DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnöknő. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az 1994. május 8-i első választási forduló eredménye ismertté vált, a Független Kisgazdapárt olyan értelmű nyilatkozatot tett, hogy mi meg vagyunk arról győződve, hogy az MSZP vezetése a jogállamiság mielőbbi kiépítésén fog munkálkodni. Aggaszt azonban minket annak a bolsevista háttértömegnek a léte, amely az MSZP mögött áll.
Már akkor jeleztük, hogy ennek a mi megítélésünk szerint igen hátrányos kihatásai lesznek az európai integrációs törekvéseinket illetően. És íme, most bebizonyosodott, pedig még csak a mai napon 16 órakor fogják lezárni az önkormányzati képviselőjelöltek ajánlási szelvényeinek, ajánlásainak gyűjtését, de már olyan anomáliákról érkeztek hírek, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Konkrétan arról van szó, hogy van olyan település, illetőleg több, Szabolcs-Szatmár megyében, ahol a jegyzők kifejezetten a hatalmi pozíciójuknál fogva akarják megakadályozni, hogy a Független Kisgazdapárt jelölteket állíthasson. Másutt - mint Somogy megyében - pedig pont a jegyző hiányára utalással akadályozták meg az ajánlási szelvények kiadását. Így megemlíthetném Szabolcs-Szatmár megyéből Penyigét, Somogy megyéből Vörs községet, de megemlíthetném Szolnok városát, vagy megemlíthetném Gerendást, Zsadányt, Sarkadkeresztúrt, Bélmegyert, Kardoskutat, Békés várost vagy Zala megye Pacsa községet. Itt mind-mind, nyíltan beavatkozva, a Független Kisgazdapárti jelölteket megfenyegették. Volt, akit munkahelye elvesztésével; volt, akit felkerestek, hogy vonja vissza a jelölést, különben az államhatalom a teljes súlyával fog lecsapni rájuk, és a legelképesztőbb, félelmet keltő módszerekkel igyekeznek az önkormányzati választások tisztaságát már ebben a stádiumban befolyásolni. (Zaj.)
Úgy gondolom, most, amikor az önkormányzati választásoknak egy olyan szakaszát zárjuk, ami után következik a tulajdonképpeni kampány, az igen tisztelt MSZP vezetésnek nem lehet elmennie az ilyen jelzések mellett. Lehet, hogy képviselőtársaim közül némelyek - hozzászokván az elmúlt évtizedek politikai gyakorlatához - megmosolyognivalónak tartják, hogy ilyen jelenségek mind szélesebb körben ütik fel a fejüket. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy ez a nyílt diktatúra különböző formában való megjelenése. Ha a nyílt diktatórikus eszközökkel nem fog a parlament szembeszegülni, nem fognak az érintettek, tehát többek között a belügyminiszter úr is fellépni, ebben az esetben az önkormányzati választások tisztasága már most veszélybe került, mielőtt a választásokat megtartották volna.
(13.20)
Tehát én úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben, az MSZP-nek is lépnie kell a saját választópolgárai felé, a belügyminiszter úrnak pedig teljes hatalmi súlyával közbe kell lépnie az ilyen jelenségek megakadályozása céljából. Szeretném hangsúlyozni, hogy a felsorolt nyolc-tíz község, város tulajdonképpen csak egy kis töredéke annak, amilyen valóságos nagy számban előfordultak ezek az anomáliák.
Tisztelettel kérem, szíveskedjék az önkormányzati választások tisztaságának megóvása céljából a szükséges lépéseket megtenni. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem