DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF
DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, tisztelt elnök asszony! És köszönöm a Ház figyelmét. Meg kell mondanom, hogy valószínűleg nagyon szomorú beszédet kell mondanom. Szomorút azért, mert reménytelen és kétségbeesett helyzetben beszélek. Reménytelen, hiszen módosító indítványaimat a szociális és egészségügyi bizottság túlnyomórészt egyharmadban sem támogatta, a többi bizottsághoz hasonlóan.
Módosító indítványaim a költségvetési törvény egészségüggyel foglalkozó részét érintik. Az egészségügyet, mint tudjuk, a magyar állam, a Magyar Köztársaság két alapvető forrásból finanszírozza, hiszen ez alkotmányos kötelezettsége. Az egyik forrás a költségvetés - részben direkt módon, részben az önkormányzatokon keresztül -, a másik forrás a társadalombiztosítás Egészségbiztosítási Alapja a működési költségeket illetően.
Ez a költségvetés mindkét finanszírozási ágban igen jelentős megszorításokat tartalmaz, hiszen a tárca költségvetése nominál értékben - ugyanolyan forintértéket számolva - több mint 6 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél. Majdnem 1 milliárd a leírt, és mert a tárca költségvetése a társadalombiztosítástól átvállalja a mezőgazdasági járadékok fizetését 5,4 milliárd forintban. Mondom, ez a csökkenés akkor is így van, ha nem számoljuk a várható 20-25 százalékos inflációt, ami azt jelenti, hogy az egészségügyi intézmények beruházási, fejlesztési költségei mintegy negyedével, 25 százalékkal csökkennek egyik évről a másikra.
A társadalombiztosítás által finanszírozott működési költségek, mint a költségvetési törvény egyik pontja mondja, elvesztenék azt a kedvezményüket, hogy a megelőlegezési alapból kamatmentesen vehessenek fel kölcsönt likviditási gondjaik áthidalására. Ez csak az egészségbiztosításnál mintegy 15 milliárdos többletkiadást jelentene, ami nyilvánvalóan az egészségügyre fordítható költségeket csökkenti.
A kérdésről hadd ne én beszéljek, mert azt mondják, hogy ellenzéki véleményt hallanak. Sándor László urat, az egészségbiztosítási önkormányzat elnökét bizonyára nem lehet ellenzékiséggel vádolni. Mégis az ő beszédéről, véleményéről azt írja a múlt pénteki Népszabadság, hogy "A kormány azonban nem törődik azzal sem, hogy ebben az évben 10 milliárd forint fölé emelkedik az Egészségbiztosítási Alap hiánya". Azt is különösnek nevezte - mármint Sándor László -, hogy a közalkalmazottakat ki akarják vonni a kötelező és általános társadalombiztosításból, továbbá 3000 forintos adókedvezményt kívánnak adni a személyi jövedelemadóban azoknak, akik üzleti biztosítást kötnek.
Ma már a Magyar Nemzet "Importkorlátozást tervez a tb" címmel közli a véleményét, amiben ilyen mondatok vannak: "A betegek egy része azért hal meg, mert nem jut hozzá a gyógyszerhez." Ezt tehát nem én mondom, de a hatás egynegyedével csökkenti mindkét oldalon az egészségügy lehetőségeit.
Mik voltak azok a javaslataim, amelyeket nem tudott egyharmadban sem támogatni a tisztelt szociális és egészségügyi bizottság, ezáltal igen nehézzé téve, hogy egyáltalán a plenáris ülés érdemben dönteni tudjon. Két csoportra bonthatók. Az egyik azt érintette, hogy legalább forintban ugyannyit kapjanak az egyes egészségügyi intézetek, mint tavaly. Tehát ne csökkenjenek a dologi és felújítási kiadásaik. Nem érintették ezek a javaslatok sem a minisztérium saját működési költségét, sem az intézetek bérösszegeit, kizárólag a működésükhöz szükséges dologi és az elodázhatatlan felújítási kiadásokat jelentették volna, mind az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál, tehát a közegészségtan, járványügy, a betegségek megelőzése terén, mind magában a gyógyító-megelőző szolgálat intézményeiben, mind az állami szociális intézményekben, mind a gyermek- és ifjúságvédelem intézeteiben.
(14.50)
A másik csoport kiemelt szakmai programokkal foglalkozott. Olyan szakmai programokkal, amelyeket már a tavalyi pótköltségvetés is igencsak megkurtított. Így 34,2 milliót - tehát kevesebb mint félszázmilliót - javasoltam az alkalmazott klinikai kutatásokra, a szerv- és szövet-transzplantációk terén. Már a pótköltségvetésnél elmondtam, hogy ez a megspórolás tulajdonképpen ráfizetés. Hiszen drágább művesével életben tartani egy beteget, majdnem kétszerese, mint egy veseátültetéssel újra munkaképessé, gyógyulttá tenné azzal az állapotával szemben, hogy géphez kötött nyomorékként él. Olcsóbb és jobb megoldás lenne. Olcsóbb lenne itthon májtransz-plantációt végezni, mint külföldre küldeni ezt a beteget. Tehát ez a 34,2 millió forint tulajdonképpen nem megtakarítás, hanem veszteség.
Másik. A kórházkiegyenlítő programok. Tele van a sajtó időnként év vége felé, hogy ez a kórház, az a kórház jut csődbe. Annyira egyenlőtlenek a működési feltételek, hogy ezek kompenzálására mindenképpen szükség lenne erre a pénzre.
Tízmillió forintot javasoltam mindössze arra, hogy ugyanannyit kapjon, az előzőekhez hasonlóan, az idén is a Segítő Jobb Alapítvány, amely a külföldről Magyarországra gyógykezelésre érkező betegek ellátásának részbeni fedezetéül szolgál. Ennek a csökkentése azt jelenti, hogy megint a kórház és az orvos lelkiismeretére bízatik, hogy ellássa azt a beteget, aki ott megjelenik. Mert hiszen akkor a kórház rosszul jár, utána nem kapja meg a pénzt. Megint visszaélünk az orvosi lelkiismerettel, mert el fogják látni, aztán valahogy majd a kórház elkönyveli, amíg tudja.
Ugyanígy az egészségügyi műszercserére szánt 29 millió sem tűnik túl magasnak, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy milyen állapotban vannak az egészségügyi intézmények műszerei.
Két terület volt, ahol a tavalyinál többet javasoltam. Az egyik a koraszülött osztályok. Kialakult ugyanis az a helyzet, hogy Semmelweis hazájában, 180 évvel Semmelweis után, koraszülöttek kórházi fertőzésben halhatnak meg. Ennek megszüntetésére indítványoztam többet. Ez a kórházi fertőzés, amelyet kapnak, megelőzhető megfelelő higiénés fertőtlenítési stb., stb. eljárásokkal. Erre a 20 millió forint, amelyet javasoltam, több mint a tavalyi. Akkor még ilyen problémák nem jelentkeztek. Ez sem kapta meg a támogatást.
Megkapta a bizottságban egyetlenegy javaslatom a szükséges támogatást, a pécsi szívsebészeti centrum az 50 milliót azért, mert tavaly, amikor elvettük, a pótköltségvetésben, megígértük, hogy ezt az idén visszakapják. Jelzem csupán, hogy az előterjesztő nem támogatja ezt a bizottsági javaslatot és a többi bizottság sem.
Nos. Hallottuk, hogy a költségvetés alapvető célja az ország hosszú távú stabilitásának megteremtése. Szerintem azonban a hosszú távú stabilitás nem azt jelenti csupán, hogy a mérleg két oldalán a számok egyezzenek vagy köztük egy elfogadható különbség legyen, hanem azt is jelenti, hogy ne csak a pénzben kifejezhető tőkét halmozzuk fel, hanem az emberi életben kifejezhető tőkét is akkor, amikor a gyerektámogatásokat csökkentjük, amikor negyedével csökkentjük az egészségügyi támogatást, csak azt érhetjük el, hogy az embert - mint értéket - nem tekintjük jövőt formáló tényezőnek, nem tekintjük tőkének. Amit ugye egy szocialista képviselőnek elég nehéz elhinni, hiszen az egyetlen értékteremtő erő az emberi munkaerő.
Éppen ezért e reménytelen helyzetben már csak arra tudom figyelmeztetni a tisztelt Házat - utolsó mondatomnál tartok, mert letelt a tíz perc -, amire az öregedő Kossuth - a kiegyezés előtt - végső kétségbeesésében a Cassandra-levelében hivatkozott, azt írván: "Ne vidd oly pontra a nemzetet, ahol önsorsa fölött többé rendelkezni nem bír."
Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)
