ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes)
ELNÖK (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes): Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk programját.
Először a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitáját kezdjük meg.
Ezt követően, körülbelül 12 órától kerül sor az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás együttes általános vitájának megkezdésére,
majd, ha még marad idő, az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját kezdjük meg.
Az ebédszünet után 14 órától kerül sor az imént ismertetett azonnali kérdések és válaszok órájára.
Ez után a kérdések és az interpellációk következnek.
A délutáni szünetet követően, körülbelül 16 óra 45 perckor előterjesztések bizottsági kiadásáról tájékoztatom az Országgyűlést,
majd kormány-előterjesztések sürgős tárgyalásba-vételéről határozunk.
Ezután Kósa Lajos képviselő önálló indítványának tárgysorozatba-vételéről határoz az Országgyűlés,
majd a szerzői jogokról szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról szavazunk.
Ezt követi a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló törvény módosítását indítványozó törvényjavaslathoz előterjesztett módosító javaslatokról történő szavazás.
Ez után a választottbírósági eljárásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról határozunk,
majd mentelmi ügy megtárgyalása következik.
Tisztelt Országgyűlés! Itt tájékoztatom önöket, hogy a kiadott napirendi javaslatban két mentelmi ügy megtárgyalását jeleztük. Mivel Schalkhammer Antal képviselőtársunk betegsége miatt igazoltan van távol és a mentelmi ügy tárgyalása során őt megillető felszólalási jogával mindenképpen élni kíván, ezért a mentelmi ügyben a jövő heti ülésén határoz az Országgyűlés.
A határozathozatalokat követően az EXPO '96 Budapest Nemzetközi Szakkiállítás megrendezésének lemondásáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját folytatjuk és lezárjuk.
Végül a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat általános vitájával fejezzük be mai ülésnapunk munkáját.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem