VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az utóbbi időszak eseményei ismét az ön által felügyelt Állami Vagyonkezelő Rt.-re irányították a figyelmet. Örömmel tapasztalom, hogy ma már szóban és írásban, pártállástól függetlenül, mindenki igen fontosnak tartja a korrupció elleni harcot, a panamák leleplezését, az adófizetőktől származó bevételek gondos, ellenőrzött felhasználását.
Nemrég Józsa Fábián úr fejtette ki napirend előtti felszólalásában ennek jelentőségét és a rendőrség elszántságát, ön pedig nagy nyilvánosság előtt fenyegette meg a "rosszaságokat" elkövetőket.
Dr. Horváth Jenő, az Állami Vagyonkezelő Rt. felügyelő-bizottságának elnöke a Népszabadság 1994. január 14-i számában azt nyilatkozta Szekeres Szabolcs akkori elnök-vezérigazgató lakáskölcsönével kapcsolatban, hogy az ÁV Rt.-n belül nincs megfelelően szabályozva a lakáskölcsönök folyósítása, ezért a hitelfelvételt nem tekintették szabályszerűnek. Erről szóló véleményüket többoldalas dokumentumban fejtették ki a részvényesi jogok gyakorlójának.
Ön, tisztelt miniszter úr, azonban erről a kérdésről nem volt hajlandó nyilatkozni, és semmilyen intézkedése nem ismeretes előttünk a felelősség kiderítésére és az esetleges szankcionálásra. Hangsúlyoznom kell, ezen ügy számos tisztázatlan kérdést vet fel, a következmény pedig az adófizetők pénzének magánosítása. Az ilyen "magánosítást" viszont jogállamban a törvény nem támogatja. Információm szerint ugyanis az ominózus kölcsönt olyan kedvezményekkel folyósították, melyekre nem volt jogcím és nincs magyarázat – ha a hírek igazak –, például a kölcsön felének azonnali elengedése.
Egyébiránt nehezen indokolható, hogy havi félmilliós jövedelemmel rendelkező egyén miért szorul állami letelepedési támogatásra. Vajon ki írta alá a kölcsönszerződést? Jogosult volt-e erre? Ha nem, miért nincs ennek következménye? Tudott-e erről a társaság működéséért felelős igazgatóság? Hogyan vélekedik minderről az igazgatóság által felállított különbizottság, amely feladatául kapta a vezérigazgató jövedelmével, juttatásaival kapcsolatos kérdések rendezését?
Tisztelt miniszter úr! Az ÁV Rt.-nél végbement változások további kérdéseket is felvetnek a felelősségre vonásra vonatkozóan. Például: folyik-e vizsgálat a Szekeres Szabolcs által kötött szerződések szakmai és jogi megalapozottságát illetően? A tízmilliós nagyságrendű, ellenszolgáltatás nélküli kifizetést lehetővé tevő tanácsadói szerződések, amelyet egy korábbi interpellációmban már kifogásoltam, vagy a százmillió nagyságrendű kockázatos és szabálytalan pénzkihelyezések, a rendkívül alacsony kamatra történő banki betételhelyezések ezt mindenképpen indokolttá tennék.
Mindezek végső soron az állami vagyon sérelmére elkövetett aktusoknak tekinthetők, melyek felelőseit a minősítéstől függően a társaságnak vagy a rendőrségnek kell megkeresni. E tekintetben nem elfogadható Csepi Lajos azon védekezése, miszerint a pénz elhelyezésének módja mindeddig nem volt szabályozva, ezért nem történt felelősségre vonás. Az ÁV Rt. ilyen jellegű hiányosságaira már az elmúlt évi ÁSZ-jelentés is rávilágított. Amennyiben a helyzet azóta sem változott, úgy ezt nem lehet véletlennek tekinteni.
Tisztelt miniszter úr! Várom válaszát a kérdéseimre. (Taps balról.)