MÓRÉ LÁSZLÓ, DR. (MIÉP)
MÓRÉ LÁSZLÓ, DR. (MIÉP)
MÓRÉ LÁSZLÓ, DR. (MIÉP) Tisztelt Ház! Remélem, mondandóm meghallgatása után nem tartják majd úgy, hogy túl sok a magyar életből és túl sok a magyar igazságból a Szabó Lukács körül kialakult vita kapcsán.
Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az általam igen fontosnak tartott esemény, amely miatt szólok, egy lövöldözés, amely körzetem második legnagyobb településén, a 8000 lakosú Nagyecseden történt. Sajnos, a hazai közállapotokat tekintve néhány dörrenés már nem feltétlenül szenzáció. Nem is szólnék, ha az esemény nem lenne szoros összefüggésben egy, most a Parlament előtt álló törvénnyel, nevezetesen a földtörvénnyel, s e különleges eset nem kapott volna néhány újságban furcsa és nem valós felhangokat.
E lövöldözés nem a manapság szokásos, tragédiákkal járó, családi tragédiákkal járó leszámolás vagy rablás, itt az ok egy másfajta nyereségvágy. A helyiség egy kultúrház, ahol éppen földlicitálást tartottak.
A kárpótlási törvény vitájakor ellenzéki pártok közül némelyek nem értették, mért kellene a földet megkülönböztetetten kezelni, nem értették, mért lenne a földtulajdon más, mint egy patika, egy gyár vagy akár egy kocsma. Ugyanők sokat humorizáltak a torgyáni patakvérfolyáson, mert nem értették, és – a földtörvénytervezet tulajdonszerzéssel kapcsolatos részeit vizsgálva – az a véleményem, mind a mai napig nem értik a föld lényegét, azt a ragaszkodást, amellyel a magyar paraszt, a magyar gazda ragaszkodik évtizedekre elrabolt földjéhez, a jogos jussához – ahogy ezt Szabó miniszter úr a földtörvény előterjesztésekor nagyon szépen elmondta.
A nagyecsedi, évtizedekre kisemmizett gazdák jogos jussának visszaszerzését akadályozta meg két újgazdag, nem nagyecsedi, sok-sok pénzen fölvásárolt kárpótlási jeggyel, ügyvéd szakértővel, fegyveres testülettel fölszerelkezve. A másik oldalon több száz nagyecsedi paraszt, tisztességgel, munkában korosodva, vagy fiatalon, az újrakezdés reményében földjét visszakapni akaró ember. Ők szépen megegyeztek. Senki nem licitált, 1000 Ft aranykoronánként, ahogy az általunk hozott törvény szelleméből következik. Jut föld mindenkinek, amennyi volt neki. Élni és élni hagyni – volt a ki nem mondott jelszavuk.
De az idegen csapat nem egyezkedik. Túl sok a pénze. Licitálni akarnak, bármi áron, minden földre. Ez az ő elképzelésük. Megy a kényszerű licit, s veszni látszanak a nagyecsedi remények, régi indulatok szabadulnak föl, öreg parasztemberek ugrálnak át széksorokat, indulnak a fiatal betolakodók felé. Lökdösődés, dulakodás, majd eldördül az első lövés. A testőr látja szükségét megvédeni ily módon megbízóit és megfélemlíteni a nagyecsedi parasztokat. De ők nem ijedősek. Különösen nem, ha az ősi föld a tét. "Ide lőj, ne a plafonba", mutat a szívére az egyik, mire a fegyveres menekül, még egyszer meghúzva a ravaszt – istennek hála, senki nem sérül meg.
A történet és hozzászólásom itt véget is érhetne – a többi a rendőrség dolga –, ha e különös esetet nem előzték volna meg mendemondák, nem vadkeletezték volna le újságokban Nagyecsedet, és a földtörvényt elfogadva nem tartanék attól, hogy ehhez hasonló – esetleg súlyos tragédiákkal végződő – viszályok is előfordulnak majd országunkban.
A mendemondák igen gyanús körülmények között tönkretett tsz-ről, annak több mint kétszázmilliós adósságáról szólnak, miközben az egymást váltó szövetkezeti vezetők szépen megtollasodtak, Nagyecseden pedig mindenki munkanélkülivé lett. Ez idő alatt két ember meghalt, de senki nem hiszi el, hogy úgy, ahogy azt hivatalosan elkönyvelték. Szorgos, tisztességes, törvénytisztelő nép a nagyecsedi. Idegen hiénák változtatták egy estére vadkeletté a művelődés házát. A régi elvtársak az új licitálókkal szövetkezve nem véletlenül mentek fegyverrel a licitálásra. Aznap csak lőttek, másnap este már lövés nélkül vették meg a nagyecsedi földet, újra kisemmizve néhány száz magyar parasztot, akik sírva járnak a Polgármesteri Hivatalba: nem így képzelték el az új rendet.
A polgármester magára hagyatva a megkeseredett emberekkel mindent megtesz azért, hogy életben tartsa az ecsediek reményeit.
Tisztelt Ház! Megköszönve türelmüket, azzal fejezem be, ha valaki úgy véli, hogy Magyarországon nincs meg a visszarendeződés veszélye, menjen el Ecsedre, kicsit figyelje a régi vezetők és új szövetségeseik ügyleteit, és rájön, hogy újra csőbe húzhatják az országot – a lövöldözést leszámítva, különösebb törvénysértés nélkül. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
