KIRÁLY ZOLTÁN (MSZDP)
KIRÁLY ZOLTÁN (MSZDP)
KIRÁLY ZOLTÁN (MSZDP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kettős minőségemben szeretnék ehhez a témakörhöz szólni, az ügyhöz. Egyfelől úgy mint parlamenti képviselő, és természetesen úgy is mint televíziós újságíró, ha úgy tetszik, újságíró.
Hadd kezdjem mindenekelőtt a politikai vetületek végiggondolásával. De először hadd tegyek két megjegyzést.
Csépe Béla frakcióvezető úr azt mondotta, hogy akiken nincs ilyen szalag, azok ugyanolyan demokraták, mint akiken van. Ez a kék szalag nem arról szól, hogy ki a demokrata, ez a kék szalag egyetlen dologról szól, hogy azok, akik hordják, szolidaritást vállalnak azokkal, akiket elbocsátottak. (Taps a bal oldalon.) És ez a szolidaritás nem csupán 129 újságírónak szól. Ez a szolidaritás szól majdnem egymillió, ha nem annál több elbocsátott munkásnak ebben az országban. (Szórványos taps.)
Önmagában én sem szólaltam volna föl csak azért, mert most 129 dolgozót elbocsátottak a munkahelyéről. Sajnálom, azon túl, hogy napirend előtt erről nem volt szó, de azt is szeretném hozzátenni, hogy az elmúlt esztendőkben számtalan interpelláció és számtalan törvénymódosító javaslat fogalmazódott meg elsősorban az ellenzéki oldalról a munkájukat elveszített, a munkahelyükről elbocsátottak érdekében, s hogy ezek igazán eredményességre nem vezethettek, arról önök is tehetnek, kedves Csépe Béla, a patkó túloldalán.
De azt ígértem, hogy politikai vetületeket szeretnék először szóvá tenni. Csurka István gondolatmenete után eszembe jutott 1980-as újságírói iskolai tanulmányom, amikor a sajtótörténeti órákon kiváló előadók tollából, illetve szájából hallottam igazán először valóságos és részletes tájékoztatást, eszmefuttatást, történeti áttekintést a koalíciós időkről 1945 és 48 között, a kékcédulás választások hiteles történetéről, és akkor hallottam igazán arról, hogy mi is volt az, hogy bélistázás, mi is volt az a politikai tisztogatás, amikor például a Népszava szociáldemokratáit kiebrudalták, amikor hivatalokból, pedagógusokat intézményekből kiebrudaltak, tehát amikor széles körű politikai tisztogatás zajlott.
Kedves Csurka István, nekem ez jutott az eszembe, ez az analógia akkor, amikor ez a tisztogatás most – mert hogy politikai tisztogatásról van szó, az számomra nyilvánvaló – bekövetkezett. És azért is – ahogy Csurka István is mondotta –, mert az akkor a szélsőbal forgatókönyve alapján valósult meg, a következménye börtön lett, Recsk, halál és sorolhatnám tovább.
Nagyon remélem – mert bár úgy nézhetem, hogy most a szélsőjobb forgatókönyve alapján történnek a dolgok –, hogy ennek nem lesz következménye a demokrácia szétzúzása és újabb diktatúra, szélsőjobboldali diktatúra bekövetkezte.
Egy dolog azonban számomra szinte teljesen bizonyos. Ezzel a lépéssel: a tájékoztatás teljes ellehetetlenülésével, a tájékoztatásban a demokrácia kiiktatásával, a sajtószabadság sérelmével, a tájékoztatás – hiteles tájékoztatás – sérelmével megkérdőjeleződött a választások tisztasága és hitelessége. Mert egy dolog az, hogy lehet-e fehércédulázni – sajnos, úgy tűnik, azt is lehet –, a másik dolog azonban az, hogy a legfontosabb és legnagyobb hatást gyakorló tömegkommunikációs eszközök: a közszolgálati rádió és a közszolgálati televízió többé nem közszolgálati, nem hitelesen és objektív módon tájékoztató intézmények.
Ez pedig csak egy lehetőséget vetíthet előre – szomorú lehetőséget –, hogy ily módon nem lesz korrekt tájékoztatás sem pártprogramokban, személyiségekről a hírműsorokban. És azért van egy megközelítés – a másik –, amit a szakmában járatos parlamenti képviselő mond. Ez pedig az: ennek a szakmának az alapvetése, hogy ahhoz, hogy valaki hitelesen és objektív módon tudjon, legyen képes tájékoztatni, magának is tájékozottnak kell lennie. Ez az alapvető, széles körű tájékozottság és tájékozódási igény hiányzik ma azokból az emberekből, újságírókból, akik jelenleg a televízió és a rádió hírműsorait szerkesztik.
S hogy ez a tájékoztatás eléggé félresikeredett, arra hadd említsek föl megint csak egy analógiát egy parlamenti jegyzőkönyvből. Több összefüggésben hangzott el: tömegkommunikáció. Én csak annyit szeretnék kérni a tömegtájékoztatás felügyeletét ellátó szervektől, tekintsék a sajtót, a tömegkommunikációt minden tekintetben felnőttnek, mert hogy mi valóságosan és reálisan tudjunk beszélni, az ország közvéleményét tájékoztatni, ahhoz erre elengedhetetlenül szükség van. Emberek ezrei 48 órán keresztül álltak a TÜZÉP-telepek előtt, és a sajtó nem írhatta meg, nem írhatott róla, mert nem volt célszerű, csak arról szóltak, hogy a bányászok teljesíteni fogják a tervet, többet termelnek, de az emberek lehet, hogy erről nem is tudtak, nem tudtak odafigyelni, mert éppen szénért álltak sorba, nem volt idejük újságot olvasni.
Ez elhangzott a parlament 1985. október 11-i ülésének napján, pénteken.
Mi olvasható ki számomra ebből? Az a mérhetetlen szakadék, ami a jelenlegi sikerpropaganda és a valóság, a társadalmi valóság és az emberek közhangulata között feszül. Ez ma a tájékoztatás. Semmivel sem több, talán még inkább cenzúráltabb vagy cenzúrázottabb, mint ahogy ez megjelenik ezekben a kirúgatásokban is. Tehát még inkább ellehetetlenült ez a szakma, és egyáltalán nem jobb, mint az 1985-ös helyzet, választások előtt pedig különösen nem.
És hogy a tájékozottság elengedhetetlen szakmai követelmény, és hogy ebben sincs ott jelen a mai szakma, a szakma mai képviselői a televízióban és a rádióban, annak hírműsoraiban, sajnálatos módon, engedjék meg, hogy csak egy háztájit is mondjak. Szombaton a rádió déli krónikájában, illetve szombaton este a tv Híradójában elhangzott, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XXXIX. kongresszusát tartja. Itt szeretnék elnézést kérni a szakma nevében a nézők millióitól és a hallgatók millióitól, hogy félretájékoztatták őket, hogy hazudtak. Egy újságírónak pontosan kellene tudnia, hogy ez a kongresszus megvolt már 1993. október 3-án. Ha arra képtelen egy újságíró, hogy tájékozódjék, ha arra, hogy tisztességesen tájékozódjék, akkor se a tisztesség szót ne sajátítsa ki és ne használja, se pedig azt, hogy újságíró, mert ez egy szakma, meg kell tanulni.
Végezetül pedig egyet hadd kérjek. Csúcs László és Nahlik Gábor bizonyára kitűnő pénzügyi szakemberek, kitűnő számítástechnikai szakemberek, egyet kérünk tőlük és egyet azoktól, akik őket segítik: menjenek vissza a szakmájukba, hogy mi hadd gyakorolhassuk a saját szakmánkat tisztességgel, de ha lehet, nélkülük. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal napirend előtti felszólalásról
