POHANKOVICS ISTVÁN, DR. ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár:
POHANKOVICS ISTVÁN, DR. ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár:
POHANKOVICS ISTVÁN, DR. ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tompa Képviselő Úr! Az észak-magyar kohászat ötödik kérdését halljuk. A kérdéskör legizgalmasabb része valóban az, hogy az alapanyag-biztosítás mennyiben megoldható, nehogy a vak ló esete álljon fönn, ahogy a képviselő úr mondta, vagyis hogy bátorság, megalapozottság helyett csak vakmerőség jellemezze ezt a döntést, amelyet valóban jó két évtizede halogatott a korábbi szakmai vezetés. És ezek után tényleg vakmerőségnek nevezhető.
A diósgyőri Nemesacél Kft.-ben nyilvánvaló, hogy a nyersvasgyártás leállítása után lehet megfelelő minőségű acélterméket előállítani elektrokemencében, megfelelő hulladék-előkészítés esetén és olyan betétanyagoknál, amikor a fedősók felhasználásával elérhető a kívánt minőség. Ezt valamennyi külföldi szakértő egybehangzóan megállapította.
Az országban van elegendő acélhulladék. Az elmúlt időszak forgalmi adatai jelzik ezt, és gondolom, az országban vándorolva még jó néhány tartalékot is lehet látni. Elég, ha arra a néhány százezer importált, 15 év átlagéletkorú nyugati autóra gondolok, amelyeket az országban zömében a kertekben tárolva látni. Az ózdi szilárdbetétes elektroacél-gyártás számára is kell, így nyilvánvaló, hogy a két helyszínen több százezer tonna az igény. Ezt mi körülbelül évi 1 millió tonnára számszerűsítettük, ami az országban egy évtizedig rendelkezésre áll. Amennyiben igény keletkezik – ahogy Közép-Európában ma számottevő a kereskedelmi forgalom –, némileg importtal is rá lehet segíteni.
A másodnyersanyagok begyűjtési, bel- és külpiaci folyamatait figyelve nyilvánvaló, hogy a kérdést folyamatosan figyelemmel kísértük, és szükség esetén jogi, közgazdasági eszközökkel is lehet szabályozni ennek a megengedett exportját. Az iparvédelmi szempontok majd egyértelműen hatékony fellépést kívánnak. A szakhatósági engedélyek mellett a szakképesítés, a szigorúbb adminisztráció némileg segítette a fémhulladék-begyűjtés irányított folyamatát. Ellenőrzéseink is voltak, amelyek főleg arra terjedtek ki, hogy a színesfémvonulatban ne következzenek be vagyonvédelmi cselekmények. Egyelőre a 8-10 Ft kg-onkénti áron elszállított acél- és egyéb vashulladékoknál még nem volt jellemző a szabályozatlan forgalom. Ez a rendelkezés 1994 februárjától él.
A kiviteli engedély megkérése előtt nyilvánvaló, hogy az éves forgalmat prognosztizálva reprezentáns cégeinknek ma a törvények alapján van joguk úgy nyilatkozni, hogy az exportot nem támogatják, és annak felhasználásáról döntve, a hulladék-alapanyag belföldön maradhat.
A jogszabálytervezetek jelenlegi állapota még kíván némi szigorítást. Az államigazgatási egyeztetés után van esély arra, hogy ezek a hulladékkereskedelemben itt lévő külföldi befektetők összességében az alapszerződésekben, a privatizációs megállapodásokban szabályozott tevékenységet végezhetik, és nem fognak a legmagasabb német vagy francia kormányzati szervekhez fordulni néhány százezer tonna hulladékvas exportjának engedélyeztetése miatt.
A papír, műanyag, gumi, üveg és egyéb hulladékok vonatkozásában szintén igyekszünk lépni.
Azt hiszem, ezek a kérdések jogosan merülnek fel mindenkiben, aki aggódik amiatt, hogy egy technológiai irányultságú döntés mennyire egyértelműen egy pályára terelte a folyamatokat. Azonban a képviselő úr számára, gondolom, az is izgalmas kérdés lenne – csak mert nem hangzott el, és idő sincs elég –, hogy az ércből való acélgyártás költségviszonyait elemezzük, mert gondolom, arra vonatkozóan is nagyon hasznos, érdekes megállapításokat lehetne tenni. És ha valakinek kételyei támadnak, hogy ésszerű és nem vakmerő a kormányzati döntés, akkor már csak az a szempont marad, ami az első két kérdésében volt: a foglalkoztatási kérdések mindenhatósága.
Kérem, hogy ennek függvényében az ötödik kérdésére adott válaszomat fogadja el. Köszönöm.
