POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság alelnöke: Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság megtárgyalta a '95-ös költségvetést, véleményezte azt az általános vitára bocsáthatóság szempontjából, és a bizottság többségében, 11 szavazattal azt általános vitára alkalmasnak találta, kisebbségében, 3 szavazattal nem találta alkalmasnak. Megkísérlem mind a két érvrendszert, mind a két oldal álláspontját röviden ismertetni, szem előtt tartva a házbizottságon meghozott ajánlást az idő korlátozására, illetve takarékosságra. Teszem ezt azért, mert a többségi vélemény igen röviden összefoglalható, hiszen nagyjából azt tartalmazta, hogy a képviselőtársaink, akik ezt a véleményt alkották, ezt a véleményt formálták, nem örülnek a költségvetés ilyen számokkal történt benyújtásának, nem látják teljes egészében biztosítottnak a koalíciós pártok által összeállított kormányzati program oktatási részének megvalósulását, meg a garanciáit ebben, de tudomásul veszik azt, hogy erre van lehetőség, a sarokszámokat, a hiány mértékét nem akarják módosítani. Éppen e miatt a szükséges kényszer miatt elfogadják, és nem vitatják annak az általános vitára való alkalmasságát.
A kisebbségi vélemény két-három pontban foglalható össze. A hiányok és a bizonytalanságok, ez a két szó, ami miatt az általános vitára való alkalmasságot vitatták, illetve tagadták. Hiszen egyedül a művelődési tárca nem adta le időben azokat a részletes táblázatokat, amik elősegítették volna a költségvetés egészének a megítélését, árnyalását, valamennyi más tárca ezeket képes volt időben benyújtani, a művelődésügy fejezeténél ezeket hiába keresték képviselőtársaink, nem találták. Ez mindenképpen a hiányok közé sorolható. Talán hiány, talán bizonytalanság, döntsék el önök, az, hogy a hozzánk eljuttatott, '95. év gazdasági programjára vonatkozó részben még mindig az a kitétel szerepelt, hogy a kormány a jövő évben a hallgatói létszám csökkentését és a képzési idő rövidítését kívánja. Mint ezt megtudtuk az előterjesztő képviselőjétől, ez pusztán sajtóhiba, nyilván a gépíró kislányok ütöttek növekedés helyett csökkenést. De megnyugtatott minket, hogy ez a sajtóhiba korrigálva lesz az általános vita kezdetéig.
Ugyanakkor korántsem volt megnyugtató az a helyzet, amiben maga a bizottság tárgyalta a költségvetés tervezetét. Mindezt múlt héten 16-án tettük, épp azon a napon, amikor 16-án Horn Gyula miniszterelnök úr a szféra képviselőivel, pedagógusokkal, a művelődésügy területén dolgozókkal találkozott, Fodor Gáborral és Jánosi Györggyel az oldalán, és aminek a hatásáról, következményeiről itt már ebben a Házban volt szó. Én tehát nem kívánom ezt bővebben ismertetni.
(16.30)
Nem lehettünk nyugodtak abban a tekintetben, hogy módosul-e, változik-e a hozzánk eljuttatott anyag, hiszen épp egy tárgyalással párhuzamosan kellett volna megítélnünk azt, amiről épp ott még alkudoztak.
Ugyanígy a kisebbségi vélemény - végezetül ez az utolsó pont - nehéznek ítélte a döntést a hétvégi érdekegyeztető tárgyalás előtt, amely szintén érdemben befolyásolhatja - legalábbis az érintettek reményei szerint - az itt szereplő számokat.
Mindezeket az érveket elmondva sem sikerült a kisebbségnek többséggé válnia, így aztán a szavazás eredménye 11:3 - vitára alkalmas a költségvetés tervezete. Ennyi lett volna. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem