GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ)
GAÁL GYULA (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, megint egy sajátos vita részesei leszünk a Parlamentben a Kormány előterjesztése kapcsán, hiszen számomra a javaslat egyértelműen azt példázza, hogy sajátos szerepzavar kerítette hatalmába a Kormányt. Itt ugyanis egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, ami nem megoldani kíván felmerülő problémákat, és nem célokat akar megvalósítani, hanem ehelyett könnyű ígéreteket kíván tenni. Tulajdonképpen azt kell gondolnom, hogy ezt egy jövendőbeli sajátságos ellenzéki szerep előgyakorlataként kell értelmeznünk.
Hozzászólásomban két tételt kívánok kifejteni:
Az egyik az, hogy az előttünk levő törvényjavaslat nem segíti azoknak a céloknak az elérését, amelyeket megfogalmaz.
A másik pedig az, hogy alaptalan ígéreteket tesz az egyéb alapoknak és az általuk képviselt fejlesztési elképzeléseknek.
Az alaphelyzet, ugye, az, hogy a Kormány értékelése szerint a távközlési alap jelentős többletforrásokkal rendelkezik 1994-ben, olyan forrásokkal, amelyeknek elköltése célszerűbb lenne ebben az évben egyéb, nemzetgazdaságilag is fontos területeken. Már itt némi zavart érzek, ugyanis a törvényjavaslat szövegéből nem derül ki, milyen többletbevételei lesznek a távközlési alapnak. Ezzel kapcsolatban ellentétes információkat kaptunk. Most államtitkár úr a Matáv privatizációjával kapcsolatos bevételekre hivatkozott, nekem is ez volt az első értelmezésem, és a költségvetési bizottságban ezt senki nem cáfolta, ugyanakkor a pénzügyminiszter úr egy egyéb megbeszélés alkalmával nem ezt említette, hanem a központi költségvetést megillető koncessziós díjak beáramlására hivatkozott: szerinte ez teremti meg a többletforrást a távközlési alapban.
Ez nem lényegtelen kérdés, hiszen eltérő szabályozás érvényesül abban az esetben, hogyha konceszsziós díjak jelentik a többletbevételi forrást a távközlési alapban, minthogyha a Matáv privatizációjából származó bevételrészről lenne szó.
Ha ez az utóbbi az igaz – ami államtitkár úr expozéjából következik –, akkor valójában nem értem az egészet úgy, ahogy van, hiszen a távközlési alapra vonatkozó törvényszakasz – amely nem egy önálló törvény, hanem a távközlési törvénynek egy része – azt mondja, hogy: "A távközlési alap forrásai többek között a távközlés állami részesedésének privatizációjából származó, a Kormány által évente meghatározott öszszeg." Ha a Matáv privatizációjáról van szó és az abból befolyó összegről, akkor, legjobb tudomásom szerint sem nyilvános, sem titkos – úgynevezett háromezres – kormányhatározat nem rendelkezik arról, hogy ebből mekkora részt kell a távközlési alapba tenni, tehát ez a törvényhely – miszerint valamennyi megilleti a távközlési alapot – nincs kitöltve tartalommal, nincs olyan kormányintézkedés, amely ezt az öszszeget, a Matáv privatizációjából származó akármekkora állami bevételt a távközlési alapba rendelné elhelyezni. Ha tehát a Kormánynak az lenne a célja, hogy egyéb fontos területekre, más fontos állami pénzalapoknak juttasson pénzt, akkor lehetősége van rá, nem kell először odaígérni a távközlési alapnak, és azt mondani, hogy majd az kölcsönadja a többi alapnak, hanem egyből oda kell tenni, ahhoz, amit a Kormány fontosnak ítél, és akkor nincs probléma.
Más a helyzet akkor, hogyha a másik értelmezést fogadom el – megjegyzem: elég sajátságos, hogy találgatnunk kell, milyen pénzekről van szó –, hogy a koncessziós szerződésekből származó koncessziós díj jelenti ennek az elosztandó többletpénznek a forrását, akkor is, meggyőződésem szerint vagy a távközlési törvényben kellene egy ponton pontosítani, hogy 1995-től kezdődően, vagy pedig a most készülő és már Kormány előtt levő, a távközlési alapról szóló törvényben kellene így meghatározni a forrásokat. Megint azt lehetne vele elérni, hogy ha valahol a Kormány megítélése szerint forrásbőség van, más területeken pedig forrásszűke, akkor a pénz közvetlenül odakerül, ahová a Kormány megítélése szerint annak kerülnie kell.
Ezzel szemben mit csinál a jelenlegi szabályozás? A jelenlegi szabályozás – illetve egyelőre csak tervezet, bár félek tőle, hogy valóban törvény lesz belőle – azt mondja, hogy ebben az évben jogot adunk az elkülönült állami pénzalapoknak arra, hogy egymásnak hitelezzenek. Igaz ugyan, hogy a Kormány ezt az indoklási részben kifejtett akciókhoz kötné – tehát megmondja, hogy melyik alap, és melyik alapoknak, és hány forintot kölcsönözzön –, de ez természetesen a törvény szövegében nem szerepelhet, hiszen nagyon furcsán nézne ki az államháztartási törvénynek egy paragrafusa, amelyik megmondja, hogy melyik állami pénzalap hány forintot melyik másik pénzalapnak adjon 1994-ben. Csak egy általános felhatalmazást ad tehát, ebből az általános felhatalmazásból pedig nem következik, hogy az alapok valóban azokat az akciókat fogják lebonyolítani, amelyekről az államtitkár úr itt beszélt, a törvény ugyanis bármi másra felhatalmazza őket. Azt pedig megtanultuk az elmúlt körülbelül három és fél évben, hogy nálunk mindenre lehet hivatkozni, ami törvényes, de ésszerűségre, célszerűségre és semmi másra nem fontos figyelni: hogyha egyszer törvényes, akkor nincs gond vele. Jó lenne akkor, hogyha olyan szabályozás születnék, amely valóban azt a célt kívánja elérni, amit a törvényjavaslat.
Mondom: ez a javaslat tehát lehetővé teszi bármelyik alapnak, hogy bármelyik másik alap számára bármekkora összeget kölcsönadjon ebben az évben. Itt valóban arról van szó, hogy egy-egy alapkezelő, egy-egy miniszter leül, és elkezd sakkozni egymás között az állami pénzekkel, a költségvetési pénzekkel.
Tudjuk, a költségvetési törvényben minden forintnak a sorsáról az Országgyűlésnek kell döntenie, egy ilyen eljárás viszont rendkívüli mértékben fellazítaná az állami pénzgazdálkodás kívánatos fegyelmét.
A másik megjegyzésem ugyanebben a témakörben, hogy maguk az alapok is sok vitát keltettek az utóbbi időben. Az államháztartási törvény – nagyon helyesen – leszögezte, hogy elkülönült állami pénzalapokat csak törvény hozhat létre, és törvénynek kell rendelkeznie a forrásairól, a felhasználás céljairól stb. Akkor a Kormány lóhalálában, anélkül, hogy átgondolta volna koncepcionálisan az állami pénzalapok rendszerét, az akkor már létező alapokat egy törvényben elfogadtatta, megerősíttette az Országgyűléssel: minden egyes alapkezelő ágazati minisztérium természetesen lobbyzott a saját alapjáért, és mindent elkövetett, hogy az megerősödjék egy törvényben – miközben a pénzügyminiszter úr már nyilatkozott arról, hogy az alapok egész rendszerét felül kell vizsgálni, és sok alapot meg kell szüntetni.
(18.00)
Ebben a vitában én természetesen ővele értek egyet, és én is azt gondolom, hogy az alapok rendszerét felül kell vizsgálni és sok alapot meg kéne szüntetni. Mégis az történt ebben a választási ciklusban, hogy az alapok száma 32-re szaporodott. Ma már 32 elkülönített állami pénzalap jelenik meg a költségvetés rendszerében.
Ezeknek az alapoknak a gazdálkodásával természetesen egyrészt az a baj, hogy túl sok apró zsebet hoz létre a költségvetésen belül. Mindegyik apró zsebbe belerakunk pénzeket. Ha már ott van, azt el kell költeni. Az alapkezelőnek természetes érdekei fűződnek hozzá, hogy minél több legyen, hogy a saját hatalmát, elosztogatói pozícióját minél jobban megerősítse. Ugyanakkor a költségvetés számára minden egyes ilyen alap bizonyos veszteséget jelent, és azt jelenti, hogy a közpénzek átfogó, egységes kezelését nehezíti meg, akadályozza meg szinte teljesen.
A következő lépése – miután már létrejöttek ezek az alapok –, hogy ezeknek az alapoknak saját maguknak kellene szabályozni a működésük rendjét, a pénzek odaítélésének a feltételeit, szempontjait; mindezzel kapcsolatban komoly aggályok merültek fel. Idáig akárhány elkülönített állami pénzalapot vizsgált az Állami Számvevőszék, mindegyikkel kapcsolatban súlyos kifogások merültek fel. Elég, ha emlékeztetek a bő egy évvel ezelőtt vihart kavart foglalkoztatási alapban kezelt pénzek felhasználásáról szóló ÁSZ-jelentésre, de nemrégiben készült el az idegenforgalmi alapot vagy a kereskedelemfejlesztési alapot vizsgáló számvevőszéki jelentés.
Természetesen most nem kívánok ennek a vitának elébe menni, és ezt a megfelelő parlamenti bizottság vizsgálni is fogja, de mindenesetre le kell szögeznem, hogy nagyon komoly kifogások merültek fel mindegyik alap gazdálkodásával kapcsolatban.
Ez a törvényjavaslat nemhogy abba az irányba tenne egy lépést, amit a pénzügyminiszter úr már régóta ígér, hogy tisztázza az elkülönített állami pénzalapok gazdálkodásával kapcsolatos szabályokat. Ezeket az alapokat a szükséges minimumra korlátozza, a legfontosabb esetekben járul csak hozzá ilyen alapok működéséhez, hanem tovább lazítja az állami alapok rendszerét, a közpénzek elköltésének a rendszerét. Ez az alapokra tagolódó pénzelköltési rendszer sem azt nem biztosítja, hogy egységes rendszerben döntsünk a közpénzekről, sem azt nem biztosítja, hogy adott esetben egy feladat megoldásához az összes forrást egységesen lehessen számba venni.
Engedjék meg, hogy itt megintcsak egy példaként megemlítsem az idegenforgalmi alapot. Ott sem világosak a döntési szempontok, egyrészt az idegenforgalmi problémák egységes országos kezelésére alkalmatlannak bizonyult az alap, másrészt saját magának az alapkezelőnek nincsenek információi ugyanolyan célú egyéb állami vagy közpénzek felhasználásáról. Például semmilyen kapcsolat nincs az idegenforgalmi alap által költött pénzek, illetve ugyanilyen célú önkormányzati fejlesztések, üdülőhelyi díjak felhasználása tekintetében. Tehát ezekkel kívántam jellemezni azt, hogy ez a javaslat nem segíti azt, hogy megoldódjon akár az alapok rendszere, sem pedig azt nem segíti, hogy megoldódjon az egyes alapokban kezelt pénzek célszerű felhasználása.
Néhány példát a törvényjavaslat indoklásából hadd hozzak fel a második tételem alátámasztására, hogy alaptalan ígéreteket tesz a Kormány, amikor olyan várakozásokat kelt az egyéb területeken érdekeltek körében, hogy ott több pénz lesz ezentúl. Világosan látni kell, hogy a Kormány azt a népszerű megoldást választotta, hogy ugyanazt a pénzt ígéri oda az egyik alapnak is, meg a másik alapnak is, és utána a jövendő kormányokra hárítja azt a felelősséget, hogy pótolja vissza és valóban adja oda azoknak az alapoknak, amiknek ő most odaígérte a pénzt. Ez a problémakezelés egyszerűbb oldala, utána a neheze már egy következő kormányra marad. Itt ugyanis világosan látni kell, hogy ezek az alapok nem folytatnak vállalkozói tevékenységet, nagyon sok esetben vissza nem térítendő támogatásként nyújtják segítségüket a különböző célokhoz. Tehát ha ebben az évben lehetővé tesszük, hogy több pénzt költsenek el, abból jövőre nem lesz jövedelme az alapnak, hogy vissza tudja fizetni a másik alap számára a hitelt. Jövőre akkor tudja visszafizetni, ha az adott évi költségvetési támogatását vagy erre használja fel, és akkor jövőre nem tud foglalkozni azokkal a célokkal, ami a dolga lenne, vagy pedig odacsap egyet a jövendőbeli kormány asztalára, hogy márpedig tessék kifizetni nekem ezt a számlát, amit tavaly elköltöttem, és a kormány instrukciói alapján költöttem el.
Itt van például a kedvezményezett alapok között a műszaki fejlesztési alap. A javaslat indoklása azt mondja, hogy az 1 milliárd Ft-ot kitevő hitelfelvétellel a kutatási-fejlesztési munkák megindítása, gyorsítása lehetővé válik. Szeretném megkérdezni, ha most kutatási-fejlesztési munkákat indítanak meg és gyorsítanak, jövőre leállítják, amikor majd vissza kell fizetni ennek az alapnak azt a hitelt, amit az idén vesz fel? Mi lesz akkor a mászaki fejlesztési alappal jövőre? Vagy majd jövőre nyújtják be a számlát az új kormánynak, hogy most akkor tessék fizetni a cechet.
Ugyanez a dolog a kereskedelemfejlesztési alapnál, azt mondja: e bevételi többlet segítségével szinten lehet tartani a vállalkozók kezdeményezésére megvalósuló egyedi kereskedelemfejlesztési akciókat. Még csak nem is fejlesztésről beszél. Arról beszél, hogy szinten lehet tartani bizonyos akciókat, lehet kereskedelemfejlesztést is csinálni ebben az évben, ha megkapja az alap ezt a kölcsönt. És akkor jövőre mi lesz, amikor törleszteni kell ezt a hitelt? És még annyi se lesz, mint idén. Akkor nem lesz szükség kereskedelemfejlesztési alapra? Akkor az idén miért van? Nem értem a logikát.
A környezetvédelmi alap, a harmadik kedvezményezett. Azt mondja a javaslat: 1994-ben a helyi önkormányzatok céltámogatási rendszere nem tartalmazza a szennyvízkezelés fejlesztési lehetőségét. Ez igaz, hölgyeim és uraim, de szeretnék emlékeztetni rá, hogy a költségvetési törvény vitája során ilyen indítványt terjesztettünk elő, hogy tartalmazza a költségvetés, és a tisztelt Kormány javaslatára a kormánypárti többség nem szavazta meg, hogy tartalmazza. Most kiderül, hogy mégis szükség van rá? És akkor ezen a csatornán keresztül fogjuk finanszírozni. De jövőre mi lesz, ha most elkezdődnek a szennyvízkezelési fejlesztési programok? Jövőre leállnak? Vagy hogy fog tovább folyni ez a fejlesztés?
Negyedik. Kisvállalkozói garanciaalap. Azt mondja a javaslat, hogy egyre ismertebbé válik ez a garanciavállalási forma, ami az alap pénzeszközeinek 2 milliárd Ft-tal történő kiegészítését igényli. Megintcsak emlékeztetni szeretnék a költségvetési vitára. A Szabad Demokraták Szövetsége javasolta, hogy 4 milliárd Ft-tal több kerüljön a kisvállalkozói garanciaalapba. Akkor a Kormány elhárította, és közölte, hogy abban fölösleges tartalékok vannak, nem is tudják azt a mennyiségű pénzt sem célszerűen felhasználni, amenynyi benne van. Erre most két hónappal később kiderül, hogy mégis kevés pénz van a kisvállalkozói garanciaalapban, de nem adja oda neki a pénzt, csak odaígéri, és majd a jövendő kormányok fizessék meg neki valamikor.
Nem akarom tovább sorolni; ugyanígy mondhatnám az országos erdészeti alapot vagy bármelyik alapot, amelyik kedvezményezettként van feltüntetve. A végkövetkeztetés mindegyik esetében ugyanaz, hogy a Kormány nem megoldotta és nem is kívánja megoldani azokat a problémákat, amelyeket ezek az alapok szolgálnak, hanem egyszerűen odaígér pénzt a következő költségvetések terhére, és ezzel a technikával nyúlkál bele a következő kormány következő költségvetési törvényeibe. Azt gondolom, hogy nemcsak erkölcstelen, vagy nem tisztességes politikai magatartás, hanem nem is célszerű, nem segíti ezeknek az alapoknak a biztonságos, kiszámítható működését, és nem segíti az így célul kitűzött feladatok tényleges megoldását. Ezért azt gondolom, jobban tenné a tisztelt Ház, ha nem fogadná el ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)
