POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Én sem terveztem a délelőtt után, hogy még egyszer hozzászólok ehhez a témához, de a vita erre késztet. Két ponton kell vitatkoznom, egyszer Szabó Ivánnal, egyszer pedig Horn Gáborral - így aztán, ha az ember beáll középre, mindig rosszul jár.
Szabó Ivánnal annyiban vitatkozom, hogy nem azért látom indokoltnak ezt a mai törvényjavaslatot, és a Fidesz-frakció nem azért fogja támogatni a tandíj elhalasztását, amiért ő mondja. A tandíjat '94 szeptemberében nem lehetett bevezetni. Ez nem a ma működő kormányzat elhatározásán múlott - technikailag nem lehetett. Erre próbáltam felhívni a figyelmet, fölsorolva azt az öt pontot, amire előre választ kellett volna adnia az eddig működő kormányzatnak és a mostaninak is. Ezt két hónap alatt nem lehet elintézni! Nem lehet, mert megtörténtek a felvételik, elindult egy bizonyos folyamat. Csak úgy lehet bevezetni egy bizonyos rendelkezést, hogy az már a '95-ben felvételiző diákok számára előre ismert legyen. Tehát ez nem egy politikai szándék, hanem egy technikai akadály. Ilyen értelemben én az SZDSZ és az MSZP képviselőinek igazat adok.
Ugyanakkor a másik vonatkozásban bizony nem tudok velük egyetérteni, mert Horn Gábor sem és én sem voltam még ennek a parlamentnek a képviselője, amikor '93 telén, őszén kritizáltuk a '94-es költségvetést, amit ön terjesztett elő. Azért kritizáltuk, mert annak az előzetes számítási anyagaiban bizony figyelembe vették a tandíjat. Jelen volt, ezt Gábor éppen olyan jól tudja, mint ön vagy én. Ez volt a számítás alapja. A kodifikált szövegben, az elfogadott költségvetési törvényben értelemszerűen ez már nem jelent meg, hanem azzal az áthidaló megoldással, mint támogatás értékű bevétel, lett a törvényben megjelenítve. De ezt valamennyien tudjuk, hiszen az SZDSZ és a Fidesz képviselői akkor még egységesen kritizálták ezért az MDF által előterjesztett törvényjavaslatot. Ne felejtsük már el, hogy mi volt fél évvel ezelőtt! Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem