DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Keleti miniszter úr azzal kezdte a mai expozéját, hogy a kormányprogram megfelelő passzusára utalt, ahol kellően hangsúlyos szerepet kap a kormány elkötelezettsége az euro-atlanti integráció ügyében. Valóban, egy kormányelőterjesztés mindig a kormányprogramon alapul, az legitimálja politikailag, azonban összhangban nagyon sok képviselőtársam felszólalásával - amelyeket ma hallottunk -, ez az előterjesztés nem egyszerűen a kormányprogramon alapul, hanem ennél sokkal többön.
Valóban, amióta Magyarországon 1990-ben a szó jogi értelmében is bekövetkezett a rendszerváltás, úgy ítélem meg, hogy ebben a kérdésben, amely Magyarország külpolitikájának fő irányvonalát rögzíti vagy határozza meg, a parlamenti pártok között a legteljesebb egyetértés van.
(11.20)
Egyetértés van tehát abban, hogy Magyarország elsődleges célja az Európai Unió-tagság elnyerése, a NATO-ban a teljes jogú tagság elnyerése és a Nyugat-Eu-rópai Unióban a teljes tagság elnyerése.
Képviselőtársaim közül többen - például Wachsler Tamás - utaltak arra, hogy e tekintetben voltak viták. Azt hiszem, képviselőtársaim, természetes, hogy viták vannak, amikor az ország egy sorsdöntő változás előtt áll, az alatt van, vagy pedig közvetlenül utána van, és keresi a helyét az új világban, keresi a válaszokat a lehető legfontosabb kérdésekre - ez pedig a saját biztonságának megteremtése. Akkor mi sem természetesebb, mint hogy ezekről a kérdésekről viták folynak. Ezek a viták nem arról folytak, hogy Magyarországnak szükséges-e elnyernie a NATO-tagságot, a Nyugat-Európai Unió-tagságot vagy pedig az Európai Unió-tagságot. Ezek a viták arról szóltak és arról szólnak ma is, hogy mi a legmegfelelőbb módja a nyugati, az euro-atlanti integráció minél sikeresebb végrehajtásának.
Én azt hiszem, az, hogy ezek a viták voltak, nem baj. Ez kifejezetten jó. Én remélem, viták ezután is lesznek, és mindannyian, együttesen fogunk profitálni az érvekből - a patkó bármely oldalán hangozzanak is el -, mert mindegyik felszólalót, mindegyik parlamenti erőt az a közös aggodalom vezérli, hogyan lehet az integrációt minél sikeresebbé tenni.
Én azt hiszem, igaza van Wachsler Tamásnak, amikor arról beszél, hogy a NATO-tagság elnyerése - hasonlóképpen egyéb integrációs törekvéseinkhez -lassúbbnak tűnik, mint mi azt annak idején szerettük volna. Ő ugyan a kérdést meglebegtette, hogy van-e valaki, aki felelős ezért, de azt hiszem, válaszoljunk erre a kérdésre világosan és egyértelműen: azért, hogy Magyarország euro-atlanti integrációja nem olyan ütemben történik, ahogy azt 1990-ben mindannyian hittük, nem felelős ez a kormány sem, mint ahogy nem volt felelős az előző kormány sem. Tegyük a kezünket a szívünkre: ha visszaemlékszünk 1990-re, mindannyian azt hittük - úgy emlékszem, néhai Antall József miniszterelnök is ebben a hitben élt -, hogy Magyarország pár éven belül el fogja nyerni a teljes jogú tagságot nemcsak a NATO-ban, hanem az Európai Unióban is. Úgy tűnt, hogy tulajdonképpen semmilyen jelentős akadály nem tornyosul az integrációnk előtt. Az azóta eltelt néhány év természetesen alkalmas volt arra, hogy tanuljunk, de arra is alkalmas volt, hogy bizonyos illúziókkal leszámoljunk - nevezetesen azzal az illúzióval, hogy az integráció egyik évről a másikra bekövetkezhet.
Még egyszer: nem hiszem, hogy akár az előző, akár a jelenlegi kormányt ebben a kérdésben bármilyen felelősség terhelné. Az, hogy az egész világpolitikában egy új helyzet, új konstelláció állt elő, nyilvánvalóan átgondolásra késztette nemcsak a közép-európai országokat, hanem a nyugat-európai kormányokat is, hogy mi a leghelyesebb és a legcélravezetőbb módja a közép-európai országok integrációjának.
Amióta én a külügyi bizottság elnöke vagyok a magyar parlamentben, nagyon sok külföldivel tárgyalok - politikusokkal, kormányképviselőkkel és parlamenti képviselőkkel is. Azt tapasztalom: a tekintetben, hogy az integrációra mind a NATO, mind pedig az Európai Unió vonatkozásában szükség van, sehol a legcsekélyebb kétség nem merül fel. A kérdés valóban csak az, hogy mikor és hogyan tud ez az integráció bekövetkezni.
Szeretném ugyanakkor képviselőtársaim figyelmét fölhívni arra, hogy bizonyos különbség észlelhető az Európai Unió-tagság elnyerése és a NATO-tagság elnyerése között. Arra szeretnék itt utalni, hogy az Európai Unió-tagság elnyerésének belső, hazai feltételei is vannak: valóban számtalan olyan feltételnek kell Magyarországnak megfelelnie, amelyek nélkül az integrációnk az Európai Unió vonatkozásában késedelmet szenvedhet.
A NATO vonatkozásában, a Nyugat-Európai Unió vonatkozásában ugyanakkor kicsit másként látom a kérdést. Úgy látom, itt sokkal inkább egy politikai döntésre van szükség nyugat-európai partnereink részéről. Én bízom abban, hogy akár a ma kezdődő EBEÉ-csúcs, akár az egyéb területen végzett diplomáciai erőfeszítések sikerre fognak vezetni, és Magyarország a NATO-ban minél előbb elnyerheti azt a helyet, amelyre mindig is törekedett, tehát a teljes jogú tagságot.
Amit nekünk addig is tennünk kell, az az, amit végül is eddig tettünk, az előző kormány ideje alatt is - és ez a kormány folytatja az előző kormány politikáját -, nevezetesen: föl kell készülnünk a tőlünk telhető legnagyobb erővel arra, hogy amikor a csatlakozás bekövetkezik, Magyarország minél sikeresebben tudjon integrálódni ezekbe a szervezetekbe.
Én azt hiszem, az előterjesztés, amely előttünk fekszik, egy igen jelentős lépés ebben a vonatkozásában. A ma itt kibontakozó vita alapján képviselőtársaim és a televízió előtt ülő nézők is meggyőződhettek arról, hogy e tekintetben érdemi vita a parlamenti erők között nincsen, tehát a legteljesebb az egyetértés abban a vonatkozásban, hogy Magyarország mindent elkövet, mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a csatlakozás sikeres legyen.
A mai vitában mégis elhangzott egy olyanfajta kifogás, hogy egyes politikusi nyilatkozatok vajon segítik vagy pedig késleltetik Magyarország NATO-csatla-kozását. Engedjék meg, hogy e tekintetben nagyon röviden kifejtsem álláspontomat.
Nyilvánvaló, hogy amikor a miniszterelnök Pozna-ban a vitát kiváltó nyilatkozatát tette, ezt többen úgy értelmezték, hogy Magyarország adott esetben esetleg megbicsaklott, nem kívánja ugyanolyan elánnal képviselni a korábban elfoglalt álláspontját, mint addig. Én azt valóban nem tartom egy szerencsés dolognak, ha egy miniszterelnöki nyilatkozat félreértelmezhető, ha azt adott esetben úgy lehet értelmezni, mint ahogy azt lengyel barátaink tették.
Ugyanakkor szeretném a parlament figyelmét fölhívni arra, hogy ezekben a kérdésekben a döntő mégis csak az, hogy miket gondolunk ezekről a kérdésekről, a különböző diplomáciai lehetőségeket kihasználva, alapvetően milyen üzeneteket fogalmazzunk meg ezekről a kérdésekről. Ebben a kérdésben - és erről a mai vitában már többször szó volt - minden magyar parlamenti párt véleménye az, hogy miközben konzultálni természetesen mindenkivel kell - hiszen nincs olyan helyzet, ha csak egy ellenséges helyzet nem áll elő, hogy ne kelljen konzultálni partnereinkkel -, ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom: ebben a magyar parlamentben konszenzus van. A kormány álláspontja is az, hogy Magyarország mint szuverén ország, kizárólag azokkal az országokkal kíván hivatalosan tárgyalni a csatlakozás kérdéséről, amelyeket ez a csatlakozás jogilag érint - ez a kör pedig ebben a pillanatban a NATO és a NATO-tagállamok.
Hadd tegyem ugyanakkor hozzá, hogy az ilyen típusú vitákat nem tartom haszontalannak, annál kevésbé, miután egy hatpárti konszenzus állt elő ebben a kérdésben. Én a továbbiakban is azt szeretném kérni nemcsak kormánypárti, hanem ellenzéki képviselőtársaimtól is, hogy ha olyasmit tapasztalnak a kormány munkájában, ami megítélésük szerint nem eléggé segíti elő a csatlakozási folyamatokat, akkor a jövőben is tegyék szóvá ezeket a folyamatokat. Hiszen az a célunk, hogy ha adott esetben hibákat követünk el, akkor javítsuk ki őket. Szeretném hozzátenni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége - amikor ebbe a koalícióba belépett, akkor - egyéb célkitűzések mellett -, azért is lépett be a koalícióba, hogy e tekintetben a magyar kormány eltökéltségét az európai integráció irányában egyértelművé tegye, és ha szükséges, akkor ezt a kormányon belül erősítse.
Tehát a továbbiakban is kérem a parlament minden oldalának képviselőit: továbbra is segítsék a kormány munkáját, hogy minél sikeresebbek legyenek integrációs törekvéseink. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps.)
