KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Szeretném hangsúlyozni, hogy frakciónk teljesen osztja Csépe Béla úr aggodalmát a kolozsvári Mátyás-szobor ügyében. Jelenleg természetesen, mivel nem történt meg az új kormány hivatalbalépése, mást nem tudtunk tenni - és ezzel válaszolok is kérdésére -, csak úgy, mint Magyar Szocialista Párt, tettünk lépéseket és intéztünk üzenetet a román illetékesekhez, kérve ennek a helyzetnek a megoldását és rendezését.
(15.10)
Egyetértek azzal is, hogy ez csak ideiglenes megoldás és nyilván hosszabb távú megoldás kell. Azt, amit Csépe Béla úr javasolt, például az ENSZ védelme alá helyezést, a világörökség részévé tételt - gondolom, erre célzott - járható útnak tartom. Most természetesen csak az ügyvivő vagy ügyvezető kormány van abban a helyzetben, hogy hivatalos kormányközi lépést tegyen. Nem tudom, hogy ilyen lépést tett-e a jelenlegi kormány vagy sem. Az új kormány természetesen ezt mindenképpen napirendre fogja tűzni.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem