SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én ugyan annak idején, még 1988-ban, a híres október 7-i debaculummal végződő felszólalásom után megfogadtam, hogy én, mint – nyilvánvaló – laikus, ebben az ügyben többet nem óhajtok megnyilatkozni. Sajnos, most mégis, ebben a rendkívül elrontott helyzetben megtörténik, miután az utolsó pillanatban megkongatott vészharang ellenére akkor kapcsolódott be a magyar Kormány a ténylegesen komoly munkába, amikor ez elhangzott, és tizenkilencedmagammal szégyenszemre alulmaradtunk – harminc-egynéhány tartózkodóval –, mert a messze túlnyomó többség a Kormány álláspontját tette magáévá.
Biztos, hogy lényegesen jobb helyzetben lennék, ha akkor nem az történt volna, ami történt, de nyilvánvaló, hogy ezen most már változtatni nem tudunk.
(19.50)
Egyetértek én is természetesen azzal, hogy valami módon a Szigetközt meg kell menteni. Én szóról szóra egyet kell hogy értsek Pap János előbb elhangzott érveivel, akár a Parlament rendtartása szerint jogos volt-e, hogy ezt elmondja, vagy nem. Ez, kérem, pontosan így van. Ezért kaptam én egy, hozzáértők által megszerkesztett, de teljes egyetértésemmel találkozó módosító javaslatot, amelyet szíveskedjenek úgy tekinteni, mint vészharangkongatást, vagy mikor annak idején a véres kardot körülvitték az országban.
Én vészhelyzetet látok azért, mert ez a Kormány által benyújtott "megoldás" – idézőjelben persze – egy nagyon veszélyes szituációt hoz magával. Gondoljunk csak arra, hogy mi történik közben. Mert emlékeztetek arra, hogy amikor annak idején 1988-ban teljes debaculummal járt az intervenciónk, annak ellenére, miután az utca és a Duna Klub vette át a problémát, végül is – sajnos, jócskán később –, majdnem, nem egy évvel, de háromnegyed évvel később kényszerítette rá vagy ébresztette rá a Kormányt, hogy le kell állni. Igen ám, de közben már megtörténtek azok az építkezések.
Itt is hangzott el néhány érv a kormányjavaslatot támogató oldalról, hogy ötletszerűen kínálunk alternatív megoldásokat. Hát ötletszerű lehet, de én annak idején, még az 1980-as éveknek az elején, amikor mint az Akadémia akkori elnöke próbáltam küszködni azzal a kérdéssel, akkor is Aczél György egyetértésével és segítségével, mert talán nem általánosan ismert, hogy kétszer voltam ebben az ügyben 1983-ban és 1984 tavaszán becitálva a Politikai Bizottság elé, és elmondottam a rémlátomásaimat ezzel kapcsolatban nagyon határozott formában, egy abszolút katasztrófát jelezve; akkor Aczél György volt az, aki a Politikai Bizottságban, ott először volt egy szavazás, abban ő és utána még a kútba ugrott Sarlós István, tehát két negatív szavazattal mindenki az akkori elképzelés, az 1977-es egyezmény végrehajtása mellett foglalt állást.
A helyzet 1984-ben már annyiban javult, hogy akkor már egy kicsit megijedtek a Politikai Bizottság tagjai – sajnos, nem eléggé – és hogyha akkor szavazásra bocsátották volna a kérdést, már nem lett volna olyan egyhangú az eredmény, és akkor még Szűrös Mátyás – itt ül mint a mai ülésnek az elnöke – más minőségben megmondta, hogy igenis, egy ilyen paktumból visszahúzódásnak a lehetősége megvan. Sőt, ha egyszer rájön az ember, hogy ennek rossz következménye lenne, ez lenne a kötelességünk. Őneki akkor szavazati joga nem volt. Az akkor elnöklő Kádár azonban már nem engedte még szavazáshoz eljutni sem ezt a kérdést, noha Aczél György is és Sarlós István is és többen már erősen ingadozóak voltak.
Most elnézést kérek, hogy itt erre a messzi távoli múltra megyek vissza. Azóta a dolgok történtek, amelyeket nyilvánvalóan nem tudunk egyszer visszacsinálni.
Amit visszacsinálni kell, az az, hogy a Szigetköznek a vizét valahogy pótolni kell. Ez, amit mondanak, hogy ötletszerű alternatívák, hát kérem, azért nem egészen ötletszerűek. Mert a Neue Zürcher Zeitungban ezelőtt, valamikor januárban megjelent egy részletes cikk, és annak idején még Aczél Györggyel való harcunknak az lett volna a célja, hogy főleg Svájcból hozzunk szakértőket, mert a svájciaknak először is sokkal nagyobb tapasztalatuk van vízi erőművekkel, és sokkal jobban ismerik, hogy milyen borzasztó kárt lehet vízi erőművekkel csinálni. Most ez a Neue Zürcher Zeitungban megjelent megoldás is ezzel a mosoni Duna-ágból, illetőleg a Duna főágából való szivattyús vízpótlásnak valamilyen módját kínálja föl.
Ez ellen az ellenérv ma ugye az, hogy ez túlságosan költséges lenne. Igen ám, de az a költségkalkuláció, amelyet itt említenek, teljesen irreális. Úgyhogy én azért adtam be ezt a módosító javaslatot, hogy legalább alkalmat adjak a Parlamentnek, hogy ne visszadöbbenjenek, és megpróbálják ezt megfordítani.
A fenékküszöb szó is egy eufemizmus, amit enyhén szólva egy kicsit furcsának tartok, mert az nem fenékküszöb, hanem keresztgát. Ez a keresztgát pedig – ezt említette Pap János röviden, ez a keresztgát –, ha egyszer megépül, akkor nem tőlünk függ, hogy ezt bármikor kivesszük, hanem ezt a fenékgátat, legalábbis a felét – nem fenékgátat, hanem keresztgátat – a szlovákok nem fogják megengedni, az eddigi kooperativitásukból mindenesetre csak ezt lehet következtetni.
Tehát én meg kell mondjam, hogy bár nem ragaszkodom pontosan minden részletéhez ezzel a biztosan vitatható próbálkozással, de legalább azt szeretném elérni, hogy a Parlament próbálja a káposztát kivenni a kecskének a szájából. Tudniillik jelenleg én úgy látom – és érzékelhető ez a fölerősödése a vizes lobbynak, ami ellen mindig küszködtem, és mindig láttam, én egész idő alatt figyeltem a vizes lobbynak a manőverezését, 1980-tól kezdve végig, nap nap után szóltak nekem az ellenzők, hogy most a vizes lobby milyen kereszthúzást alkalmazott az Akadémiának a próbálkozásával szemben, tehát különböző bizottságok előtt ment ez a vita éveken keresztül, tehát azt a keresztgátat, hogyha egyszer rájövünk, hogy nincs rá szükség, vagy más megoldást találunk is, nem tudjuk olyan biztosan visszavonni.
Amitől én különösen félek ebben az egész kormánytervezetben, hogy ez bennünket belevisz egy olyan utcába – és ez világosan látható a vizes lobby fővezéreinek a Parlamenten kívüli aktivitásából, hogy végeredményben bele akarnak bennünket kényszeríteni egy olyan utcába –, amelyiknek a vége az lesz, hogy majd a nagymarosi tervet is meg kell valósítani, hogy rákényszerítenek bennünket, és akkor az egész Duna átalakítása egy lépcsőzetes rendszerre elkerülhetetlen következménye lesz az egésznek.
Tehát itt sokkal súlyosabb dologról van szó, mint pillanatnyilag a Szigetköz vízellátásának a hirtelen megoldásáról, amelyre szerintem ez a szivattyús alternatíva igenis egy reális lehetőség.
Én nagyon kérem a Parlament tagjait, hogy szíveskedjenek ezt meggondolni, és a vizes lobbynak a további manőverezését lehetetlenné tenni azzal, hogy ezt az egész ügyet a Környezetvédelmi Minisztériumnak a kezébe adja át, erre irányul a javaslatom. Ez az egyetlen lehetőség, amellyel talán-talán még valami módon egy átmeneti megoldással megúszhatjuk ezt a szörnyű katasztrófát. Köszönöm.
