MORVAI FERENC

Teljes szövegű keresés

MORVAI FERENC
MORVAI FERENC (FKgP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház!
Én a kisemberek, a volt földművesek érdekében szeretnék kéréssel fordulni a Házhoz, éspedig a földárverés és a kárpótlás kapcsán. Gyöngyös környékén az történik, hogy mintegy 10% aranykorona értékű földalapot osztanak szét a kisemberek között. Ráadásul erre a kis földterületre még bűncselekmény igénybevételével a budapesti V. kerületi Kárrendezési Hivatal, az illetékes ügyészség megállapításával - adva van egy tájékoztatás - fölülbélyegzi a határozatokat, hogy Gyöngyösön válthassák be az érintettek. Ez azt jelenti, hogy mindazok a kisföldművesek, akiktől 5-2-3 és 7 hold földet annak idején elvettek, most rendelkeznek 50-70 vagy 200 aranykoronával, nem jutnak földhöz.
Én időben büntető följelentést tettem ebben az ügyben, és az V. kerületi ügyészség megállapította, hogy az V. kerületi Kárrendezési Hivatal törvénytelenül bélyegzi fölül a kárpótlási jegyeket, ami a hivatali visszaéléssel juttatja földhöz azokat az embereket, akik rendelkeznek ezekkel a kárpótlási jegyekkel.
Éppen ezért - még talán van egy kevés föld - kérem tisztelettel e Házat, hogy hivatalból vizsgáltassa fölül, hogyan történhet az, hogy Budapesten az V. kerületben fölülbélyegzik - az érintett megyei földhivatalok tudta nélkül - ezeket a jegyeket. S azt is vizsgáljuk fölül, hogy hogyan lehet az, hogy csak 10 százaléknyi földterületeket osztanak ki az érintettek részére. Hová lett a többi földterület, kiknek van fönntartva, és milyen céllal nem kerül az érintettekhez közzéadásra?
Az idő rövidsége miatt csupán ezt a bejelentést szerettem volna tenni, és kérném a vizsgálóbizottság fölállítását. Köszönöm szépen. (Gyér taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem