DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE az MSZP képviselőcsoport részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormánynak a költségvetéshez mellékelt 1995-ös gazdaságpolitikai irányvonala világosan válaszol azokra a kérdésekre, amelyekre az elmúlt percekben itt sokan keresték a választ, a felizzó vita közepette.
Világosan kimondja, hogy a stabilizációt, az államháztartás hiányának keretek között tartását, a külföldi eladósodás növekedésének fékezését, a hatékonyság nélküli keresletkiáramlás megakadályozását és az infláció keretek között tartását tartja fontos feladatnak. Ugyanakkor a külső és belső egyensúly egyidejű megromlását azokkal a strukturális okokkal magyarázza, amelyek nem teszik lehetővé az egészséges növekedést. Megoldásként a stabilizációval párhuzamosan olyan szerkezeti változást javasol, amely a felhalmozás arányának növekedését, továbbá a termelés olyan strukturális átrendeződését eredményezi, amely a későbbiekben kiegyensúlyozott, dinamikus gazdasági növekedést biztosít.
A vállalkozások élénkítésével, a beruházások elősegítésével, ösztönzésével, a vállalkozások jövedelmezősége növekedésével, stabilizálásával kívánja ezt a változást előkészíteni. Ezzel együtt világosan bemutatja, hogy a költségvetési bevételek növelését az államháztartást illető befizetések következetes és szigorú behajtásával, az eltitkolt jövedelmek feltárásával és megadóztatásával kívánja biztosítani.
Tisztelt Ház! Ezek a célok köszönnek vissza a '95-ös költségvetési irányelvekben és a kapcsolódó adószabályokban. A mai ellenzék, a korábbi kormánypártok - és ennek most is tanúi lehettünk - mindig azt hirdették, hogy a magyar gazdaságban minden rendben van. Egészséges a növekedés, tulajdonképpen még a pótköltség-vetés is teljesen felesleges, kár az ilyen ügyekkel az időt tölteni. Nem kell mást csinálni, mint továbbhaladni az MDF-es úton.
A költségvetés vitáját viszont a pénzügyminiszter úr azzal a hírrel kezdte, hogy az 1995. év kiinduló helyzete rosszabb lesz az általunk vártnál. A gondot - nagy betűkkel - a HIÁNY okozza.
Súlyosabb fizetésimérleg-hiánnyal kell szembenéznünk, mint amire akárki korábban is számított. Ez viszont azt jelenti, hogy arányosan kisebb hiányt tervezhetünk a költségvetésben, és tovább erősödnek mind a bevételi, mind a kiadási oldalon megjelenő feszültségek. Sem az addicionális külföldi tőkebeáramlás, sem a hazai megtakarítások nem elegendők a helyzet megoldásához. Külföldi forrásokra van szükségünk, de koloncként nehezednek ránk a devizafinanszírozás súlyosbodó kamatterhei.
Felmerül tehát a kérdés: megőrizhetjük-e egyáltalán bármelyik, társadalmi szempontból rendkívül fontos terület kiadásainak reálértékét? Mit tehetünk a jelenlegi körülmények között? Létezik-e igazán választási lehetőség?
Elméletileg az egyik út lehetne, amelyről Kádár Béla beszél: ha elvethetnénk a stabilitást, a pénzügyi egyensúly szempontjait elsődlegesnek tekintő, a nemzetközi pénzügyi szervezetek által kívánatosnak tartott, az egyensúlyi helyzet javítását középpontba állító gazdaságpolitikát. Választhatnánk helyette a gazdaság mesterséges úton is történő felfűtését, élénkítését, a növekedés felgyorsítását. Nyúlhatnánk az export támogatott felfuttatásához, a monetáris expanzióhoz. Vállalni kellene persze a következményeket is: a gazdaság túlfűtöttségében rejlő buktatókat, az egyensúlyhiány növekedését, a vágtató inflációt, a folyamatok irányíthatatlanná válását.
Választhatnánk más utat is. Vagyis az egyensúly megteremtésének drasztikusabb útját, a jelenleginél is keményebb restrikciót. Ekkor az állam a nagy ellátó rendszerekért csak a költségvetés valóságos teherbíró képességének erejéig felelne. Ezzel azonban a jelenlegi gazdasági szerkezet rögzülne, és a társadalom teherbíró-képességét még további próbának tennénk ki.
A harmadik megoldás a jelenlegi. Talán átmenetinek is tekinthető, de mindenképpen szigorú költségvetés elfogadása azzal, hogy a bajok lényegét ugyan nem orvosolja, de legalább az ország lélegzetvételnyi időhöz jut. Ez az út keskeny, az elején nem is sokat ígér. Kikerülhető azonban általa az, hogy az országot elkapja és mélybe rántsa az adósságörvény.
A lélegzetvételhez jutásnyi időben a szocialista párt választási programjának megfelelően meg lehet tenni a következő lépést, megkezdeni az államháztartás reformját. Persze, ez sem lesz gyorsforgalmi út, de legalább olyan lesz, amelyen kis lépésekben végre előre lehet haladni.
Hangsúlyozzuk, hogy emellett a szocialista párt választási programjában és a koalíciós kormány programjában képviselt célt egy percig sem vesszük szem elől. Ez pedig nem más, mint a társadalom és a gazdaság modernizációs pályára állítása, amelynek végeredménye egy olyan társadalmi-gazdasági modell kialakítása, amely hatékonyan működő gazdaságon alapul, s a gazdasági racionalitást ötvözi a társadalmi szolidaritással. Mindez persze nem megy a befektetők, a hazai és külföldi vállalkozók bizalma és tőkéje és a munkavállalók támogatása nélkül.
Ezért számunkra elsőrendű fontossága van annak, hogy sikerre vezessenek a társadalmi-gazdasági megállapodásról szóló tárgyalások, és bármilyen gyötrelmesek, bármely sok feszültséggel is járjanak ezek, úgy gondoljuk, hogy az ország javát fogják szolgálni.
Tisztelt Ház! A most beterjesztett - és pénzügyminiszter úr talán megbocsátja -, meglehetősen barátságtalan költségvetés a harmadik megoldásnak felel meg, és a jelenlegi helyzetet a gazdasági realitások kényszerítették ki. Az 1995-ös költségvetési tervezet a mai lehetőségeket tükrözi.
A koalíciós kormányzat néhány hónapja nem volt elég ahhoz, hogy a gazdaság, az államháztartás rögzült struktúrájában érdemleges változást indítson be. Tisztában vagyunk azzal, hogy a korlátok feloldása bonyolult, sokrétű feladat.
Melyek ezek a korlátok?
Először: kényszerből az 1995-ös költségvetés egyelőre még a korábbiakhoz hasonlóan nagymértékben központosítja a GDP-t. '94-ben ez az arány várhatóan 64 százalék körül alakul, míg '95-ben kényszerűen 65 százalék fölött.
Másodszor: '94-ben, a korrekciók ellenére, az államháztartás összes hiánya a GDP csaknem 8 százalékát közelíti meg. Ez az arány hasonló lesz '95-ben, illetve valamivel nagyobb. Az elsődleges és az összes fedezendő hiány aránya arról tanúskodik, hogy a költségvetés adósságtörlesztései, adósságszolgálata ugrottak meg drasztikusan.
Harmadszor: '95-ben a költségvetésből a korábbi belföldi adósság - hitelek és állampapírok - törlesztésére a '94. évi várható 70 milliárd forintnak több mint kétszeresét kell fordítanunk. Az összeg döntő részéből a hiányt finanszírozó, lejáró államkötvényeket kell kifizetni. Hasonló a helyzet a külső adósságtörlesztéssel is, amely másfélszeresére nő. Külön gondot jelentenek a kamatkiadások. Ezek az összkiadás jelentős hányadára rúgnak. A '94. évi pótköltségvetés alapján az adósságszolgálat kamattérítése 291 milliárd forint. '95-ben ugyanez a tétel 454 milliárd forintra nő. Vagyis a kamatkiadások aránya az összes kiadásban '95-ben 24 százalékra emelkedik.
(10.30)
Összességében tehát a költségvetés '95-re tervezett rendes és rendkívüli bevételei nem elegendők az adósságszolgálatok finanszírozására. Ahhoz viszont, hogy az ország megtartsa pozícióját, nemzetközi helyzetét, az adósságot fizetni kell, és fizetni kell a törlesztéseket és a kamatokat. Vagyis vagy tovább kell csökkenteni a kiadásokat, vagy növelni kell a bevételeket. Az előbbinek határt szab a társadalom teherbíró- és tűrőképessége, a további nadrágszíjmeghúzás fájdalmassága, az utóbbinak pedig a reálfolyamatok korlátai, a vállalkozások teherbíró képességének határa, a fekete- és szürkegazdaság adózást kerülő viselkedése. A vállalkozásokat terhelő adómértékek emelése ellentétes lenne egyébként modernizációs céljainkkal is, sőt a társasági adó éppen úgy módosul, hogy ösztönözze a vállalkozókat fejlesztésre és beruházásra. S végül a negyedik korlát: a költségvetés már ma is és évek óta elszívja a lakossági megtakarítások jelentős részét. Úgy néz azonban ki, hogy ennek ellenére sem elegendők a hazai megtakarítások. Az államháztartás túlköltekezésének finanszírozására további külföldi forrásokat is be kell vonni. Ez pedig, mint azt van szerencsénk tudni, nagyon csúszós út.
Tisztelt Ház! Mit mondhatunk a költségvetés társadalmi és jövedelmi vetületeiről? Tény, hogy a '95. évi költségvetés szigorú. Volt már ennél bőkezűbb, mindazonáltal jóval felelőtlenebb költségvetés is. A kormány arra kényszerül, hogy a korábbi költségvetések nagyvonalúsága következtében megörökölt államadósságot, továbbá az államháztartás szerkezeti gondjait cipelje - és szigorú legyen. Sőt, mondhatnám, fukar.
A jelenlegi költségvetési tervezettel kapcsolatos egyik súlyos dilemma, hogy lehet-e megszorító költségvetést alkotni úgy, hogy az a szociális szükségleteket is elfogadható mértékben figyelembe vegye. A költségvetés jelenlegi helyzetében ez, sajnos, a szociális ellátások visszafogásával jár. Be kell ismernünk, bármennyire is fájdalmas, hogy a társadalmi szempontból rendkívül fontos kiadások reálértékének megőrzésére nem mindenütt lesz lehetőség. A dilemmát a gazdaságpolitikai irányvonal úgy próbálja feloldani, hogy a szociálpolitika csak a legnehezebb élethelyzetbe kerültek célzott juttatásokkal való megsegítésére vállaljon kötelezettséget. Így tehát azonnali feladat a már meglévő intézmények racionalizálása, az ellátások harmonizálása. Az állam ésszerűbbé, bár kétségkívül bizonytalanabbá teszi a felelősségviselést szociális téren akkor, amikor a törvényjavaslat kilátásba helyezi a társadalombiztosítási alapok és a központi költségvetés gyakorlatában, hogy megszűnik az állami forgóalapra történő korlátlan bejárás lehetősége. A kormány ezzel a javaslattal az alapok önfinanszírozását akarja érvényesíteni. Bár a jelenlegi szociálpolitika a költségvetés adta korlátok közé szorul, a hosszú távú cél az, hogy a szociálpolitikának ne a napi államháztartási gondokhoz kelljen igazodnia, s létrejöjjenek az európai unióbeli szintnek is megfelelő feltételek.
A költségvetés és az adótörvény-módosítások tervezőinek nem volt irigylésre méltó dolguk, amikor valamiféle igazságos teherviselés kialakítására törekedtek. Megjegyzem, amikor igazságosabb elosztásról és teherviselésről beszélünk, figyelembe kell venni, hogy a lakosság különböző rétegeinek fogyasztása nagyon is különböző. Vannak - kevesen -, akik túlfogyasztók, de a lakosság széles rétegei alulfogyasztanak.
Összességében az intézkedések eredményeként az adóterhelés a kisjövedelműeknél csökken, a középrétegeknél alig változik, s a magas jövedelműeknél növekszik. De nemcsak a munkavállalók, hanem a gazdálkodók jelentős részének gazdasági, jövedelmi helyzete is különböző, sokuké megrendült. Finanszírozási, termelési, beruházási gondjaik vannak.
Kedvezőtlenül alakult az elmúlt években a fogyasztás és a felhalmozás aránya, az exportképes áruk és kapacitások nem kielégítőek, továbbra is magas importtartalmúak. A javasolt gazdaságpolitika a vállalkozói csoportokra differenciált hatást gyakorol. A személyi jövedelemadó és a társasági adó változtatásai hatására a vállalkozói szektor helyzete javul. A gyenge vagy eladósodott gazdálkodó szervezetek sorsát azonban az adóskonszolidáció feltételeinek szigorodása szabja majd meg.
Tisztelt Ház! Bár közhelynek számít, jó költségvetés nincs, csak elfogadott vagy elutasított. Ha elfogadjuk a költségvetési tervezet ésszerű restrikción alapuló jellegét, s önmagában akarjuk minősíteni a tervezetet, feltehetjük a következő kérdéseket: megvan-e az összhang a költségvetés és a kormány gazdaságpolitikájának irányvonala, a gazdaság stratégiai céljai és az ezekből fakadó '95. évi feladatok között? Összhangban van-e a kiadási oldal a bevételi oldallal? Összhangban van-e a költségvetési tervezet, s annak bevételi oldala az adópolitikával, az adótörvények módosításáról szóló törvényekkel? Összhangban van-e az adópolitika a gazdaságpolitika célkitűzéseivel is; elfojtja-e vagy ösztönzi például jelen esetben a beruházásokat? Reálisak-e a költségvetés egyes elemei külön-külön? Harmonizál-e a jövő évi költségvetés a bér- és foglalkoztatáspolitikával, a megkötendő társadalmi-gazdasági megállapodással? S végül: összhangban van-e a költségvetés a szociális ellátás céljaival és a nagy ellátórendszerek átalakulásának ütemével, a szociális nagyrendszereken belül az ellátások összehangolásával?
A szocialista képviselőcsoport a vitában ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ, s az elkövetkező napokban ezekkel kapcsolatban áll elő javaslatokkal. Olyan javaslatokkal, amelyek a realitások adta keretek között ezekre az ügyekre koncentrálnak. Miután azonban kényszerpályán mozgunk, nem biztos, hogy minden kérdésre pozitív lesz a felelet - sőt biztos, hogy nem.
Van azonban egy minimumkövetelmény, amely a jelen körülmények között döntő fontosságú. Ez pedig így hangzik: hozzájárul-e ez a költségvetési tervezet ahhoz, hogy az ország elkerülje a pénzügyi összeomlást, és kikerüljünk az adósságörvényből vagy sem? Alkalmas-e arra, hogy időt nyerjünk, s működjék az ország? A szocialista képviselőcsoport válasza az, hogy igen, és ezért elfogadásra javasoljuk ezt a tervezetet.
Tisztelt Ház! A költségvetés elfogadása nem cél, hanem eszköz. A restrikció, jelen esetben a költségvetési restrikció akkor tekinthető értelmesnek és vállalhatónak, ha megteremti a jövőbeli növekedés feltételeit azzal, hogy igyekszik stabilizálni a gazdaságot, az államháztartást, az adózás szabályain keresztül pedig ösztönzőleg hat a vállalkozásokra, a beruházásokra. Jó lelkiismeretünk csak akkor lehet, ha felvetjük és napirendre tűzzük a kérdést, milyen stratégiával érhetjük el azt, hogy a legközelebbi költségvetéseink már ne kényszermegoldások legyenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
