DR. RASKÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársak! A T/149/17-es számon beterjesztett módosító indítványom nem talált különösebb fogadtatásra még a mezőgazdasági bizottságon belül sem. Az előterjesztő képviselőjének az volt az indoka, hogy az üzletrészarányos szavazás a szövetkezeti jogtól idegen társasági jogi megoldás, ezért semmiképpen nem tudja támogatni.
Úgy gondolom, hogy ez az indoklás abszolút nem állja meg a helyét, ugyanis a magyar gazdasági társaságokról szóló szabályozás a termelőszövetkezetekre és általában a szövetkezetekre egy az egyben ugyanúgy vonatkozik, vagyis a gyakorlatban, tehát de facto a szövetkezeteket gazdasági társaságoknak tekinti a magyar közgazdasági szabályozás. Társaságiadó-fizetésre kötelezettek, tb-járulék, csődtörvény vonatkozik rájuk és nem sorolom tovább. Nem hiszem, hogy a Pénzügyminisztérium jelen lévő képviselője tudna mondani akárcsak egyetlen egy különbséget is, amely a szövetkezeteket megkülönböztetné a gazdasági szabályozás szempontjából a gazdasági társaságoktól.
Ezek után határozottan állítom, hogy ez az érvelés - mely szerint idegen a szövetkezeti jogtól az üzletrészarányos szavazás - abszolút nem állja meg a helyét. Azt gondolom, hogy ez a szövetkezetitörvény-módosítási javaslat egyáltalán nem a lényeges kérdésekkel foglalkozik, ez egy alibi és politikai jellegű törvénymódosító javaslat.
Ugyanis nem ad megoldást azokra a problémákra, amelyek a szövetkezeteket érintik. Nincs adóskonszolidáció, nincs megoldva a külső üzletrész-tulajdonosok helyzete, nincs megoldva a szövetkezet, mint sajátos gazdálkodási forma preferenciarendszere, erre semmiféle utalást ez a törvény nem tartalmaz.
Ezek után kérdezem én, tisztelt igazságügy-miniszter úr, miért akarja ön sújtani a szövetkezeteket ezzel a törvénymódosítással. Ugyanis a gazdasági szabályozás egy az egyben megmarad rajtuk, és kötelezően olyan szabályozás keretében kell működniük, amely versenyhelyzetüket rontja, hátrányos helyzetbe kerülnek a valódi gazdasági társasági formában működő gazdálkodó egységekkel szemben.
Azt hiszem, hogy emiatt, bár lehet, sőt biztos, hogy nem tudjuk megakadályozni e törvényjavaslat elfogadását, de arra szeretnék figyelmeztetni, hogy ez nem oldja meg a szövetkezetek problémáját, elsősorban nem a termelőszövetkezetek problémáját. Úgy gondolom, hogy egy átfogó jogi szabályozás, és egy közgazdasági szabályozás szükséges, és annak együttes, szinkronban való beterjesztése kellene ahhoz, hogy a szövetkezeti forma, akár mint gazdálkodási forma vonzóvá váljon.
Franciaországban például a szövetkezetek és az a néhány termelőszövetkezet, amely ott működik, társasági adótól mentes, tehát nem fizet társasági adót. Ezért nyilvánvalóan ez egy olyan pozitív diszkrimináció, ami miatt bizonyos feltételek között érdemes szövetkezeti formában működni az adott egységnek. Ezen kellene gondolkodni, itt kellene áttörést elérni, és azt hiszem, akkor a szövetkezetek gazdasági problémáinak megoldásához közelebb kerülnénk.
Azt hiszem, hogy az üzletrészarányos szavazás lehetőségének felvetése pontosan a szövetkezetek, a gazdálkodó, nagy vagyonnal rendelkező, tőkehasznosító társaságok ügyét rendezte volna. Mert újra hangsúlyozom, hogy olyan helyen a tőke nem kockáztat, oda nem megy, ahol egy tag- egy szavazat alapján történik a szavazás fontos ügyekben.
Nyilvánvalóan ez egy tőkekivonásra való sarkallást jelent, és a bankok is a hitelképesség megítélése során negatív tényezőként veszik figyelembe az egy tag- egy szavazat elvének a megmaradását. Ahol tőkehasznosításról van szó, ott igenis az üzletrészarányos szavazás vihetne előbbre bennünket.
(12.40)
És ha párhuzamosan a szövetkezésre és a szövetkezeti gazdálkodási formákra vonatkozóan lenne közgazdasági szabályozás - pozitív diszkriminációt értek alatta -, egészen biztos, hogy ezt a kérdést fokozatosan meg tudná oldani, és aztán mindenki el tudná dönteni akkor, hogy él ezekkel a közgazdasági szabályozás adta előnyökkel, és a szövetkezeti gazdálkodási formát választja, vagy pedig más okok miatt a gazdasági társasági formában történő gazdálkodásra tér át.
Ebben a szövetkezetek gazdálkodását és jövőjét illetően fontos - talán legfontosabb - kérdésben, ez a törvényjavaslat semmiféle megoldást nem ad. Ebből adódóan van ez a - sokak által obstrukciónak minősített - vitatkozás itt, a parlamentben. Azt hiszem, hogy mindkét fél a valódi megoldást keresi, és bízunk abban, hogy a közeljövőben a Igazságügyi Minisztérium a Pénzügyminisztériummal közösen előrukkol egy olyan megoldással, amely abba az irányba viszi a szövetkezetek jövőjét, mely a hosszú távú életképességüket jogi és - hangsúlyozom - közgazdasági oldalról is valóban megalapozza. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem