ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója:
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója:
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi bizottság megvitatta dr. Szentágothai János határozati javaslatát. Mi abból indultunk ki, hogy minden szöveget a magyar nyelv általános szabályai szerint, a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint kell értelmezni. Tehát nem a magyarázatokat, hanem az előttünk lévő szöveget kellett figyelembe vennünk.
Mindenki előtt, aki látja ezt a szöveget, világos, hogy ez a szöveg az 1944. március 19-e után koncentrációs táborokban vagy másutt elkövetett emberirtások áldozatainak kíván emléket állítani. Tehát nem mondja meg azt, hogy milyen időszakra vonatkozik. Erre irányulóan az előterjesztőnek van bizonyos véleménye, de a szöveg nem tartalmaz utalást.
Az emberi jogi bizottság előtt, a bizottság többségi véleményét ismertető képviselő úr által is előadott módon, megjelentek módosító indítványok, amelyek közül egy módosító indítvány él, Tóth Albert, Gyarmati Dezső és szerény személyem előterjesztésében. Ezek ismeretében döntött az emberi jogi bizottság arról, hogy egyetért-e magával az alapindítvánnyal, illetőleg annak alapgondolatával.
(16.30)
Ebben természetesen többségi álláspont született. Most hívom fel azonban a tisztelt Országgyűlés figyelmét, hogy nagyon érdekes helyzet állt elő akkor, amikor a módosító indítványok ügyében kellett határozni, tudniillik a bizottság fele-fele arányban szavazott, tehát 7 szavazat mellette, 7 szavazat pedig ellene volt.
Nyilvánvaló, hogy aki a módosító indítványra igennel szavazott, annak a véleménye az, hogy az alapindítványt önmagában nem tudja elfogadni. A 7-7, tehát a fele-fele arány ebben az esetben az összesítő jelentésben azt jelenti, hogy a bizottság nem támogatja a módosító indítványokat, holott valójában a bizottságnak pontosan a fele támogatja. Nagyon helyes ez a megállapítás, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy a bizottsági támogatást meg lehessen állapítani. Arra azonban nem is akarok kitérni, hogy a 15 tagú bizottság egyes tagjai nem tartózkodtak a teremben, és ezért a szavazás eredménye más volt, mint a vitában kifejtett véleményeknek az aránya.
Ezért, tisztelt elnök úr, rátérek a módosító javaslat ismertetésére, amely módosító javaslat a bizottság kormánypárti képviselőinek az álláspontját tükrözi, illetőleg igenlő szavazatukat bírja. (Zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem rövidre fogni a szót, ezért figyelmet kérek. A javaslat címében náci megszállásról van szó. Az egyik módosításunk az, hogy mi a "náci megszállás" helyett az "idegen megszállás"-t javasoljuk.
Ennek az indoka nagyon egyszerű. Tudjuk azt, hogy az elmúlt pártállami időszakban a történettudományban és a publicisztikában szükségképpen használták a "náci" kifejezést, éspedig azért használták, mert nagyon jól érezték, hogy egy más irányú megszállás is volt, és a náci megszállás, valamint a szovjet megszállás – amelyet a szovjetek is megszállásnak tekintettek, mert minden szovjet hadtörténeti munka Magyarország elfoglalásáról és nem felszabadításáról beszél – közötti különbséget az elmúlt korszakban hangsúlyozni kellett, mert a negatív megítélés kizárólag a német, azaz publicisztikailag a náci megszállást illette meg. A szovjet megszállás "felszabadulás" jelzőjével illettetett.
Azt hiszem, 1994-ben ez a megkülönböztetés egyfelől indokolatlan, másfelől pedig maga a náci kifejezés pontatlan, mert Magyarországot a német birodalom hadserege szállta meg, a nemzetiszocializmus pedig egy eszmei-ideológiai irányzat. Másfelől az "idegen" kifejezésnek a használata azért is indokolt, mert képviselőtársunk sem mondja meg, hogy meddig tartott az az időszak, ameddig a náci megszállás tart, tehát ő lényegesnek az emberi jogok, az emberi élethez fűződő jog megsértését tartja.
Ebben az összefüggésben 1944. március 19-e a mi számunkra Magyarország szabadságának, függetlenségének az elvesztését jelenti, amely időszak egészen 1991. június 19-ig, az utolsó szovjet katona eltávozásáig tartott.
Most már, mondanivalóm végéhez közeledve, emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat arra, amit ismételten volt szerencsém látni és tapasztalni, de jellegzetes példája volt a hortobágyi internálásokról szóló dokumentumfilmben, amelyben egy üldözött házaspárt szólaltatnak meg egy igen impresszionáló, igen nagy hatású jelenetben. Az interjúból azt tudjuk meg, hogy ez a házaspár ugyanúgy megjárta a német megsemmisítőtáborokat, ahogy megjárta a Hortobágyot is, és egzisztenciálisan és végleg a kommunista internálás által tétettek tönkre. Szó szerint azt mondja a házaspár férfi tagja – amit Simon Wiesenthal mondott nekem személyesen Bécsben, nem is olyan régen –, hogy a lényeg szempontjából nincsen különbség a náci és a kommunista diktatúra között: mind a kettő az emberi élet semmibevételén alapul, mind a kettő a gyűlölet filozófiáját sugallja.
Ennek megfelelően mind a nemzeti egyetértés, mind a különböző társadalmi csoportok kölcsönös megbecsülése szellemében – azt kell mondjuk –, hogy bár voltak ennek az időszaknak keményebb és puhább korszakai, de nem vitás, hogy 1944-ben nagyon súlyos atrocitások, tömeges emberölések történtek. Az sem vitás, hogy 1945-ben és 46-ban, amikor a szövetséges ellenőrző bizottság árgus szemekkel figyelt arra, hogy hogyan működnek a népbíróságok, akkor Szent István-napi körmenetről emelték ki az embereket, és a lakásukról s az utcákról tízezrével hurcolták őket a Szovjetunióba. Vajon ezeknek az embereknek a hozzátartozóitól elvárhatjuk-e, hogy olyan különbséget tegyenek, hogy az ő hozzátartozóik egy méltányos megtorlásnak lettek az áldozatai?
Nagyon jól tudjuk, jobban fáj a 44-es népirtás azoknak, akiket érint, mint a 45-ös vagy 46-os. De nem vehetjük rossz néven, hogy akit 58-ban gyilkoltak meg, annak az fáj jobban.
Ennek tehát egyetlen orvossága van, tiszelt Országgyűlés, hogy ezt a korszakot mint a gyűlölet, az emberirtás korszakát megbélyegezzük, és nagy tisztelettel kimondjuk, hogy erre a tragikus korszakra örök emlékeztetőként tekintünk visssza.
Ezt szolgálja az emberi jogi bizottság pontosan felének a véleménye és a módosító indítvány három előterjesztőjének a javaslata is. Kérem pártoló állásfoglalásukat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
