DR. KIS GYULA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Igen, köszönöm szépen - annak okán, hogy részben ugye itt fantomok felkeltéséről esett szó az előttem szóló szájából; én pont ez ellen emeltem szót. Másodszor: végre megvilágosodtam.
Itt arról van szó, hogy érdekérvényesítést kíván az önkormányzat a parlamentben. Na de kérem szépen, akkor ez húsz önkormányzat érdekének képviselete lesz 3500-zal szemben? Ugye? Hiszen itt pontosan az a probléma, hogy nálunk - mindegy, hogy miért: jól vagy rosszul - a jövedelmek nagy részét a költségvetés gyűjti be és visszaosztja. Ahol összeférhető a két tisztség, ott ez a visszaosztás nincs. Ott az adók nagy része ottmarad az önkormányzatoknál, ahol ezt összevonják, bekerül és visszaosztják. Hihetetlen előnybe kerül az, aki a címzett céltámogatás, területfejlesztés és egyéb konkrét kérdésekben konkrétan szavazhat települése érdekében.
Ez tehát súlyosan diszkriminálná a maradék 3480 önkormányzat érdekérvényesítési lehetőségeit. Pontosan ezért kellene az önkormányzatok érdekképviseleti szerveit az előterjesztés során bevonni a tárgyalásba; hogy ne egyesek személy szerint, a többiek kárára, hanem testületileg, illetve mindannyiuk számára egyenlő esélyeket biztosítva jelenhessenek meg az érdekek. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem