ZSEBŐK LAJOS (MDF)
ZSEBŐK LAJOS (MDF)
ZSEBŐK LAJOS (MDF) Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A javaslat – ami előttünk fekszik – azt mondja, hogy az 1843-as folyamkilométernél, tehát Dunakilitinél épüljön egy fenékküszöb – van, aki fenékgátnak nevezi –, és ez emelje meg a Dunában lévő csekély vízmennyiség szintjét, és tereljük bele a mellékágakba, hogy a Szigetköz vízpótláshoz jusson. Érdemben erről szól a javaslat, a többi mind körítés hozzá.
Fölmerül a kérdés – mint ahogy föl is merült már itt is, és sokat vitatkoztunk róla –, hogy vajon az Országgyűlésnek mi a dolga. Vajon egy politikai döntést kell hozni, és ne ártsa bele magát szakmai dolgokba? Vagy pedig az igaz, ami hangot kapott az elmúlt időszakban szintén, hogy ez egy kemény szakmai kérdés, és egy szakmai kérdést szakmai érvek alapján kell eldönteni?
Én úgy gondom, hogy egy nagyon nehéz, nagyon összetett kérdés, melynek rendkívül jelentős politikai tartalma és rendkívül szerteágazó és jelentős szakmai tartalma van. Érdemben nagyon nehéz megtárgyalni, mert rengeteg időt vesz igénybe. A bizottsági ülésen sincs erre elég idő nagyon sokszor, de különösen itt, a plenáris ülésen nincs rá idő.
A magam részéről – hogy egyszerűen közelítsek a kérdés megvitatásához, megtárgyalásához – azt a kérdést teszem föl, hogy a javaslat mit hoz. Mit hoz érdemben, mi az előnye, és mit visz, milyen károkat okoz?
(9.40)
Ezt kell összevetni. Nem egy szelet mentén, nem egy szakmai kérdés mentén, nem azt hajtogatva, hogy ez egy politikai döntés, és legyünk túl rajta, és nem érdekes, legyen már valami, hanem átgondolva az egészet. Tehát meg kell nézni: mit hoz és mit visz.
Amikor én ezt megnézem, akkor tudnom kell, hogy egy folyamatról van szó. Egy folyamatról, melynek egy állomásánál tartunk; egy olyan állomásánál, aminek az előző állomásait ismerjük ugyan, de a későbbi állomásokról csak feltételezéseink vannak, nekem is, és az ellentétes véleményt képviselőknek is feltételezései vannak csupán. Tehát meglehetősen bizonytalan ez a helyzet, amelyben nekünk egy nagyon komoly döntést kell hozni.
S itt van a másik szempont, amikor a döntésnél azt vizsgálom, hogy mit hoz és mit visz. Tudnom kell, hogy érdemben miről döntök. Nem igaz az, hogy ennél a fenéklépcső-tárgyalásnál, tehát a szigetközi vízpótlás tárgyalásánál csak arról döntünk, hogy ott most legyen víz, mennyi legyen, és hogy jusson oda. Sokkal többről van szó! Rendkívüli fontosságú, mert a vízlépcső sorsáról döntünk.
Tehát azt mondtam, hogy a folyamatot kell szemlélni. Tekintsünk vissza nagyon röviden – nem akarok belemenni és nem is akarok adatokat felsorolni, de tekintsünk vissza – arra az időszakra, amíg a szlovákok nem terelték el a Dunát. Mi volt? Volt 77-ben egy szerződés, többféle vélemény ütközött, majd eljutott az ország, még az előző Országgyűlés oda, hogy nem kell vízlépcső. Akkor, amikor ide eljutottunk, ez egy lényeges társadalmi kérdés is volt. Ez környezetvédelmi kérdéssé nőtte ki magát, és előtérbe került mint megoldandó probléma. Úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek a környezetvédelmi vonatkozásai ugyanolyan lényegesek, mint voltak négy vagy öt évvel ezelőtt, de valamivel többet tudunk róla – ez a véleményem. S amiket tudunk róla, az nem azt támasztja alá, hogy nem olyan jelentős ez a kérdés, hanem a fordítottját, azt támasztja alá, hogy ez jelentősebb kérdés.
Tehát miután megkötődött a szerződés, és elindult az építkezés, eljutott az előző országgyűlés oda, hogy ez az építkezés nem jó, függesszék fel a munkálatokat; akkor lépett be ez az Országgyűlés és hozott egy olyan országgyűlési határozatot 91-ben, ami azt mondja, hogy a Kormány tárgyaljon a szerződés megszüntetéséről és egy új szerződés megkötéséről közös megegyezéssel. Tehát ez a Parlament 91-ben, működésének az elején nem azt mondta, hogy bontsuk le a vízlépcsőt, nem azt mondta, hogy a szlovákokkal nem tárgyalunk, hanem mi majd megmondjuk, hogy hogy kell, hanem azt mondta a Kormánynak, hogy tárgyaljon a szlovák féllel. És a Kormány tárgyalt a szlovák féllel. A parlamenti felhatalmazásnak megfelelően számos kísérletet tett arra, a legmagasabb szinten tett rá kísérletet, hogy a tárgyaláson egyezség szülessen, közös megegyezéssel szülessen egy olyan megoldás, mely a szerződést módosítani tudja, és az egész vízlépcső kérdését el tudja dönteni. Tehát nem igaz az, hogy Magyarország merev volt.
S amikor ez a közös megegyezés kudarcba fulladt, lépten-nyomon kudarcba fulladt, és a szlovák fél önhatalmúlag elkezdte építeni a vízlépcsőt, akkor született egy olyan döntés, hogy induljanak háromoldalú tárgyalások az EK részvételével. Mivel kétoldalú részvétellel nem született eredmény, csak az lehetett a reményünk – mivel a szlovák fél semmiféle érvre nem hallgatott –, hogy a harmadik fél, az EK nemzetközi színtéren tud segíteni, és ezzel a segítséggel egy jobb, nekünk megfelelőbb és az igazságnak inkább megfelelő helyzetet tudunk elérni. Sajnos, az a tárgyalássorozat is eredménytelen volt, amikor az EK belefolyt harmadik félként, külföldi szakértők belefolytak harmadik félként, és nem azért, mert nekünk nem adtak igazat, hanem azért, mert a szlovák fél ettől függetlenül építette tovább! Beszélő viszonyban voltunk, de engedményt sohasem adott, soha nem kötött semmiféle kompromisszumot, de épített tovább.
Akkor következett az az állomás, hogy az Országgyűlés hozott egy olyan döntést, hogy Magyarországnak a szerződésből ki kell lépni, meg kell szüntetni, érvényteleníteni, nagyon sokféle megfogalmazás volt. Akkor, amikor már épült a C variáns, akkor született ez az országgyűlési határozat. Tehát nem igaz az, hogy azért épült meg a C variáns, mert megszüntettük a szerződést. Előbb elkezdték építeni. S akkor, amikor papírtigrisek röpködnek – nagyon jó érv és elég olcsó; nem akarok más szót mondani rá: érv –, akkor született ez az érv, amikor a szlovákok a C variánst elkezdték építeni. Akkor, amikor a legelején voltak, és nem lehetett még azt tudni, hogy valóban ez egy olyan építkezés lesz, ami egy új megoldást hoz, egy új Duna-elzárást a műtárgyaival, vagy pedig egy olyan megindított munkafolyamat, ami Magyarországot mintegy arra kényszeríti, hogy menjen bele Kiliti üzemeltetésébe, és ne kelljen megépíteni. Akkor ezt nem lehetett felmérni.
Én sohasem neveztem volna papírtigrisnek, mint ahogy, amikor a bizottság részéről kimentünk megnézni az építkezést, akkor lehetett látni, hogy nem papírtigris, már nemcsak arról van szó, hogy Magyarországot valamilyen irányba terelje, hanem valóban, elkezdtek egy műszaki létesítményt építeni, és ennek az építési helyszínen lévő tervdokumentációját is láttuk, hogy mi az, amit meg akarnak valósítani. És az valóban nem volt papírtigris!
De nem az a lényeg, hogy ki minek nevezte ezt a dolgot, hanem az a lényeg, hogy mi kölcsönös egyezségre próbáltunk törekedni, hogy mi bevontuk nemzetközi szereplőként az EK-t. Nem sikerült egyezséget elérni. És akkor, amikor ez nem sikerült, elkezdték építeni a C variánst, mi pedig felbontottuk a szerződést. Ez a lényeg, s nem az, hogy ki mit mondott és hogy mondta. Azon múlik a dolog, és azért alakult ki a helyzet, mert a szlovákok nem voltak hajlandók belemenni semmibe, ami az ő érdekeik ellen szólt. Ezen múlott. Nem azon, hogy itt ki minek nevezte a dolgokat.
Tehát azt mondtam, hogy ez egy folyamat. Ha továbbgondoljuk a folyamat részeit az elterelés óta: születtek országgyűlési határozatok, és az országgyűlési határozatok azt mondták lényegileg, hogy készüljön egy cselekvési program az adott helyzethez; felkérték a Kormányt, hogy készítsen egy cselekvési programot: mi legyen a Szigetközzel, hogyan lehet megoldani a problémákat? És nemcsak vízpótlásról volt szó, hanem annál sokkal többről! Az összes vonatkozásról, amit az elterelés okozott, hogy az új helyzetnek megfelelően mit és hogy lehet csinálni.
Ennek a cselekvési programnak négy dátuma is volt. És igaz az, furcsán néz ki, hogy itt vagyunk, most van valami, de ez sem a cselekvési program, hát hol volt a Kormány?! Az a véleményem, hogy a Kormány nem nagyon tehetett mást. Az a véleményem, hogy volt annak értelme, hogy ezeket a határidőket módosították, mert nem lehetett tudni, hogy az Öreg-Duna medrében vajon lesz víz vagy nem lesz víz. Nem lehetett tudni, hogy a szlovákok mire kényszerülnek, hogy mennyi az a víz, amit az Öreg-Dunába kénytelenek átadni. Mert az mese, hogy a létesítmény nem képes átadni a vizet! Az egy mese! A szándék hiányzik! A megépült műtárgysorozat, a C variáns műtárgyainak a részei képesek átadni, úgy is fogalmazhatnék, hogy majdnem az egész vízmennyiséget az árapasztókon keresztül, mert ez megvan. Lehet, hogy az alvízi részét meg kell hozzá csinálni, de az egyszerűen nem kérdés, amikor ilyen súlyú a dolog.
Tehát nem készült cselekvési program, most ki van ragadva egy rész, nem is készülhetett cselekvési program; ez a rész lényeges és beszélnünk kell róla, ezt én egyáltalán nem vitatom. De ha a folyamatot egy kicsit még tovább gondolom, és már az elterelésre gondolok, akkor emlékezni kell arra, hogy mit mondtak a szlovákok akkor, amikor elterelték a Dunát. Azt mondták, hogy az egészet visszaadjuk. Utána Londonban mit mondtak? Azt mondták, hogy a 95%-ot visszaadjuk. Utána már nem ezt, hanem azt mondták, hogy nem. Hogy a kétharmad részét nem; pedig az EK azt javasolta, hogy a kétharmad rész kerüljön vissza. Azt mondták, hogy nem. S most decemberben, amikor a kétharmad részről már szó sem volt, hanem egy minimális, 400 m3/s-os vízhozamról volt szó, akkor mit mondtak? Azt, hogy nem. S vajon miért mondtak volna mást? Miért mondtak volna mást, amikor tudták, hogy a Kormánynál előkészítés alatt van – és nagyon jól áll a dolog – egy olyan változás, hogy lesz itt egy fenékküszöb, ami megoldja a problémákat, ami megoldja azt a feszültséget, ami kialakult a Szigetközben, és szakmai oldalról megoldja a környezetvédelmi problémákat.
(9.50)
Miért hoztak volna más döntést? Olyanok ők, akik saját érdekeikkel ellentétes döntést hoznak, saját jószántukból? Hát nem olyanok; sőt, a fordítottja az igaz!
Tehát nem hoztak olyan döntést. Egy zsarolásnak beillő lépéssorozattal, tudatosan számolták fel a mi tényleges jogainkat az ő érdeiknek megfelelően. Ez a folyamat nagyjából. Ebben a folyamatban egy állomás, aminél tartunk; és ennél az állomásnál meg kell állnunk, és beszélnünk kell valóban erről az állomásról. Nekem is ez a véleményem.
Lássuk hát, mit hoz eredményként ez a megoldás. Azt mondja a kormányjavaslat: fenékgát, fenékküszöb, vízszintemelés, folyjon be a víz, és a mellékágakba, holt ágakba, a Szigetközbe, hullámtérbe és mentett oldali részbe víz kerüljön. Nem lehet tudni, nem lehet azt tudni, hogy a mellékágakba került víznek ténylegesen milyen a hatása; milyen a hatása a talajvíz helyzetére vonatkozóan? Nem lehet tudni, mert a vizsgálatok nem támasztják alá pontosan, hogy milyen hatása lehet.
Én utalnék arra a kísérleti vízpótlásnak nevezett valamire, amit megvalósítottak, ősszel, nyár végén, augusztusban indulóan; a mosoni Dunába jutó víz egy részét a mellékágakba terelték. Ebből a kísérletből az egyik minisztérium azt vonta le, hogy érdemben nem lehet megoldani a talajvíz helyzetének javítását, magát a vízpótlást, mert erre irányul lényegében a vízpótlás, hogy a talajvíz szintje emelkedjék; nem lehet megoldani, mert ezek a mellékágak eliszapolódtak, kolmatálódtak, és hiába engedjük bele a vizet a mellékágakba, ez a víz nem kerül bele a talajba, mert nem tud; mert ez a kolmatálódott fenékrésze a csatornának egész egyszerűen nem engedi át a vizet. Az egyik, szakértőkkel rendelkező minisztérium ezt mondta.
A másik minisztérium meg azt mondta, hogy valóban nem tud a víz kikerülni oda, mert hiszen nincs benne elég víz; tegyünk bele többet! Kinek van igaza? Ki tudja megmondani nekem? Tehát rendkívül zavaró az a dolog, hogy nem tudjuk igazából, nem tudjuk igazából, hogy az a vízpótlás, az a műszaki elgondolás, ami vízpótlásként tervbe van véve, az mit hoz; nem tudjuk pontosan.
És van egy másik zavaró körülmény, rendkívül erősen zavaró körülmény: az, hogy nem tudjuk, mik azok a károk, amiket orvosolni akarunk. Nem tudjuk, mik azok a károk, amiket meg akarunk előzni. Nem készült pontosan ilyen felmérés. (Rajkai Zsolt államtitkár: Ez már a részletes vita tárgya lenne, nem az általános vitáé! – Közbeszólás a szakmai páholyból.)
Én nagyon örülök, hogy a szakmai páholynak ilyen mértékben tetszik a felszólalásom, és ilyen vidámságot okozok.
Ehelyett énszerintem azt kellett volna megtenni, hogy pontosan felmérésre kerüljön, hogy mik a valós károk, és mik azok a károk, amiket meg kell előzni. Ez nem történt meg, és elmaradt. És rendkívül zavaró az, hogy amikor a károkat meg akarom előzni, hogy nem tudom igazából, mi az, amit meg kell előzni. És hogy bizonytalan ez a vízpótlás, ezt mutatja a Vitukinak a szakmai anyaga; a bevezető rész egy ilyen összegző rész is lehetne. Így szól: az időszakos vízpótlás a mellékágakban a lesüllyedt talajvizeket is emeli kisebb mértékben. Ez egyes helyeken visszaállíthatja a fedőréteg alulról történő nedvesítését. Tehát nem mondja azt, hogy ennyivel állítja vissza, annyival állítja vissza azt mondja: egyes helyeken, nem lehet tudni, hogy mennyi helyen, nem lehet tudni, hogy a Szigetköz mekkora részén állíthatja vissza a fedőréteg alulról történő nedvesítését, amit el akarok érni az egésszel.
Ugyanakkor én elfogadom azt, hogy ez a vízpótlás – és bármilyen vízpótlás – valamiféle megoldást ad. Mert a mellékágakban ott lesz víz, és a mellékágakban a vizet az ott lakók látják, és az a feszültség, ami kialakult a Szigetközben, az a feszültség ezzel oldódni fog. És azt sem kétlem, hogy itt valamekkora eredményt környezeti szempontból és gazdasági szempontból hoz. A kérdés az, hogy milyen áron.
Áttérek arra, hogy mit vihet ez a megoldás. A bizonytalanságok mellett, amit az imént elemeztem, ezzel a fenékküszöbbel igazat adnánk Szlovákiának, hogy megfelelő műszaki megoldással ki lehet küszöbölni az erőmű által okozott károkat. Most, ha jók az információim, 170 m3/s vízmennyiség jön át a zsilipen az Öreg-Duna medrébe. Ez a vízpótlás, azt mondja, hogy nekünk kell a vízpótláshoz 40-70 m3/s-nyi kapacitás, de olyan 30-50 m3/s oldja meg a problémákat. Attól a pillanattól kezdve, amikor mi megépítjük a fenégátat, tehát elkészül, a szlovákok nem adnak át 170m3/sot; miért tennék, amikor mi azt mondtuk, hogy 40-70 m3/s-mal meg lehet oldani a Szigetköz vízpótlását. Semmivel sem fognak többet adni, mert lemondtunk róla. És akkor, amikor kiderül, hogy ez a vízpótlás nem megoldás, akkor sem fognak többet adni. Tehát én most nem Hágáról beszélek, hogy ez a megoldás menynyire gyöngíti a mi pozíciónkat, hanem arról beszélek, hogy a vízpótlást, ha ez nem válik be, mint ahogy elég bizonytalan, nem fogjuk tudni máshogy megoldani, mert nem fogunk több vizet kapni a szlovák oldalról. (Rajkai Zsolt államtitkár: Szivattyúzással pótolnánk!) Ezzel, tulajdonképpen ezzel a fenékküszöbbel eddigi álláspontunk megalapozott voltáról is lemondanánk.
Ezzel a megoldással érdemben igenis üzembe helyezzük a dunakiliti erőművet. Nem akarok ebbe az irányba elkanyarodni; egy főlétesítményről van szó, amit működtetek. Ez igenis részleges üzembe helyezés; játék a szavakkal, hogy minek nevezzem; ténylegesen az a helyzet, hogy használom a főlétesítményt. És ez legalábbis részlegesen üzembe helyezést jelent.
És ez továbbvezet, amivel majd zárom gondolataimat. Még annyit szeretnék mondani előtte: nem vonom kétségbe azt a szándékot, hogy csináljunk valamit. Nem vonom kétségbe azt a szándékot, hogy víz kerüljön a mellékágakba. Viszont azt mondom, hogy más megoldással kell oda víznek kerülnie. És örültem annak a felszólalásnak, amit hallottam itt a másik álláspontot képviselőtől, tehát az enyémhez képest másik álláspont képviselőjétől, tehát hogy juttassunk vizet a mellékágakba! Így vagy úgy, de valóban legyen víz; így fogalmazott Székelyhidi képviselőtársam. Ezt én elfogadom, de van rá megoldás. Nem akarok a szivattyús vízpótlás részleteiről beszélni, mert elég sok idő eltelt; van rá más megoldás. És azok a számok – hiszen ez sokba kerül –, amik napvilágot láttak, nem tudom, hogy menynyiben megalapozottak; egyszer 300 milliónak mondják, az anyaghoz kiadott értékelés azt mondja, mintegy 500 millió Ft. Amikor kértük részletesen, már egymilliárd forint volt; utóbb hallottam, több milliárd forintról van szó. Hát melyik az igaz? Az egyik biztos nem igaz; vagy a másik. Lehetnek ilyen esetek meg olyan esetek, én elfogadom, de ekkora szórás, amikor egy adott feladatot kell megoldanunk, nem igaz, hogy keletkezhet.
Tehát kell vizet pótolni; én úgy gondolom, hogy szivattyús megoldással kell ezt a vizet pótolni, amellett, hogy a tavaly elkezdett részleges vízpótlást a Mosoni-Duna felé tovább kell folytatni, és Szigetköznek vizet kell kapnia, de nem egy olyan lépéssel, ami hosszú távon károsan hat.
(10.00)
Mert miről is döntünk valójában? Vajon a fenékgátról, ami megépül ott, és ideiglenesnek nevezhető? Nem hiszem. Mi a bősi vízlépcső működésének elfogadásáról döntünk ezzel, amely döntés teljesen ellentétes az eddigi döntéseinkkel. És meggyőződésem, hogy nemcsak a bősi vízlépcső működésének az elfogadásáról döntünk, ha ez elfogadásra kerül, hanem arról is, hogy a Dunán a továbbiakban milyen és hány vízlépcső épül. Azt kérem képviselőtársaimtól, hogy amikor döntenek, mérlegeljék az általam elmondottakat! Köszönöm szépen a figyelmet! (Taps.)
