a Szigetköz vízpótlását nem kell megoldani. Kizárólag a megoldásokban van vita. Ezért a megoldásokat kell összevetni, azok előnyeit és hátrányait. Valamint nem ártana megvizsgálni azt sem, hogy kik azok, akik az egyik megoldást javasolják, és kik azok, akik a másik megoldást javasolják. Ez tehát valahol a hitelesség kérdése is, tisztelt képviselőtársaim.
Szeretem ugyanis, ha azok kritizálnak bennünket amikor vízlépcső ellen érvelünk, és minden olyan részletmegoldás ellen is érvelünk, amelyik a vízlépcső megépítését és működtetését célozza; szeretem tehát, ha azok kritizálnak bennünket, akik annak idején a vízlépcső tervezésében részt vettek.
Magam és jó néhányan, akik a vízlépcső ellen érvelünk, közel 20 éve ismerjük a Szigetközt és a vízlépcső valamennyi várható káros hatását. Ezt az elmúlt alkalommal is említettem; talán Rab Károly képviselőtársam nem volt itt, ezért elmondom neki is, amit 1980-ban az MTESZ székházban tartott, a vízügy által szervezett előadás keretében elmondtam, és elmondta úgyszólván minden szakterület képviselője. Egyedül a vízügyi szakemberek állították, hogy a vízlépcső nagyszerű. Ennek a levét isszuk most is. Ennek a levét isszuk akkor is, amikor ugyanezt a célt, ugyanezt az érdeket szolgáló technikai megoldásról vitatkozunk.
Ráadásul azért vitatkozunk, mert jómagam örömmel üdvözöltem a rendszerváltást, amely azt mondta, hogy a továbbiakban sem a politikai, sem a gazdasági diktatúrát nem fogadjuk el. Az a fajta stílus és az a fajta érdekérvényesítés, ami a vízlépcsőépítés szándéka, tervezése és megvalósítása körül folyik, egyfajta gazdasági diktatúra. Ezt tudomásul kell venni. Nem véletlen, hogy addig ment zökkenőmentesen a vízlépcső tervezése, előkészítése és kivitelezése, amíg egy más politikai rendszerben éltünk. Ezt nem árt figyelembe venni.
Még egy dolog, amit szeretnék azon képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, akik oly vadul támadnak bennünket, és oly vadul érvelnek a fenékküszöbös megoldás mellett. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy két dolgot képtelenek megérteni, illetve tudomásul venni. Az egyik az, hogy létezik az ő véleményüktől eltérő más vélemény is. (Rajkai Zsolt: Ezt hallottuk idáig!) Ez az egyik, amit képtelenek tudomásul venni. A másik véleményt, illetve annak képviselőit minden lehetséges módon megpróbálják lehetetlenné tenni erkölcsileg is és egyéb más módokon.
A másik, amit nem képesek tudomásul venni, hogy nem csak olyan döntés születhet, amely számukra szimpatikus. Valamint azt sem veszik tudomásul, hogy ha nem olyan döntés születik, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy rossz döntés.
Egyetértek Pál László képviselőtársammal abban, hogy a jelenlegi helyzetben nagyon óvatosan kell bánnunk a döntésekkel. Ezzel teljes mértékben egyetértek. Éppen ezért próbáljuk megvilágítani az egyik megoldás lehetséges hibáit és javasolni más megoldásokat.
Arra most nem szeretnék kitérni, hogy a hágai döntés részletezése, illetőleg várható tartalma fölötti vita mennyire felesleges. Tiszteletben tartom, ha valakinek eltérő véleménye van. Azt gondolom azonban, ha az ország perben áll, akkor nem az az ország érdeke, hogy egyre sötétebb képet fessünk egy várható politikai döntésről, egy várható bírói döntésről, mert ezzel puhítjuk a saját esélyeinket. A bíróságot is afelé orientáljuk, hogy esetleg megelégszünk mi egy számunkra kedvezőtlenebb döntéssel is.
Nem hiszem tehát, hogy erről olyan túl sokat kellene beszélni. A kompromisszumok ideje akkor következik, amikor megszületik ez a hágai bírósági döntés.
Nagyon sok szó esett a papírtigrisről, illetve ennek kapcsán a zsarolásról. Ebben a Házban egyszer már elmondtam, de szeretném megismételni, hogy a zsarolás nemcsak az úgynevezett papírtigris, tehát a C változat építési munkáinak kezdetén jelentkezett. Az egész folyamatban zsarolás követhető figyelemmel, mégpedig úgy, hogy kompromisszum a korábban csehszlovák, majd később szlovák fél számára csak az, ami az ő eredeti szándéka. Ez igazából nem is tekinthető kompromisszumnak. Azt gondolom, hogy az eddigiekben a magyar fél maximális tanúbizonyságot tett arról, hogy kompromisszumra törekszik. Amikor az Országgyűlés azt javasolta, hogy bontsuk fel az 1977-es szerződést, rögtön azt is javasolta, hogy kössünk egy új szerződést a megváltozott körülményekre való tekintettel, új szempontok szerint.
(12.20)
Erre nem volt hajlandó partnerünk. Ezek után javasoltuk azt, hogy forduljunk a hágai bírósághoz, és döntse el a bíróság a vitás kérdéseinket.
Mi történt ezekben a kérdésekben, ezeknek a kérdéseknek a vitája során itthon – és itt szeretnék visszatérni azokra, akik minket most olyan nagyon kritizálnak. Minden egyes ponton, tehát a szerződés felbontására tett javaslat időpontjában, illetőleg a Hágához fordulás időpontjában is itthonról egy nagyon komoly fékezőtevékenység indult, akadályozta, minden egyes lépést legalább fél évvel később tettünk meg az itthoni érdekellentétek miatt, mint ahogy azt megtehettük volna.
Ezek után természetesen egy sokkal kisebb hatékonyság következett be, mint ami várható lett volna egy következetes, határozott és egységes magyar érdekérvényesítés után. Ehhez képest tehát sokkal kisebb hatékonyságot tapasztalhattunk.
Mi történt? A kritikusaink azt mondják: na tessék, ugye mi megmondtuk? Ez így folyik, amióta a vízlépcső körüli viták folynak, 1990 óta.
Ugye, most már eljutottunk odáig, hogy van más megoldás is, nemcsak a fenékküszöb. Mert először azt állította mindenki, hogy nincs más megoldás, csak a fenékküszöb. Kiderült, hogy van más megoldás.
Szeretném felhívni valamennyi képviselőtársam figyelmét, hogy a kormányhatározatban, az előttünk fekvő kormányhatározatban található egy 2. számú melléklet, amelynek a 4. függeléke felsorolja valamennyi egyéb megoldást. Tehát kezünkben van, mindenkinek a kezében van egy olyan részletes tanulmány, amelyik feldolgozza valamennyi egyéb lehetséges, szóba jöhető megoldást, többek között a szivattyús vízpótlást is.
Nemigen szeretek szövegkörnyezetből kiragadni, de azért nézzük meg, hogy mit ír ez a bizonyos 4. számú függelék a szivattyús vízpótlásról. Azt mondja, hogy a változat előnyei: igényekhez igazodó, rugalmas vízpótlás. Nem állítom, hogy nincsenek ennek a megoldásnak hátrányos hatásai. Azt viszont állítom, hogy nemcsak a fenékküszöb az egyetlen megoldás. A 2. számú melléklet hosszú táblázat, nyolcféle változatot taglal részletesen.
Vegyük sorra azokat a kritikákat, amik elhangzanak – mondjuk – például a szivattyús megoldás ellen, hiszen azt állítják, hogy a legjobb a fenékküszöb. Eljutottunk tehát odáig, hogy bizonyítható, hogy van megoldás, részletesen kidolgozott megoldás, és ez a megoldás nem is drága, még akkor sem, ha összehasonlítjuk a fenékküszöbös megoldással, amelyik öszszes járulékos beruházási igényével együtt 400 millió Ft-ba kerül, és ezt a számot nem a hasamra ütve találom ki. Az előkészítésben részt vevő szakemberek írták le ezeket a számokat, ugyanúgy, mint ahogy leírták az előttünk fekvő kormányhatározatnál, most a terv számának a felolvasásától, kérem, tekintsenek el, a KPM rendelte meg, és a Vituki készítette el, aki veszi a fáradságot, és tanulmányozza ezt az anyagot – én vettem a fáradságot, s nem egyedül, többen is vettük erre a fáradságot – két tenyészidőszakra a szivattyúzás teljes költsége mintegy 320 millió Ft. Ebben benne van a szivattyúzáshoz szükséges állítólagos pluszállomány, tehát több ember, annak a bére, tb-költsége és így tovább. Tehát itt nagyon keményen író és fogó ceruzával számolva is 320 millió. Ezt mondom, jó, ne vesszünk el a részletekben, legyen 320 millió. De ha 1 milliárd vagy 2 milliárd, akkor is mérlegelni kell, hogy mit nyerünk és mit vesztünk. De mondom, vízügyi szakemberek leírták: 320 millió Ft. Tehát az az érvelés sem állja meg a helyét, hogy drága.
Következő, nem elhanyagolható szempont, hogy amennyiben nem a fenékküszöbös, hanem valamelyik másik megoldást választjuk, nem vagyunk kiszolgáltatva a szlovák félnek. Itt mindenki arról beszél, vagy legalábbis többen arról beszéltek, hogy követő politikát folytatunk, és ki vagyunk szolgáltatva. Ha a fenékküszöböt építjük meg, valóban ki vagyunk szolgáltatva, mert annak a felépítéséhez is, de a lebontásához is – szeretném hangsúlyozni, a lebontásához is – a szlovákok beleegyezése kell.
Itt kell megnézni, hogy mennyire megbízható a szlovák partner, hogy mennyire tartja be a londoni megállapodást, a brüsszeli megállapodást, vagy fogadja el a legújabb európai közösségi javaslatot. Itt tehát tetten érhető egy újabb kiszolgáltatottság, hogy megint egy olyan helyzetbe akarjuk lavírozni magunkat, ahol rászorulunk a szlovák fél beleegyezésére, ha le akarjuk bontani. Nem beszélve arról, hogy erősen kétségbe vonható a fenékküszöb ideiglenes volta. Ez csak egy részletkérdés.
De nézzük meg az ideiglenesség kérdését. Ha azt mondjuk, hogy átbukik a víz a fenékküszöb fölött, tehát meg kellene erősíteni az utófeneket, mert különben megbontja a medret. Ha megerősítem, akkor nem olyan ideiglenes. Nézzük meg, hogy mi történik, ha nem erősítem meg, és valóban ideiglenes: akkor a 400 millió Ft-omat az első árvíz elviszi, s ha továbbra is a fenékküszöbös megoldás mellett vagyunk, akkor újra és újra fel kell építeni ezt a fenékküszöböt, amely fenékküszöb – egyébként szintén nálam lévő meg bárki által megtekinthető – szlovák dokumentumokban mint a szlovák elképzelések első lépcsője, első fokozata szerepel. Több fenékküszöböt is kíván építeni a szlovák fél, teljesen logikusan, hiszen az 1977-es szerződés szellemében szeretnének dolgozni, és lám, most a magyar fél segíteni kíván ebben, és az 1843. folyamkilométernél meg kívánja építeni ezt a fenékküszöböt, ami a szlovák elképzelések szerint is első fenékküszöb.
Itt tartunk tehát, és ebben a helyzetben kell mérlegelni az esetleges beavatkozások szükségességét. Nem időhúzásról van tehát szó, hanem az optimális megoldás kereséséről van szó. Ezt szeretném, hogyha mindenki el tudná fogadni.
Ebben a helyzetben viszont akkor mérlegelni kell, hogy az egyik megoldással mit nyerünk és mit veszíthetünk. A fenékküszöbös megoldás ellen, miután jelenleg az ország a hágai bíróság előtt van ezzel az üggyel, úgy gondolom, hogy döntő súllyal esik a latba a nemzetközi jogászok véleménye. Ezek a nemzetközi jogászok minden egyéb állítással ellentétben határozottan ellenzik a fenékküszöb megépítését. Egyébként bárki laikus ember ha rátekint erre a megoldásra, akkor azt a látszatot kelti Magyarország ezzel a fajta lépéssel, hogy továbbra is hajlamos az ország az 1977-es szerződésnek megfelelően működni. Abban a szerződésben ugyanis fenékküszöbök szerepelnek. Nem jelzünk ezzel mást, hogyha mi most itt fenékküszöböt építünk, hogy nem hiszünk a saját ügyünkben, és további biztatást adunk az eddigi szlovák tárgyalási stratégiának. Akinek ez a célja, ám tegye. Én azt gondolom, hogy nekünk nem igazán ez a célunk.
A vita tehát arról folyik szerény véleményem szerint, hogy melyik megoldást válasszuk. A helyzet ugyanaz, mint korábban volt, ezt is elmondtam már, most is elsősorban a vízügy szakemberei, a vízügyi szakemberek javasolják, támogatják a fenékküszöbös megoldást. Az összes többi szakterület képviselői pedig ellenzik. A nemzetközi jogászokról már szóltam.
Most még szólnék a szakértői tárgyalásokról. A szakértői tárgyalásokon, és nem akármilyen szakértő, mert itt mindenki azt mondja, hogy hát itt összevissza gubancolódott a helyzet, már senki nem lát tisztán, az egyik szakértő ezt állítja, a másik szakértő ezt állítja.
Szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy ebben a helyzetben szakértő és szakértő, az egyik szakértő véleménye és a másik szakértő véleménye nem azonos súllyal esik a latba véleményem szerint. Mert hogyha egy jogász úgy általában azt mondja, hogy miért ne csinálhatnánk fenékküszöböt, de a minket képviselő nemzetközi jogászok azt mondják, hogy nem lehet fenékküszöböt építeni, akkor azt mondom, hogy ez esik nagyobb súllyal a latba. És ha esetleg akad szakértő más területről, aki azt mondja, hogy jó a fenékküszöb, mert nem igazán rontja a vízminőséget és így tovább és így tovább, akkor azt mondom, hogy nézzük meg annak a szakértőnek a véleményét, aki a Magyar Köztársaság érdekeit képviselte a magyar delegáció vezetőjeként a nemzetközi tárgyalásokon. Mit mond ez a professzor? Azt mondja, hogy káros ránk nézve a fenékküszöb megépítése, káros a vízminőségre, és miután nem részletes vitáról van szó, most tekintsenek el képviselőtársaim, hogy ebben különösebben érveljek, de ha körülnézek, akkor az összes kulcsfontosságú szakember egyértelműen azt mondja, hogy érdekeink ellen való a fenékküszöb megépítése.
(12.30)
És ez nem azt jelenti, hogy bárki is ki akarja szárítani a Szigetközt.
Én tehát azt javaslom, amit a múltkor is, hogy tekintsük ennek a kormányhatározatnak a pozitív elemeit, és tanulmányozzuk a mellékleteit is, amelyekből kiderült, hogy nagyon sok megoldás van. Miután úgy tűnik, hogy a fenékküszöbös megoldás, több oldalról megvilágítva, érdekeinket tekintve a lehető legroszszabb, ezért válasszuk ki a legjobb megoldást, vagy a legjobbat, vagy a legkevésbé rosszat. Ugyanezen szakemberek véleménye alapján azt állítom, hogy létezik ilyen; a vita tehát arról szól, hogy létezik olyan módosító indítvány is, amely egy ilyen megoldást javasol: a jelenleg érkező víz ésszerű megosztásával a szigetközi ágrendszerben, ezt kiegészítve a szivattyúzással megoldható, és ennek a környezeti kárai sem akkorák, mint amekkorákat kívántak róla bebizonyítani, mert ha már nem marad más érv, ha megdőlt az, hogy nincs más megoldás, ha megdőlt az is, hogy nincs részletesen kidolgozva, ha megdőlt az is, hogy drága, akkor marad még egy ilyen, hogy füstöl, zörög, és a madarakat meg a nagyvadakat zavarja.
Na most akkor rögtön felvetődik a kérdés: nincs ebben az országban elektromos szivattyú? A válasz: dehogynem, van elektromos szivattyú. Mennyi víz kellene ehhez a vízpótláshoz? Mintegy 17 m3 másodpercenként, amit szivattyúzással kellene kivenni. Akkor miért kizárólag már amortizálódott és öreg, kehes dízelmotorok környezeti hatásait vizsgáljuk, miért nem vizsgáljuk azt a lehetőséget, hogy szivattyúzunk – zárójelben megjegyzem, miért nem szivattyúztunk már tavaly is; aki annyira odavan a Szigetközért, miért nem szivattyúz –, miért nem vizsgáljuk azt a lehetőséget, hogy valamekkora részben a szükséges vizet elektromos szivattyúval ki lehet emelni? Ezután következik az az érv, de honnan veszem hozzá az elektromosságot? A négy lehetséges szivattyúzási hely közül kettő elektromosan táplálható.
Végezetül egy kérdést szeretnék feltenni mindenkinek. Vajon mi a fontosabb, a vízpótlás vagy a fenékküszöb? Ezzel kapcsolatban Kossuth Lajosnak van egy nagyon érdekes megállapítása a szabadságról, és miután nagyon sokat beszélünk Kossuth Lajosról, ezért érdemes megszívlelni a szavait. A történelem folyamán azt látjuk, hogy a szabadság sehol és soha nem tudott megmaradni, ennek a szomorú igazságnak az a magyarázata, hogy akik eddig szabadok voltak, a szabadságot saját privilégiumuknak tekintették, ahelyett, hogy elvnek tekintették volna. Minden kiváltság természete a kizárólagosság, minden elvé az egyetemesség. A szabadságelv halála a kizárólagosság, biztonsága az egyetemesség. A vízpótláselv, a fenékküszöb kizárólagosság. Köszönöm szépen. (Taps.)
