PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem lehet szó nélkül hagyni a magyar Parlamentben azt, ami a múlt héten történt a Rádióban, ami történik az állami tulajdonú tömegtájékoztatásban. Szégyen, ami történik. Nem arról van szó, hogy közel 130 embert elbocsátottak a Rádióból, hisz – sajnos – máshol is van elbocsátás. Hanem arról van szó, hogy a demokratikus fordulat után közel négy évvel újra politikai okokból történik e lépés, ráadásul olyan méretű elbocsátás, amilyenre az 1956-os forradalom után sem került sor. Meg arról van szó, hogy a kormánypártok a tömegkommunikációval akarják a választásokat befolyásolni.
Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez holmi gazdasági megfontolású létszámleépítés. Ha takarékosság lenne a cél, a felmondási időre nem tiltották volna el a szerepléstől a kirúgottakat. És ki hallott már olyan leépítésről, ahol a sikeres részlegek irányítóival kezdik az elbocsátásokat. Ha csak takarékosságról lenne szó, nem próbálnák meg – még állítólagos szakmai, etikai vétségekkel vádolva is – megalázni az eltávolítottakat. Milyen az a jogállam, ahol ilyen általános vád 130 emberrel szemben megfogalmazható? S nyilvánvalóan nem nevezné a leépítéseket a teljhatalmú alelnök újra meg újra rendszerváltásnak, ha nem politikai indítékúak lennének az elbocsátások.
Az indíték nyilvánvaló: eltávolítani a közszolgálati rádióból azokat, akik – beleértve ebbe a kritikus hangot is – tárgyilagos műsorokat készítettek (Zaj a jobb oldalon.) , a megmaradókat pedig félelemben tartani: ha rosszak lesztek, legközelebb ti jöttök. Ez, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, rendszerváltás – visszafelé.
Az eltávolítottak között sokféle ember van. Egy részük biztos, hogy többet tett a magyar demokrácia, a szabad nyilvánosság megteremtéséért, mint az őket eltávolítók. Az előző rezsim idején is mertek olyan kritikus hangot használni, mint ma. Az ő példájukkal talán azt akarják bizonyítani; amit a gyengülő egypártrendszer nem mert megtenni, megteszi a mai Kormány működése utolsó heteiben. (Egy hang jobbról: Négy évvel ezelőtt kellett volna ezt mondanod, de akkor nem merted!) Vannak olyanok is az eltávolítottak között, akik már a rendszerváltás után lettek ismertebb rádiósok, újságírók. Még csak fel sem vetődhet velük kapcsolatban, hogy kirúgásukkal valamiféle elkésett rendszerváltozás történt. Velük és generációjuk nem Kormányt ajnározó tagjaival azt akarják megtanítani: nálunk ilyen demokrácia lesz, ehhez kell igazodni.
Túl sokszor hangzott el az elmúlt hónapokban ellenzéki politikusoktól, hogy a tv-hez képest a rádió igyekszik korrekt maradni. Úgy tűnik, ez volt elviselhetetlen. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy akad ember, aki elhiszi, amit a miniszterelnök úr vagy az MDF frakcióvezetője ismételget, hogy mindez a Kormánytól függetlenül történik. Ha a Kormánynak valóban nem lenne köze ehhez a leszámoláshoz, akkor is lépnie kellett volna, amikor az elbocsátási tervek nyilvánosságra kerültek, hisz nem igaz, hogy nem tudják, a választásokhoz közeledve egy ilyen lépés mit jelent a választások tisztasága szempontjából, a magyar demokrácia nemzetközi megítélése szempontjából. De a Kormány felelőssége nem elsősorban passzivitásából adódik; szerepe aktív volt mindvégig. A miniszterelnök alkotmányos kötelezettsége lenne a pártatlan tájékoztatásról gondoskodni. A miniszterelnök az egyetlen személy a magyar jog szerint, aki kezdeményezhetné a hatalmaskodó alelnök felmentését. De miért kezdeményezné, amikor ő, illetve elődje a köztársasági elnök jogkörét kisajátítva törvénytelen módon elnöki felhatalmazást adott az alelnöknek. A közelmúltban pedig a Kormány megerősítette ezt a hatalmat a szervezeti és működési szabályzat kormányjóváhagyásával.
S itt érdemes egy mai nyilatkozatból idézni. P. Szabó József, aki ebben az ügyben kulcsszerepet játszott, a következőket nyilatkozta a Kormány szerepéről: "A végleges lista csütörtökre készült el, és én is csak akkor értesültem róla, mikor Csúcs László viszszaérkezett a Kormánnyal való tárgyalásról." Hogyne lenne közvetlen felelőssége az elbocsátásokban a Kormánynak, amikor kimondottan a tisztogatás lebonyolítására külön több mint százmilliós pénzügyi támogatást is megszavazott. A Rádió alelnöke cinikusan, szándékosan törvénysértéseket követ el annak tudatában, hogy jogorvoslatra csak a választás után kerülhet sor. S ebben a Kormány támogatását élvezi.
A miniszterelnök úr, amikor alkotmányos felelősségét firtatják, azt szokta válaszolni: nem ő az alkotmánysértő, hanem a köztársasági elnök, mert nem hajlandó felmenteni Hankisst és Gombárt. Ki hiszi ma el, hogy az ő felmentésük esetében megváltozna a Kormány törekvése, hogy akkor leváltanák a két alelnököt. Egy ilyen kompromisszumról érdemben még csak tárgyalni sem lehetett az elmúlt évben, ami nem csoda, hisz a cél nem a kompromisszum volt a közszolgálatiság biztosítása érdekében, hanem a kormánypárti tömegkommunikációs monopólium megteremtése.
A Kormánynak tudnia kellett, amikor ezt az akciót elindította: Magyarországgal nem sokat foglalkozik a világsajtó, de egy ilyen hírrel megint sikerült néhány napra magunkra terelni a figyelmet. (Zaj.) Mert nem szoktak konszolidált országokban közel 130 rádióst – jelentős részben politikai megfontolásból – kirúgni állásából. Nem sok öröme lesz hazánknak, sem a következő kormánynak abból, amilyen képet rajzolnak az itteni viszonyokról. Nem a belső árulók aknamunkájának következménye lesz ez, hanem a Kormány médiapolitikájának.
(15.10)
Ma, a demokrácia negyedik évében újra cenzúra van Magyarországon. Nem kellenek ehhez főhivatású cenzorok – egyébként a Kádár-rezsimben sem volt rájuk szükség –, elég, ha a Kormány által elfoglalt intézményekben működik a hivatásos kormánypártiak egyoldalúsága és az elfogulatlanok igazodási kényszere. Az a Kormány, amelyik olyan biztos benne, hogy a választások után hatalmon marad – mint ahogy ezt a mai állítja magáról –, nem teremt magának ilyen helyzetet a külföldi és a hazai közvélemény előtt sem.
Az SZDSZ ilyen körülmények között – mint azt már jeleztük – nevetséges képmutatásnak tartja a médiatörvény-tárgyalásokat, azon nem vesz részt. Ismét felhívja a figyelmet: a miniszterelnök alkotmányos kötelezettsége a Rádió és a Televízió közszolgálatiságának biztosítása. A mai helyzetben ez megvalósíthatatlan a két elnök-alelnök leváltása nélkül. (Közbeszólás a jobb oldalról: Könnyekre fakasztottál! – Hoszszan tartó taps a bal oldalon.)
