KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Ebben a részletes vitában mindössze négy olyan módosító indítványról szeretnék tájékoztatást adni, amelyeket képviselőtársainkkal együtt közösen nyújtottunk be annak érdekében, hogy ez a szövetkezetitörvény-átalakítás lehetőség szerint abban a körben maradjon meg, mint amit tavaly nyár végén a hatpárti egyeztetés alapján meghatároztunk. Ebben olyan kérdéseket kívántunk rögzíteni, ami a szövetkezetek rugalmas átalakulását, szétválásuk egyszerűsítését jelentette, vagy olyan technikai módosításokról volt szó, ami az üzletrészvagyon bevonását, valamint a számviteli törvénnyel történő összhangba hozatalát szorgalmazta volna ennek a törvénynek.
Úgy gondolom, hogy a kormányzat által benyújtott jelenlegi módosítás ezen túlterjeszkedik, és olyan szabályozási rendszert is meg kíván honosítani, ami a szövetkezeti rendszertől – sajnos, ki kell, hogy mondjuk – jogilag idegen, és ennek következtében egy olyan társasági formába történő átvezetését is jelenti ennek az ágazatnak, ami a szövetkezeti alapelvekkel összeegyeztethetetlen. Sajnos, erre nézve a Nemzetközi Szövetkezeti Tanács már jelzést küldött a kormányzathoz, valamint a pártokhoz, és indítványozta, hogy a módosítások lehetőség szerint maradjanak meg a szövetkezeti alapelvek és a szövetkezeti szolidaritás talaján.
(9.40)
Ugyanis ennek az ágazatnak ez nagyon is kulcskérdése.
Az első olyan módosítási indítványunk, amely kezelni próbálja ezt a módosító előterjesztést, arra vonatkozik, hogy a közgyűlést milyen feltételekkel és kik hívhatják össze. Az előterjesztésben szerepel egy olyan nyitás is, ami azt mondja ki, hogy az üzletrész-tulajdonosok 10%-a már kezdeményezheti a közgyűlés összehívását.
Mint tudjuk, az üzletrész-tulajdonosi kör kialakítása az ezelőtt másfél évvel bekövetkezett törvényi szabályozás hatására úgy alakult, hogy a jelenlegi dolgozó tagságnak a vagyon mindössze egyharmad részben áll rendelkezésére, kétharmad részben vagy kívülálló, vagy nyugdíjas tagok körébe került. Ami nem baj természetesen, de érdekeik ellentétesek; a dolgozó tagok arra törekszenek, hogy munkájukat megtartva kezelhessék és használhassák azt a vagyont, ami nem az övék, hanem jórészt külsősöké; a külsősöknek az az érdeke, hogy ezt a vagyont valahogy meg tudják szerezni.
A szövetkezeti közgyűlés összehívásánál, ha viszonylag kicsi számú üzletrész-tulajdonosnak biztosítjuk azt a jogot, hogy összehívhassák a közgyűlést, akkor elméletileg elképzelhető az a helyzet, hogy egy bizonyos nagyságú külső nyomásra a közgyűlést akár évente többször is össze kell hívni; aminek azonban gyakorlati értelme nem lesz, mert a többségi szavazás elve alapján a tagság jó része ezeket az előterjesztéseket valószínűleg nem fogja elfogadni. Ezért mi azt javasoljuk, hogy az ilyen jellegű összehívási lehetőség korlátozott legyen, viszont arra kell törekedni – és nemcsak a szövetkezeti törvénynél, hanem majd az adótörvénynél és a hitelezési jogszabályok megalkotásánál is –, hogy a kívülálló üzletrész-tulajdonosok mielőbb a vagyonuk ellenértékéhez hozzájuthassanak úgy, hogy azt a dolgozók és bent lévő tagok ki tudják vásárolni. Ez a feszültség oldásának és kezelésének egyedüli járható útja, álláspontunk szerint.
A másik, amiről Lakos László képviselőtársam is szólt, a közgyűlés megismétlésének lehetősége határozatképtelenség esetén, amit a jelenlegi gyakorlat úgy szabályoz, hogy már egy értesítésben, egy meghívóban közlik az érintett tagokkal, hogy a közgyűlés 14 órakor kezdődik, azonban ha nem lenne határozatképes, akkor 14 óra 30 percre ismételten össze van híva, és a megjelentek számára való tekintet nélkül ez már döntési pozícióba hozhatja az ott lévő tagokat.
A jelenlegi szabályozás, amit ez a módosítás előterjeszt, ez egy 15 napos határidőt feltételezne ezt követően, aminél technikai bizonytalanságok is vannak, mert ha a közgyűlés határozatképtelen, akkor ki kell értesíteni mindenféleképpen azokat a tagokat, akik nem vettek részt a közgyűlésen, tudjanak róla, hogy itt lesz egy megismételt közgyűlés, mert az első határozatképtelen volt. Ha határozatképesen folyt le a közgyűlés, akkor is értesíteni kell azokat, akik nem voltak ott, hogy tisztán lássák, bizony már következő közgyűlést nem tartanak, jóllehet ők előzetesen erről értesítést kaptak. Ez is egy jogbizonytalanságot keletkeztethetne. Ez volt az első módosító indítványunk tartalma.
A második módosító indítványunk az egy tag – egy szavazat elvének fenntartására irányul. Azt a módosítást kívánjuk elhagyni, ami úgy szól, hogy eltérő szabályozást a törvény megengedhet az egy tag – egy szavazat elvétől; nevezetesen itt már utal az üzletrészarányos szavazás bevezetésére. Álláspontunk szerint a jelenlegi szövetkezeti rendszerben ez nem valósítható meg, ezért ennek elhagyását javasoljuk.
A harmadik módosító indítványunk a szétválást eldöntő közgyűlési határozatok számára és a határozati javaslatok előterjesztésére vonatkozik. Mint tudjuk, két közgyűlést kell tartani a szétválás vonatkozásában; az első közgyűlésen az összes tag fele mondhatja ki a szétválást, míg a második közgyűlésen a vagyonmegosztásban és a szétválás folytán a tagi jogosítványok alakulásában kell dönteni. Mi eredetileg el tudtuk volna fogadni azt is, ellentétben a Kormánnyal, hogy ne az összes tag fele, hanem a közgyűlésen jelen lévő tagok több mint fele dönthessen a szétválásról abban az esetben, ha a közgyűlésen az összes tagnak több mint a fele megjelent, tehát a közgyűlés az első összehívás alapján is határozatképes. Ez a Kormány, úgy nézzük, hogy inkább szigorúbb és kötöttebb szabályozást lát megalkothatónak. Ezt is el tudjuk fogadni, de a rugalmas szövetkezeti alakulás talán mégiscsak azt kívánta volna, hogy ne az összes tag felét, hanem a jelen lévő tagok több mint felét preferáljuk. Ugyanis egy szétváló közgyűlés nem úgy indul meg, hogy három ember kitalálja, holnap most közgyűlést hívunk össze, és szét fogunk válni; ennek van egy technikai folyamata – több hónapos viták előzik meg, a tagságon belül mennek a különböző agitátorok, hogy ki hová lépjen be, különböző üzleti terveket ismertetnek. És ha ennek ellenére a tagságnak több mint a fele – az összes taghoz viszonyítva – nem jelenik meg a közgyűlésen, akkor álláspontunk szerint ezt a tagságot törvényi szinten különösebben védeni nem kell. Ha őket nem érdekli a saját sorsuk alakítása, ha nem kívánnak beleszólni a döntésbe, akkor nem kívánnak! Ehhez mi ne tegyünk olyan szigorító rendelkezéseket, hogy a slendrián, a nemtörődöm tagokat is olyan helyzetbe hozzuk, hogy esetleg őmiattuk nem lehet egy szétválást végrehajtani, mert ők nem mennek el a közgyűlésre, és ezzel egy közgazdaságilag is indokolt és olyan szerveződési folyamatot akadályozhatunk meg, amely – és ezt közösen meg is beszéljük – olyan szövetkezetek kialakítását is eredményezheti, amelyek a feldolgozás, a kereskedelem és a termeltetési rendszer területét, a termelői tulajdon produktumait egy szabályozott rendszeren belül tudja a piacon megjeleníteni és szolgáltatásokat nyújtani a termelés elősegítése érdekében.
Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben nekünk még majd együtt kell gondolkodni, és ezt a lazítási folyamatot meglátásunk szerint folytatni kell, mert a bebetonozott jelenlegi helyzet mindenféle átalakulásnak kemény kerékkötője. Ez tehát az első közgyűlés…
A második közgyűlésről az előterjesztés nem szól, hogy milyen szavazati arányban kell dönteni a vagyonmegosztásról. Értelemszerűen erre is az vonatkozna, hogy az összes tag több mint fele, de mivel a módosításból ez hiányzik, ezt mi be kívánjuk iktatni; az alkotmányügyi bizottság kivételével ezzel a módosító indítvánnyal mind a Kormány, mind a gazdasági bizottság, mind a mezőgazdasági bizottság egyetért, és így a rendszer, legalábbis az első szabályozásban, már átlátható lesz.
A negyedik módosító indítványunk a XI. fejezet elhagyására vonatkozik, és ez az, ami talán a legtöbb vitát kiváltja. A XI. fejezet külön akarja kezelni a termelőszövetkezeteket mint kört. Annak idején mi – már az Országgyűlésre gondolok – úgy határoz-tunk, hogy egy egységes szövetkezeti törvényt hozunk létre; korábban volt arról szó, hogy talán ágazati törvényeket is meg kellene alkotni – én ezt is el tudnám fogadni –, de mivel a törvényalkotás úgy alakult, hogy itt egy szövetkezeti törvényről beszéltünk, amelyben, különböző típusok tartoznak bele, így jelen pillanatban egyszerűen nem tudjuk értelmezni, hogy a termelőszövetkezetek hogy kerülhetnek ki egy külön kategóriába, jóllehet sem struktúrájukat, sem pedig a gazdaságban elfoglalt helyüket nézve nem indokolt a külön kiemelésük – mert ez a törvény jelen pillanatban csak két szövetkezeti típusra tartalmaz eltérő rendelkezéseket: a lakás- és takarékszövetkezetekre, mert azok tevékenységi köre egészen más, mint akár a kereskedelmi, akár az ipari, akár pedig a mezőgazdasági termelőszövetkezeteké.
Úgy gondoljuk, hogy ezt csak akkor lehetne megtenni, ha mind az ipari, mind a kereskedelmi szövetkezetek, mind a termelőszövetkezetek eltérő szabályozást kapnának e törvény fejezetein belül. Erre azonban jelenleg nincsen mód, így a mezőgazdasági szövetkezetek külön kiemelése nem szükséges.
Ebben a fejezetben szerepel az is, amiről Lakos László az előbb már említást tett: az egy falu – egy szövetkezet. Ezt az elvet természetesen helyeseljük; a mamutszövetkezetek és a 70-es évek közepén létrehozott kényszeregyesítések káros hatása még a mai napig is érződik. Én 1987-ben csináltam egy szövetkezetszétszedést; az akkori MSZMP-pártbizottság nem nagyon örült ennek, a tagság viszont igen, mert a tagság is látta, hogy a két község eltérő jellegzetessége és bizony a székhelyközségnek egy picit kivételezett helyzete az emberek hangulatát és a termelést is nagymértékben meghatározta – és nem pozitív irányban.
(9.50)
Ha ezt a folyamatot akkor el lehetett indítani és olyan hatást lehetett kiváltani, ami annak a közegnek az életvitelét, az életmódját nagymértékben meghatározta, akkor úgy gondoljuk, hogy ezt a szabályozást nekünk a jelenlegi helyzetben tovább kell folytatni, és lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az adott közösségek, amelyek nemcsak lakhely alapján, hanem egyéb meghatározó szempontok szerint is külön csoportot képeznek, kiválhassanak, és külön termelési formát: akár szövetkezetet, akár gazdasági társaságot is létesíthessenek.
Egy dologra kell azonban vigyázni, és úgy gondolom, hogy ezt még a Lakos László módosító indítványa sem kezeli rendesen, amely azt mondja ki, ha ott telephellyel rendelkezik egy szövetkezet, akkor már szét lehessen válni, hogy ne következhessen be az a nem kívánt eset, hogy olyan területen, ahol ugyan van telephely – egy istálló, mert az is telephely vagy egy olyan gépműhely, amelyben már évek óta semmi nincs – végül is ezek az emberek maradjanak ki a szövetkezeti termelési rendszerből, mert a székhelyközség – ahol a vagyon jó része koncentrálódott – azt fogja mondani, hogy mi fogunk kiválni, és ti ketten vagy hárman maradtok vagyon nélkül.
Úgy gondolom, hogy ezt a módosítást át kellene gondolni annak érdekében, hogy az adott települések mint gazdasági egységek, önállóan – akár a gépparkot, akár a termőterületet, akár az egyéb infrastruktúrát tekintve – működőképesek maradhassanak. Ez elengedhetetlen szempont. Én sem tudom megmondani, hogy ezt most konkrétan milyen szempontrendszer alapján lehetne megfelelően jogi keretbe önteni, de ezen még gondolkodnunk kell. Nem lenne szerencsés tehát most egy elhamarkodott szabályozást meghozni.
Ugyanebben a fejezetben szerepel az ominózus vagyonarányos szavazás. A vagyonarányos szavazás azt jelenti, hogy a szétválást követően a vagyonmegosztásról az üzletrésztulajdon arányában szavazhatnának a tagok. A vagyonarányos szavazással több probléma is van.
Az első az – ugyancsak az országgyűlési döntésnek megfelelően –, hogy a vagyon elosztása és a vagyonnak személyhez juttatása talán nem volt a legkorrektebb, és – amiről a képviselőtársaim is beszélgettek itt annak idején, és ezt valamennyien tudjuk – a törvény végrehajtása során is voltak problémák. Ha a vagyonarányos szavazás a vagyonmegosztásnál ebben a helyzetben megvalósításra kerül, akkor az nemcsak a szövetkezeti alapelveket fogja sérteni, hanem bizony nagyon sok tag vagyoni érdekeit is, mert a vagyon jó része nem feltétlenül biztos, hogy a traktorosnál vagy az állattenyésztőnél van, hanem esetleg olyan körben, akik az ilyen döntés alapján annak a vagyonnak a jó részét tudják szétválással külön csoportba átvinni, ami a jövedelmet termeli. Láttam olyan szövetkezetet – Bács-Kiskun megyében, nevezetesen Ladánybenén –, ahol a 300 szövetkezeti tag és a föld is ott maradt, egy bizonyos kör viszont kivált, és ez a 300 tag most olyan vagyonnal rendelkezik, amely az éhenhaláshoz talán egy kicsit sok, de a megélhetéshez bizony rettenetesen kevés, és a szellemi erő is eltávozott abból a szövetkezetből.
A vagyonarányos szavazás felé meglátásom szerint egyelőre csak apró lépésekkel kell haladnunk. Ezt érezte és átlátta a mezőgazdasági bizottság is, és a Kormány által előterjesztett B variációt támogatja, ami azt jelenti, hogy a szétválásnál is maradjon meg az egy tag–egy szavazat elve.
A múltkori felszólalásomban – államtitkár úr jelezte, és igaza volt – talán nem kellően világítottam meg, hogyan lehetne nagyobb beleszólási lehetőséget adni a szövetkezet belső életébe a nagyobb vagyonnal rendelkezőknek. Én ezt úgy képzelem el, hogy az alapszabályban lehetne olyan lehetőséget biztosítani az egy tag–egy szavazat elvének fenntartásával, hogy például a szövetkezet vezető szerveinek a megválasztásánál a nagyobb vagyonnal rendelkezők nagyobb arányú tagot delegálhatnának a vezető szervezetekbe – természetesen csak az egy tag–egy szavazat elvének érvényesítésével. Magyarul: el lehetne képzelni olyan alapszabályi rendelkezést, amely azt mondja, hogy egy héttagú igazgatótanácsból három tagot valamenynyi tag megválaszt, míg négy tagot csak azok választhatnak meg egy tag–egy szavazat alapján, akiknek az üzletrésztőkéje, teszem azt, legalább a 200000 Ft-ot eléri. Így az ő delegáltjaik is ott vannak az igazgatótanácsban, kvázi felelnek a vagyon sorsáért. Valamint van még egy módszer – amit nem biztos, hogy mindenütt alkalmaznak –, hogy az igazgatótanács tagjainál elő kell írni a vagyonnyilatkozat megtételét, és az igazgatótanács tagjainak a vagyonára be lehet jegyeztetni a szövetkezet javára a jelzálogjogot és az elidegenítési terhelési tilalmat, mert minden döntésükért a Polgári Törvénykönyv általános szabályai szerint felelnek, és gondatlanságból elkövetett kár esetén is kemény anyagi vonzattal kell szembenézniük. Ehhez nem feltétlenül szükséges a vagyonarányos szavazás bevezetése, kiváltképp akkor nem, ha ennek a vagyonnak a kivitele is vagyonarányosan történhet a szövetkezeti tagság hátrányára.
Egyetértünk azzal – és nem is "bombáztuk" módosító indítvánnyal –, hogy a kilépő taggal el kell számolni, méghozzá a mérleg megállapítását meghatározó közgyűlést követő harminc napon belül. Jó lenne most már tudatosítani ezt a szabályt, és azt is, hogy gazdasági társasággá történő átalakulás esetén azokkal, akik nem lépnek be a gazdasági társaságba, az elszámolást bizony meg kell tenni annak érdekében, hogy az ő vagyonuk – ha már abban a szférában nem hajlandók dolgozni – hasznosulhasson és a saját egzisztenciális megélhetésüket is szolgálja. Itt legfeljebb egyetlenegy korlátozást lehet beépíteni, méghozzá azt, hogy ez a vagyon továbbra is a mezőgazdaságon belül hasznosuljon, tehát tőkekivitel ne következzen be. A rugalmas átalakuláshoz azonban mindenféleképpen szükséges a vagyonnal történő szabad rendelkezési jognak a biztosítása, mert a szövetkezetnek ez is az egyik alapfeltétele, nem csak a szolidaritási elvnek az érvényesülése.
Összességében ezekkel a módosító indítványokkal kívánjuk a törvény-előterjesztést jobbá tenni, és amennyiben azt elfogadná az Országgyűlés – még egyszer ismétlem: azon kereten belül történne a módosítás, amit tavaly kora ősszel elhatároztunk –, akkor támogatni tudjuk, ha azonban a vagyonarányos szavazás és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkozó külön fejezetcím bennmarad a törvényben, akkor nem tudjuk elfogadni, mivel akkor súlyos alkotmányjogi jogsértést követünk el, aminek az lesz a következménye, hogy három-négy hónapon belül ezt a törvénymódosítást az Alkotmánybíróság feltételezhetően meg fogja semmisíteni, ami nem lenne kívánatos és nem lenne szerencsés.
Kérem ezért képviselőtársaimat, szorítkozzunk arra, amiben megállapodtunk. Akkor egy olyan törvénymódosítással tudjuk a négyéves munkánkat befejezni, ami segíti a szövetkezeti átalakulást is, és eleget tesz a jogbiztonság feltételeinek is, ami a szövetkezeti hitelezést, finanszírozást hosszú távra végre már be tudja indítani, és megszünteti azt az áldatlan helyzetet, amivel a jelen pillanatban számolni kell. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)
