KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF)
KULIN FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az a tény, hogy én csak most nyomtam meg a gombot, azt hiszem, mindenki számára jelzi azt, hogy én nem kívántam az első körben fölszólalni ebben a vitában (Közbeszólás a bal oldalról. – Derültség.) , egyszerűen azért… (Mádai Péter: Hogy hazudj…) mert én nem örülök ennek a történetnek, ami a közelmúltban zajlott le a Rádióban. Nem jött ez jól. És azt, hogy nem jött jól, éppen mi érezzük a legjobban, akik érdekeltek vagyunk abban, hogy ez a választási kampány újabb botrányok és akadályok nélküli legyen.
Tulajdonképpen én egyetértek azokkal a véleményekkel, amelyek szerint ez nekünk nem föltétlenül használ – ami viszont azt igazolja, hogy semmiképpen nincs mögötte, nem áll mögötte kormányzati vagy kormányzópárti motiváció.
Hogy bekövetkezett ez az állapot, abban viszont – most már kimondom – elsősorban önöket tartom felelősnek. (Közbekiáltás a jobb oldalról: Így van!) Önöket tartom felelősnek azért, mert akkor, amikor mi, parlamenti helyzetünkből adódóan, előterjesztettük a Rádió és Televízió alelnökeire vonatkozó javaslatokat, pontosabban: megvitattuk a kulturális bizottságban, akkor már valami arra figyelmeztetett bennünket, hogy az ellenzék megpróbálja ezt az előterjesztést valahogy a saját javára fordítani.
Hadd idézzek fel egy nagyon rövid történetet: A kulturális bizottsági meghallgatást megelőző nap estéjéig volt egyezség, megállapodás abban, hogy másnap, a meghallgatáson, az ellenzéki pártok is egyet fognak érteni, támogatni fogják Csúcs László és Nahlik Gábor alelnök urak előterjesztését.
Göncz elnök úr ennek tudatában megígérte, hogy támogatni fogja a kinevezést. Másnap délelőtt értesültem a FIDESZ és az SZDSZ közben megváltozott álláspontjáról, miszerint mégsem kívánják támogatni, és nem kívánnak élni azzal a lehetőséggel, amit akkor az alelnökök felajánlottak: ők rendszeresen, az általuk – mármint az ellenzék által – megkívánt gyakorisággal konzultálnak a Rádió és a Televízió belső ügyeiről, mert nem szeretnék a két intézményt úgy vezetni, hogy az később pártpolitikai csatározások szinterévé váljék vagy ilyennek tárgya legyen. Az ellenzék ebből a már formálódó konszenzusból az utolsó pillanatban kibújt, ettől a médiapolitikát konszenzus szerint alakító lehetőségtől elállt, mert úgy vélte, abból a helyzetből több haszna származhat, hogyha minden belső konfliktust, ami a két intézménynél várható… (Dr. Eörsi Mátyás: Te ezt hiszed? – Dr. Eörsi Mátyás felé fordulva, neki mondja:) …tudom. Ezt tudom, uram.
…mert úgy gondolta, több haszna származhat, mint ha a közös felelősséget (Közbekiáltások a bal oldalról.) kellene vállalni.
Ezt, az akkor még csak gyanú formájában megfogalmazódó ítéletemet erősítette meg az az 1992 októberi hatpárti tárgyalás, amikor arról volt szó, hogy új elnököket szeretnénk Hankiss Elemér és Gombár Csaba helyére kineveztetni. Az ellenzék tudomásul vette, hogy új elnökök kinevezése szükséges, és elvileg belement egy olyan tárgyalásba, amely tárgyalás tárgya a médiatörvény meghozatala (Tardos Márton: Semmilyen alapja nincs!) és a Televízió és Rádió személyeiben való megállapodás lett volna. Elvileg belement (Közbekiáltás a bal oldalról: Cavinton!) , de a hatpárti tárgyalások gyakorlatában egyetlenegyszer nem volt hajlandó a médiaelnökök személyéről tárgyalni, sem az általunk előterjesztett javaslatokról, sem általuk hozott javaslatokról.
Vagyis az ellenzék valamiért úgy vélte, szerencsésebb egy olyan helyzetet teremteni a Rádióban és a Televízióban, amely helyzetben majd később minden felelősség a kormányzópártokra hárítható, mintha meghozták volna a törvényt velünk együtt (Taps a jobb oldalról.) , és ha velünk együtt állapodtak volna meg az új elnök, illetve elnökök személyében.
(16.20)
Erről tehát ennyit. A történetről ennyit. Nagyon kérem a tisztelt ellenzéket, gondolkozzék el azon, miért volt érdeke nem megszavazni a Magyar Televízióról szóló törvényt akkor, amikor abban már megállapodás volt, hogy milyen felügyelőbizottságot állíthattunk volna fel (Dr. Szigethy István: Úgyis felrúgtátok volna!) milyen kuratóriumot állíthattunk volna fel. Azért nem volt hajlandó, mert a kinevezési törvény ügyében nem volt megállapodás. (Tardos Márton: Ez nem igaz!) Miért nem működhetett volna máig egy felügyelőbizottság, azért, mert a kétharmados többséggel, vagy majdnem 100%-os többséggel meghozott kinevezési törvényt nem voltunk hajlandók megváltoztatni. (Zaj.)
Nem akarom a költői kérdéseket folytatni. (Tardos Márton: Gyengék vagytok!) Én tulajdonképpen erre a felszólalásra Pető Iván felszólalása nyomán kértem szót. Nagyon meglepett, amikor azt mondta, hogy volt már arra példa, hogy olyanokért is felszólaltak, akik a másik oldalon állnak. (Hodosán Róza: Nem így mondta!) 1983-ról volt szó. 1983-ban, amikor tisztelt ellenzéki barátaim a Mozgó-ügyben tiltakoztak az akkori intézkedések ellen, tudomásom szerint nem sorolták magukat a másik oldalra. (Tardos Márton: Nem ezt mondta! – Tardos Márton felé fordulva, neki mondja.) De, uram, ezt mondta! (Zaj.) Elnézést kérek…
Végezetül. Ez már egy szubjektív megjegyzés, hiszen Pető Iván megjegyzése is az volt; miért ne engedhessem meg magamnak. A történheti hűség kedvéért. Én ezt a listát – ami az elbocsátottak nevét tartalmazza – természetesen utólag láttam, de átolvastam, és kerestem benne ismerős neveket. Nagyon sok ismerős nevet találtam. De a hetvenvalahány név közül egyetlenegy olyan nevet találtam, aki annak idején a Mozgó elleni akció miatt megszólalt. Kimondom a nevét: Dániel Ferenc volt. A többi, a szakma élvonala hallgatott. Ennyit. Köszönöm. (Nagy taps a jobb oldalon.)
