DR. PÁLOS MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. PÁLOS MIKLÓS
DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy ilyen rövid törvényjavaslathoz, mint ami az ügyvédi szervezeti törvény módosítására irányul, rövid hozzászólást illik mondani. Megmondom őszintén, kettős szereposztást kell vállalnom most itt a hozzászólásom során. Egyrészt mint az európai integrációs ügyek bizottságának tagja, szeretnék tevékenyen közreműködni abban, hogy a magyar jogharmonizáció megfelelően folyjék a magyar parlamentben. Másrészt pedig, mint gyakorló ügyvéd, szembetalálkozom bizonyos gyakorlati problémákkal. Kezdetben azt hittem, talán egy tudathasadt állapot fog eluralkodni rajtam. De végül is Rubovszky György kollégámmal, képviselőtársammal sikerült egy olyan megoldást kitalálnunk, ami a jogharmonizáció folyamatába is beleillik, másrészt pedig nem sérti az ügyvédi szervezetet, főleg az ügyvédi szervezet autonómiáját.
Itt arról van szó, hogy az ügyvédi szervezeten belül az ügyvédség, az ügyvédek ellen lefolytatott fegyelmi eljárásoknál eddig a fegyelmi eljárások kamarán belül, az ügyvédek által alakított fegyelmi tanács kebelén belül folytak le, és nem volt felülvizsgálatnak helye.
Az emberi jogokról és alapvető szabadságjogokról szóló deklaráció azonban mintegy kötelezővé teszi a magyar jogalkotás számára is, hogy a törvényalkotás során iktassa a különböző törvényekbe ezeket az elvárásokat.
A törvényjavaslat lényegében egyfokú perorvoslatot tesz lehetővé, első fokon az Ügyvédi Kamara fegyelmi tanácsa jár el, másodfokon pedig az Országos Ügyvédi Kamara olyan tanácsa, amelynek csak két tagja ügyvéd, három tagja pedig választottbíró. Lényegében ez garancia arra, hogy az ügyvédi fegyelmi ügyekben nem születhet törvénysértő határozat, mert kívülálló és semleges személyek részvétele és túlsúlyuk a fegyelmi tanácsban biztosítja, hogy elfogulatlan döntések születnek. Azonban sérti az ügyvédek autonómiáját. Valamennyi szerveződésnél, legyen az gazdasági, gazdálkodó vagy társadalmi szerveződés, végül is a fegyelmi ügyek általában hivatalon belül, házon belül intéződnek el.
Megoldási javaslatunk az - és a törvény előterjesztett szövegével kapcsolatos módosító indítványunk arra irányul -, hogy az ügyvédi szervezeten belül ne záródjék le ugyan a fegyelmi eljárás, de első és másodfokon az ügyvédi szervezet kebelén belül dolgozók tárgyalják a fegyelmi ügyeket. És legyen egy felülvizsgálati eljárási lehetőség, ami megfelelő garancia arra, hogy ha az ügyvédi szervezeten belül törvénysértő határozat született, vagy sérti az eljárás alá vont személyiségi jogait, ebben az esetben egy felülvizsgálati lehetőséget kapjon. Ezért a mostanában meghonosodott felülvizsgálati eljárások sorozatába illően módosító javaslatunkkal beiktattunk egy olyan rendelkezést, egy olyan módosító javaslatot, amely a kétfokú perorvoslatot teszi lehetővé.
Tisztelt Képviselő Kollégák! Amikor az ember egy törvényjavaslat vitájához hozzászól, én legalábbis azok közé tartozom, akik időnként tallóznak a történelmi múltban.
Ennek a törvényjavaslatnak kapcsán került kezembe a magyar jogirodalom egyik gyöngyszeme, amit a jogásztársadalom Térffy-féle Zsebtörvénytár címen ismert meg és alkalmazott a gyakorlatban évtizedeken át. Amikor az ügyvédi szervezet szabályozásáról szóló korábbi törvényekben tallóztam, akkor a magyar Házszabály egyik nagy hiányosságára jöttem rá. Ugyanis a magyar ügyvédi szervezetről szóló törvény sok helyen nem bírja már az idő kritikáját, meghaladott a szabályozás, új szabályozásra lenne szükség.
A Házszabály azonban nem teszi lehetővé azt, hogy a beterjesztésen túlmenően módosító javaslatokat lehessen előterjeszteni. Pedig egyre markánsabban jelentkezik az az igény, ami a korábbi jogi szabályozásokban benne volt mind a háború előtt, mind pedig azt követően, egészen az 1983. évi 4. tvr. meghozataláig, hogy az ügyvédi létszámot a gazdasági helyzethez és a jogszolgálatot igénylő lakosság igényeihez igazította. Ma az ügyvédi tevékenység alanyi jogon folytatható, ami nemcsak azt jelentette, hogy megsokasodtak az ügyvédek, hanem a mennyiség és a minőség összefüggésének örök törvényszerűsége itt is érvényesült: a jogszolgáltatás színvonalát veszítette, legalábbis a színvonal csökkenését tapasztaljuk. Ugyanakkor az úgynevezett kenyérharc, az egyre szűkülő piac és az egyre megnövekedett ügyvédi létszám között egy diszharmónia jelentkezik.
Én úgy gondolom, az integrációs folyamatok kívánalmát nemcsak azzal tudjuk kielégíteni, hogy a társulási szerződésben írt követelményeknek a szó nemes értelmében teszünk eleget, hanem akkor is, ha egy elavult jogi szabályozást, egy elavult törvényi rendelkezést a házszabályok kötöttsége nélkül megpróbálunk kiigazítani.
Nem vagyok benne biztos, hogy a magyar jogalkotás nem fog-e torzulni akkor, amikor egy vitathatatlanul nagy többséget élvező parlamenti többség csak azokra a területekre irányítja rá a figyelmet és azok módosítását és változtatását igényli, ami esetleg az aktuálpolitikához kapcsolódik. Én megmondom őszintén, kirívó helyzettel még nem találkoztam, de nem vagyok benne biztos, hogy a jogalkotás nem fog-e torzulni és sérülni akkor, ha csak egyes részletekre szorítkozhat a törvénymódosítás.
Természetesen nem arról van szó, ha mondjuk a több mint hatszáz paragrafust magában foglaló polgári törvénykönyv kisrészben szorul módosításra, hogy akkor mind a hatszáz paragrafussal lehessen a törvényalkotás elé állni. De nem tartom indokolatlannak azt, hogy a Házszabálynak ezt a rendelkezését a későbbiek során, mert úgy tűnik, nem állja az idő próbáját, módosítani kell, mert félő, hogy a jogalkotás fog sérelmet szenvedni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem