DR. TÍMÁR GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. TÍMÁR GYÖRGY
DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Képviselő Asszony! Úgy gondolom, hogy ez a parlament elé terjesztett törvényjavaslat minden szempontból életszerű és kifejezi a hatékony állami működéssel kapcsolatos azon elvárásokat, hogy minél kisebb költséggel és minél nagyobb rugalmassággal, ugyanakkor minél nagyobb eredményességgel fejthesse ki működését - feladatai elérése végett - az az állami szerv, amely egy bizonyos feladatot ellátni hivatott.
Az Alkotmánybíróság - mint tudjuk - a polgári demokratikus jogbiztonság egyik olyan sarokköve, olyan alapvető intézménye, amely mindannyiunk számára, hazánk minden polgára számára garantálja vagy legalábbis garantálni hivatott vagy garantálnia kellene azt, hogy az alapvető emberi jogokat ne sérthesse a politikai mozgástér, vagy más szóval meghatározva a politikai játéktér. Akkor, amikor más országokban a korábbiakban elhatározták, hogy egy hasonló jogintézményt, az ő alkotmánybíráskodásukat megalapozzák és létrehozzák, akkor a jogelmélettel és a gyakorlati joggal, a politikával foglalkozók tulajdonképpen egy olyan egyezséget kötöttek egymással, hogy a jogbiztonság minimális feltételeit milyen módon lehet garantálni - teljesen függetlenül a politikai élet, a gazdasági és egyéb körülmények változásaitól.
Nálunk, hazánkban 1989-ben érkezett el annak a felismerése, hogy törvényi szabályozás segítségével létrehívták az Alkotmánybíróságot mint az állam, az állampolgárok legalapvetőbb jogai érvényesülését garantáló intézményét.
Tudomásul kell vennünk azt, hogy kezdetben úgy a jogalkotó, mind a jogalkalmazók - itt nevezetesen az alkotmánybírákra gondolok - több bizonytalan lépést követtek el. De reméljük, hogy ez csak tapasztalatlanságból, járatlanságból és egy újszerű intézmény funkcionálásából származó kezdeti bizonytalanságnak volt betudható.
Ami az előttünk fekvő konkrét két törvényjavaslatra vonatkozik, nevezetesen az alkotmány megfelelő módosítására, illetőleg a végrehajtásáról rendelkező alkotmánybírósági törvény módosítására: teljesen életszerűnek tartom azt, hogy egy nem túlzottan nagy számú testületből álló grémium hatékonyabban tud működni, könnyebb egymással szót érteniük, mint egy feleslegesen felduzzasztott számú, akár jogtudósokból is álló társaság. Ugyanakkor nem lehet elvitatni a jelenlegi kormánytöbbségnek azon toleráns magatartását, hogy nem él teljes mértékben a jelenleg hatályos jogszabályi lehetőséggel, tehát nem hat fővel - nyilván saját maga által kiválasztott hat fővel - növelné az alkotmánybírák létszámát, ugyanis figyelembe véve a jelenleg hatályos azon rendelkezést, amely szerint igen hosszú időn, több parlamenti cikluson keresztüli érvénnyel bír egy-egy alkotmánybíró megválasztása, ebből az a következtetés vonható le: abban az esetben, ha a jelenlegi kormánytöbbség élne maradéktalanul azzal a lehetőséggel, ami pillanatnyilag szinte természetesen adódna a számára, ebben az esetben a jelenlegi parlamenti erőviszonyokat időben messze túlhaladó módon határozná meg ennek az igen fontos, alapvető emberi jogi intézménynek az összetételét és nyilván az érvényesülését is.
(19.30)
Úgyhogy ezt ebben a tekintetben a pillanatnyilag ellenzékben levő pártom nevében igen egyetértőleg és tulajdonképpen köszönettel veszem tudomásul.
Azonban rá kívánok mutatni egy egész más aspektusra. Amikor reményeink szerint az igen tisztelt Ház elfogadja ezt a módosítást és sor kerül a két alkotmánybíró megválasztására, akkor igen érdekes és rendkívül felelősségteljes helyzet elé kerülnek azok, akik a személyek kiválasztásánál döntenek. Úgy gondolom, hogy a jogállamiságnak, a pártatlanságnak, a hosszú távú politikai pillantással való gondolkodásnak az felelne meg leginkább, ha olyan személyeket ajánlanának elfogadásra, akikkel kapcsolatosan jogon kívüli, alkotmányjogon kívüli szempontok fel sem merülhetnek.
Igen Tisztelt Parlament! Nem elegendő az, hogy valaki egy tudományág avatott művelője. Egy alkotmánybíránál, aki az államélet egyik sarokpillére, igenis követelmény, hogy valóban a legnemesebb értelemben véve is pártatlan legyen. Mert hiszen az alkotmánybírók kezében olyan hatalmas erő, olyan jogi hatalom van, amely bizonyos vonatkozásokban - éppen az alkotmány és az alkotmány alapján létrehozott törvények szellemében - a parlamentet meghaladó erővel bír.
Ezért a magam részéről azt tartanám kívánatosnak, hogy azok, akik majd kiválasztják a jelölteket, a kandidátusokat, akik személyéről a parlament és az egyéb grémiumok majd döntenek, vegyék figyelembe, hogy valóban mindennemű jövőbeni politikai elkötelezettség nélküli, mindennemű előítélet nélküli személyiségekről legyen szó, mert - mint ahogy elöljáróban kifejtettem - nem elegendő ennél a pozíciónál, hogy valaki jó művelője, becsületes szakembere a jogi hivatásnak. Ez egy olyan megtisztelő lehetőség annak a személynek a részére, aki majd betölti ezt a pozíciót, amely évszázadok múltán is ki kell hogy állja térben, időben az utólagos nemzetközi értékítéletek kritikáit.
Éppen ezért remélem, hogy a jövőben nem lesz olyan alkotmánybírósági döntés, amelyet akár az Alkotmánybíróság, akár más fórum, akár a parlament kizár egy nemzetközi pártatlan és nyílt jogi megmérettetésből. Remélem, hogy hazánk Alkotmánybírósága a jövőben - talán visszamenő hatállyal is - olyan döntéseket fog hozni éppen a két új, általunk elfogadandó alkotmánybíró segítségével, amelyek mindenki számára garantálják a diszkriminációmentes, valódi állampolgári és szabadságjogokon belüli jogbiztonságot. Én kívánom ezt az önök számára, hazánk népe számára és saját magam számára. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem