DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Egy mondat erejéig Hajdú János munkásságáról. Az én szüleim értelmiségiek; ők nem nézték a Hetet akkor, ezért én sem néztem. Tizen-egynéhány éves koromban elolvastam Hajdú Jánosnak az Élet és Irodalomban megjelent cikkét, s akkor elhatároztam, hogy ha gyűjteményes kötete jelenik meg, akkor sem fogom olvasni. Hiába lesz ráérő időm, nem fogom tanulmányozni Hajdú János munkásságát. (Taps a jobb oldalon.)
Egyébként csak annyit hadd mondjak el, nem véletlen, hogy az ő nevét ide kevertem. Nem azzal kívánok vitatkozni – bár abszolút nem értek egyet vele –, amit Hajdú János közel egy évtizeddel ezelőtt leírt. És bár – akiről akkor beszélt – Csoóri Sándornak korábbi és mostani gondolatai közül sokkal nem értek egyet. A módszer az, ami számunkra elfogadhatatlan. A módszer az, ami elfogadhatatlan, hogy Hajdú János a 80-as évek elején ugyanazt tette szellemi értelemben, amit 1956 után fizikai értelemben tett az akkori kommunista párt. S ma úgy ítéljük meg, hogy olyan pártnak, amely jogfolytonos ezzel a párttal, hasonló módszerek mai kormányzati alkalmazása kapcsán nincs erkölcsi felhatalmazása arra, hogy ez ellen tiltakozzon. (Taps.)
Bennem, fiatal korom ellenére – mert ezt is ideidézte Gál Zoltán – megvan és megvolt a kötelező tisztelet Boross Péter elődje iránt is, és a mai miniszterelnök iránt is megvan a kötelező tisztelet. Én nagyon fájlalom az ő szavait. Lehet, hogy igaz, amit mond – nincs okom feltételezni az ellenkezőjét –, hogy semmifajta politikai viszony nincs se közte, se az MDF, illetve Csurka István között, ugyanakkor ismernie kell, hogy létezik ám egy plagizálás. Én azt gondolom, hogy ma itt a kapcsolat ellenére a Kormány, illetve az MDF a Csurka István által ha le nem is írt, de kigondolt forgatókönyvet plagizál az ügyben, ami a Magyar Televízióban, illetve a Magyar Rádióban történt.
Még egy mondatot hadd mondjak a miniszterelnök úr által elmondottakkal kapcsolatban. Ha ő minden megszólalása alkalmával az elmúlt hónapokban felhívja a figyelmet, hogy lehetőleg a Magyar Demokrata Fórumot a tőle jobbra álló pártokkal ne mossák össze, akkor én tisztelettel a magyar Parlament nyilvánossága előtt kérem meg, hogy a polgári középerők pártjait más, ténylegesen baloldali pártokkal sem itt, sem máshol legyen szíves ne összemosni. Ma a Parlamentben nem a baloldal ül; létezik a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ mint liberális párt, és létezik egy parlamenti frakcióval bíró baloldali parlamenti párt. A FIDESZ nem az. (Derültség.)
Egy mondatot hadd mondjak még, hogy ki miatt is szólalunk meg – négy-öt ember miatt. Nem, egyetlenegy ember miatt szólalt meg ma itt mindenki. Ezt az egy embert úgy hívják, hogy Csúcs László. Ő hozott egy olyan intézkedést a múlt pénteken, amivel kapcsolatban – tényleg még egyszer kérem mind az itt ülőket, mind ezt az egész vitát hallgatókat –, ne nézzenek annyira naivnak, hogy ne lássuk azt, hogy nyilvánvaló politikai motiváció van a mögött a döntés mögött, amit múlt pénteken meghozott. Nem 129 emberről van itt csupán szó. Senki nem állította, hogy akik ma a Magyar Rádióban egyelőre még alkalmazásban maradtak, azok kormánypártiak lennének. Engem ugyan senki nem kért meg, hogy legyek fogadatlan prókátora a Rádióban tovább dolgozóknak, de ugyanakkor morálisan felháborít az a helyzet, hogy a kádárizmus klasszikus morális csapdahelyzete elé állítja a Kormány, illetve mindazok, akik támogatják ezt a múlt pénteki döntést, a Rádióban tovább dolgozókat az elé a morális csapdahelyzet elé, hogy az ember vállalja-e adott esetben saját elveihez való ragaszkodás miatt az egzisztenciális bizonytalanságot, vagy kiszolgáljon olyanokat, akikkel semmiben nem ért egyet. Ez az a morális csapdahelyzet, amiben nagyon sok ember van ma a Magyar Rádióban, legyen műsorkészítő, technikus vagy portás. Ez az, amit nem szabadna egy demokráciában semmilyen politikai színt képviselő kormánynak vagy politikai hatalomnak előidéznie.
S még egy dolgot hadd mondjak befejezésképpen. Valóban úgy gondolom, hogy nem 129 emberről van szó. Nem is arról van szó, hogy az a lényeg itt, hogy elbocsátottak 129 embert. Mert én azt hiszem, hogy a 129 ember közül nagyon sokan vannak olyanok, akiket – ugyanúgy, mint más helyen – az elbocsátás egzisztenciálisan érint. Nehezen tudom elképzelni – s elnézését kérem, akinek most a nevét említem, nem hatalmazott fel, hogy a nevét említsem –, nem tudom, hogy Göczei Zsuzsa mint zenei szerkesztő mit hazudott akár 1990 előtt, akár 1990 óta. Nem szólva, hogy a Stúdió 11 fele mit hazudott és mit nem hazudott; Csurka István mondta, hogy állítólag hazugságok miatt kellett eltávozni embereknek. A zenei szerkesztők biztos nem az ő ízlése szerint állították össze a műsorukat. Itt nem elbocsátásról van szó, hanem elhallgattatásról van szó. Elhallgattatásról van szó, ami nem képzelhető el semmilyen körülmények között. Akiket elbocsátanak, azoknak nem tiltják meg azt, hogy a saját munkájukban tovább dolgozzanak. Ma az elbocsátott 129 ember közül a műsorkészítők el vannak hallgattatva, és ez az, ami nem elfogadható. (Taps.)
