DR. JÁNOSI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt hadd köszönjem meg azoknak az ellenzéki frakcióknak a támogatását, akik a vita során elmondták, hogy meg fogják szavazni a kormány előterjesztését. Köszönöm azokat az észrevételeket is, amelyek a felsőoktatási törvényben további pontosítandó részletekre hívták fel a figyelmet, és azokat a megjegyzéseket is, amelyek egy esetleges tandíjrendszer kialakítása során a buktatókra, kérdőjelekre, várható ellentmondásokra hívták fel a figyelmet.
Egyetértek Pokorni Zoltánnal abban, hogy több további módosításra váró részlete is van a felsőoktatási törvénynek, például a hallgatói jogállás kérdésköre. Azonban azt gondolom, abban nincs vita közöttünk, hogy ez egy olyan kérdés, amely hosszabb egyeztetést, kiérlelt vitát követelne meg, és mindannyian tudjuk, látjuk most már, hogy az idő szorít bennünket, s minél előbb módosítani kell a tandíjbevezetésre vonatkozó passzust. Ezeknek a kérdéseknek a további módosítására, pontosítására - amelyek itt fölvetődtek - később lesz még alkalom, és a kormány tervezi is a felsőoktatási törvény egyéb pontokon történő módosítását.
Abban is egyetértek Pokorni Zoltánnal, hogy egy esetleges tandíjkonstrukciónál bizony nagyon fontos részletkérdésekre kell majd választ adni. Ki fizet? Ki nem fizet? Ki kap mentességet? Mikor fizet, előre vagy utólag? Mennyit fizet? Ezeket a kérdéseket valóban széles körben tisztázni kell majd.
Azt gondolom, Kovács Kálmán kérdésére is elég egyértelmű válasz született. Azt kérdezte, miért nincs a kormány-előterjesztésben határidő a tandíj bevezetésére. Ebből a szempontból bizonyos támpontot ad a kormányprogram, amely feltételesen jelzi, hogy szándékok szerint a '95-96-os tanévben sor kerülhet a tandíj bevezetésére. A kormányprogramnak azonban van egy nagyon lényeges mellékmondata erre vonatkozóan: hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha a szükséges kompenzációt, a szükséges feltételrendszert elő tudjuk teremteni. Ezért van az indoklásrészben az utolsó bekezdésben az a bizonytalan megfogalmazás, amelyre Surján képviselő úr is felhívta a figyelmet.
A kompenzáció valóban rendkívül fontos, és azt gondolom, mindannyian elfogadják, hogy ez nem egyszerűen csak szociális érzékenység kérdése. Hiszen ha kompenzáció nélkül vezetjük be a tandíjat, képtelenséggé válik az, amivel mindannyian egyetértünk, hogy jó lenne emelni a hallgatói létszámot a magyar felsőoktatásban. Ha kompenzáció nélkül vezetjük be a tandíjat, akkor viszont épp ellenkezőleg, szűkülni fog a felsőoktatás társadalmi bázisa, nem pedig bővülni, mert tehetséges, de szegényebb körülmények közül jövő gyerekek nem tudják majd megfizetni a felsőoktatással járó terheket. Ezért van tehát ez a bizonytalanság az előterjesztésben, mert a kompenzáció rendszerének kidolgozása elemi feltétel mindenfajta tandíj bevezetéséhez.
Dobos Krisztina módosító indítványáról hadd szóljak néhány szót, és arról a vitáról, ami itt kibontakozott az utóbbi percekben. Dobos Krisztina javaslata valóban két elemből áll. Az egyik azt javasolja, hogy a tandíj bevezetésére vonatkozó rendelkezéseket törvényben terjessze a kormány a parlament elé, vagyis ne csak az életbeléptetés dátumára vonatkozó törvényjavaslatot hozzon ide, hanem a bevezetés rendelkezéseiről is.
Én az előterjesztő nevében nem támogatom ezt a módosító indítványt. Azért nem, mert a korábbi kormány javaslatával értek egyet ebből a szempontból. A korábbi kormány javaslatára került ugyanis a felsőoktatási törvénybe az, hogy kormányrendelet szabályozza a tandíj bevezetését. Nem is illeszkedne egy ilyen javaslat a törvénybe, hiszen más finanszírozási részei is vannak a felsőoktatási törvénynek; gondoljanak a fejlesztési finanszírozásra, a képzési támogatások rendszerére, ahol nincs tételesen kiépítve, hogy milyen finanszírozási formában kell ezt megoldani. Nem illene tehát logikáját tekintve egy ilyen törvény a felsőoktatási törvény mellé.
A módosító javaslat másik részlete azt fogalmazza meg, hogy mindaddig, amíg a tandíjt be nem vezetjük, addig a kormány a költségvetésből pótolja az emiatt kieső bevételt. Én azonban azt gondolom, ha ezt elfogadná a parlament, ezzel egy rendkívül bizonytalan, homályos és értelmezhetetlen megjegyzés kerülne a törvénybe. Tudniillik nem tudjuk, hogy mennyi lesz a tandíj. Nem tudjuk, hogy milyen kedvezményezetti körre terjed ki. Nem tudjuk, kik kapnak felmentést ez alól. Így tehát nem tudjuk, hogy mennyi bevételt jelentene ez a felsőoktatási intézményeknek, így azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy mennyi bevételtől esnek el. Azzal egyetértek - és azt gondolom, ebben sokan pontosan fogalmaztak -, hogy a mostani kormány-előterjesztés nyomán, ha ezt elfogadja a parlament, bizony való igaz, bevételtől esnek el felsőoktatási intézmények.
Azzal is egyetértek, hogy a kompenzációról gondoskodni kell. Ez a kérdés nem kerülte el a művelődési tárca figyelmét. Hiszen már a pótköltségvetés előkészítése során érveltünk a pénzügyi tárca képviselőinél a tekintetben, hogy az elvonások ne legyenek oly mértékűek, mert kompenzálni kell például ezt a fajta bevételkiesést is. A pénzügyi tárca elfogadta ezt az érvet. És azt gondolom, meglesz rá a lehetőség, hogy a pénzügyi, gazdasági lehetőségekhez mért kompenzáció megjelenjen, különösen azoknál a felsőoktatási intézményeknél, amelyek a felsőoktatás fejlesztése jegyében hallgatói létszámnövekedésre vállalkoztak. Nem fogadhatom el tehát Dobos Krisztinának ezt a módosító javaslatát, mert univerzális megfogalmazásban valóban nem lehet tudni, hogy mennyi bevételtől esik el a felsőoktatás. Ha pedig csak erről az évről van szó, akkor én azt gondolom - ahogyan itt megfogalmazódott -, a pótköltségvetésnél kell egyszeri kérdésként majd módosító javaslatként ezt a Magyar Demokrata Fórumnak beterjesztenie, de nem most, univerzális elemként a törvénybe építeni.
Végül még egy elemre hadd reagáljak itt a vitában. Maga Dobos Krisztina mondta el délelőtti felszólalásában, hogy az akkori kormány 1991 óta küszködik a tandíj kérdésével. Küszködik, és nem tudta megoldani, mert a tanulmányi hitelkonstrukciót, az egész kompenzációs rendszert nem tudta kidolgozni.
(16.00)
Emiatt nem tudta azt a kormányrendeletet sem megalkotni, amit a törvény ír elő. Mindezek eredményeként azonban beépült a költségvetési törvénybe valamiféle bevételfeltételezés. Ez a mai hiba forrása. Ennek a korrekcióját azonban számon kérni az új kormánytól, miután a régi kormány három éven keresztül nem tudta kidolgozni ezt a kormányrendeletet és a hitelkonstrukciót, valamint a tandíj bevezetésének feltételrendszerét, ezt most számon kérni, hogy két hónap alatt az új kormány tegye rendbe, enyhén szólva eléggé furcsa megjelenése ennek a gondolatnak itt most a parlamentben.
Mindezek alapján azt kérem a tisztelt parlamenttől, hogy a módosító indítványt ne fogadja el, és kérem a tisztelt képviselőtársakat, hogy a kormány eredeti előterjesztését szíveskedjenek megszavazni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem