DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót igen tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! A kulturális költségvetéssel kapcsolatban szeretnék néhány reflexiót tenni. Számunkra, kereszténydemokraták számára a kultúrára fordított támogatás nélkülözhetetlen beruházás az ország szellemi, erkölcsi és anyagi felemelkedése érdekében. Ezért elfogadhatatlannak tartjuk a kulturális költségvetésnek, a szerintünk szükségtelen pótköltségvetés elvonásai után, ismételt megrövidítését. Szinte megállapíthatatlan, hogy az Országgyűlés végül is mekkora összeget fordít ténylegesen kulturális célokra, hiszen a támogatások jelentős része gondosan el van rejtve különböző minisztériumok és az önkormányzatok költségvetésében.
A Belügyminisztérium költségvetésében szerepel például a megyei, fővárosi önkormányzatok igazgatási és közművelődési feladataihoz biztosított, valamivel több, mint ötmilliárd forintos támogatás. De honnan tudhatjuk, hogy ebből valójában mennyit fordítanak közművelődési feladatokra, és hogy egyáltalán mit tekintenek annak?
Föl kell hívnom a figyelmet arra is, hogy a költségvetés összemossa a pénzügyi kormányzat által előírt bevételi terveket és a támogatásokat. A kultúra kiemelt nemzeti intézményeire, a közgyűjteményekre és egyéb kulturális intézményekre váró, közel másfél milliárdos bevételi kötelezettség az állami támogatás ennek megfelelő csökkentését jelenti. Vagyis a pénzügyi kormányzat bünteti a jól gazdálkodó intézményeket, azokat, amelyek szűkre szabott lehetőségeiket szponzorok bevonásával igyekeznek a társadalomtól joggal elvárt szintre emelni. Erőfeszítéseik azonban nem járhatnak megfelelő értékteremtő eredménnyel, hiszen a költségvetésen kívüli források egyszeri, időleges bevonása magával hozza a Pénzügyminisztérium által bázisnak nevezett összegek csökken-tését. Miből lehet a kiemelt nemzeti intézményeknek 1994-ben 999 millió, a közgyűjteményeknek 699 millió, az egyéb kulturális intézményeknek 982 millió forintos bevétele? S miből hozhatnak a kulturális nemzetközi kapcsolatok intézményes formái, a külföldi intézetek, külföldi és hazai rendezvények a csak támogató feladatot végző minisztériumnak haszonjellegű bevételt 120 milliós összegben? Tágabb értelemben véve a kultúra fogalmát, igen veszedelmesnek minősíthető a tudomány támogatásának a csökkentése.
(17.50)
Mindenekelőtt az, hogy az OTKA költségvetését 1995-re 200 millióval kevesebbre tervezi a kormány. Döbbenetes, hogy miközben a Belügyminisztérium kiadójának támogatására közel 43 millió forint jut, a teljes magyar tudományos könyvkiadás céljaira 98 milliót terveznek. Az is elgondolkodtató, hogy az új akadémiai törvény előírásaiból az akadémikusok juttatásainak rendezésére készséget mutat a kormány, a doktori pótlékok esetében viszont elzárkózik ettől.
Örvendetes, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Pénzügyminisztérium egyaránt elfogadta a kiemelt nemzeti intézmények szükségességének gondolatát; csak azt sajnáljuk, hogy ezek sorából a Nemzeti Filharmóniát kihagyták, amelynek nem csupán az Állami Hangversenyzenekar menedzselése a feladata, hanem annak biztosítása, hogy komolyzenei hangversenyek legyenek az egész országban. Az örömet azonban megkeseríti az az üröm, hogy e fontos fogalom bevezetése a támogatások nagyságrendjét nem emeli meg. Akkor pedig a költségvetés tekintetében mitől kiemeltek ezek az intézmények: az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, az Operaház?
Elfogadhatatlan, hogy a kormány a bérkeretek szűkítésével akarja a közalkalmazotti létszámcsökkentést kikényszeríteni. Csak zárójelben szeretnék emlékeztetni rá, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény parlamenti vitájában az MSZP és az SZDSZ - akkor - támogatta az abban rögzített béremelési elveket. Kulturális területen az előző kormány nem csupán az inflációnak megfelelő bérromlást egyenlítette ki, hanem, bár a kívánatosnál kisebb mértékben, de javított az ezen a területen különösen alacsony béreken is. Ilyen szándéknak a mostani költségvetésben nyoma sincs.
Felelőtlennek vagyok kénytelen nevezni a kormányzat azon elképzelését, hogy a kulturális közalkalmazottak létszámcsökkentését az intézmények saját elhatározásukból, arányosan hajtsák végre. Ezeket az intézményeket a költségvetés nyilván azért támogatja, mert közfeladatokat látnak el. A közfeladatok fontosságát pedig a közigazgatásnak kell meghatároznia, az intézmények alapító okiratainak szükség szerinti felülvizsgálatával.
A jelenlegi intézményrendszer nem kis részben a hírhedt “maradékelv” alapján fejlődött ki, az egyes fejlesztéseket sokszor nem a köz szakmailag jól fölmért igényei alakították ki, hanem személyes szempontok. A kulturális intézményhálózat szerkezete tehát akkor is átgondolásra szorulna, ha nem lennének költségvetési nehézségek. A létszámcsökkentés itt-ott talán nagyobb zavarok nélkül végrehajtható, számos intézménynél azonban csak a köz szempontjából nélkülözhetetlen alapfeladatokról való lemondás árán. Egy aránytalan intézményrendszer támogatásának arányos csökkentése súlyos következményekkel jár, hiszen egyaránt érint jobban ellátott és működési zavarokkal küszködő intézményeket. Arról már nem is beszélve, hogy a létszámcsökkentés, amit a kormány el akar érni, minőségcsökkenéshez vezet.
A létszámcsökkentés igényét akkor lehetne mérlegelni, ha az intézmények a béralapok növelésével lehetőséget kapnának a nagyobb teljesítménykövetelmények megfizetésére.
Míg a létszám területén a kormány, vitatható formában ugyan, de legalább érvelni tud, a dologi költségek általánosságban nemcsak csökkenthetetlenek, de az inflációt követő emelésük szükségességét sem lenne szabad elvitatni. Mi nem értenénk ugyan egyet vele, de amennyiben a kormány úgy látja, hogy az ország jelenlegi helyzetében nem lehet több pénzt fordítani a kultúra támogatására, vállalnia kellene annak felelősségét, hogy meghatározza, mit számol föl, illetőleg minek a működtetését szünetelteti. Annak ugyanis, hogy legyenek intézmények, de igazából ne csináljanak semmit, aligha lehet az értelmét bizonyítani.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a belső tartalékok, amire jó évtizede hivatkozni szokás, sok helyen kimerültek. Ha a könyvtárnak nincs pénze könyvbeszerzésre, a múzeumnak gyűjteménygyarapításra, kiállításra, a színháznak előadásra, akkor felmerül, hogy minek vannak. Az előadások persze lehetnek olcsóbbak is, csakhogy - egy bizonyos határon túl - csökken a vonzerejük; azaz csökken a költségvetési törvény készítői által annyira szorgalmazott bevétel. De itt legalább elvileg lehetséges - jól fizetett színészekkel, igényes külsőségekkel stb. - a siker, és így a bevétel növelésére gondolni. Könyvtár, múzeum, levéltár vagy olyan sajátos feladatkörű intézmény, mint a Magyar Filmintézet azonban ugyan hogyan növelhetné bevételeit?
Nagyon sajnáljuk, hogy az új kormány nem folytatja elődjének törekvését átfogó könyvtárfejlesztés kidolgozására. A könyvtári helyzet Budapesten és vidéken lassan tarthatatlanná válik. A könyvtárak beszerzési lehetőségei vészesen csökkennek, ami azzal jár, hogy egyik szinten sem, sem a tudomány, sem a felsőoktatás, sem a közoktatás, sem a közművelődés szintjén nem tudják a megváltozott viszonyok miatt kialakult nagyobb igényeket megnyugtatóan kielégíteni.
Ugyancsak gyakorlatilag áttekinthetetlen az önkormányzatok kulturális támogatásának célrendszere. Az önkormányzatok közművelődési feladatainak normatív támogatása évek óta 250 forint lakosonként, ami - főleg a kisebb településeken - semmire sem elegendő.
Számunkra elfogadhatatlanok a felújítási és beruházási költségekre vonatkozó csökkentési javaslatok. Az előző kormány sokkal nagyobb figyelmet fordított erre.
Kénytelen vagyok szóvá tenni azt is, hogy egyetlen tétel sem jelzi a kormány programjába foglalt azon szándékot, miszerint létrehozza a kortárs művészetek múzeumát, noha ilyen nagyszabású tervhez valószínűleg négy év sem lenne elegendő.
Különösen fel szeretném hívni a figyelmet a magyar kultúra külföldi megjelenítésének gondjaira. A tervezett költségvetésből a jelenlegi magyar intézetek teljes körű fenntartása nem biztosítható. Természetesen az infláció s a forintleértékelés következményei e téren is jelentkeznek, amit a költségvetés nem vesz figyelembe. Pedig támogatni kell a magyar kultúra jelentősebb külföldi rendezvényeit, valamint a nemzetközi együttműködés eredményeként eddig is támogatott hazai rendezvényeket.
Az előző évihez képest a dologi előirányzatok további csökkentése méltatlan helyzetet teremt. Viszont örömmel látjuk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium költségvetésében a könyvszakmai intervenciós keret, valamint a könyv-, folyóirat- és szellemi export támogatása címeket.
Elfogadhatatlannak tartjuk továbbá az alkotókat, művészeket, tudósokat sújtó adótörvény-módosításokat. A kormány elemi kötelessége lenne e réteg fokozottabb támogatása. Miközben a kormányprogram ígéretet tartalmaz az alkotómunka adómentes sávjának növelésére, most meg akarják szüntetni e fontos kedvezményt. Nem látjuk azokat a javaslatokat sem, amelyek megfelelnének a miniszterelnök úr ígéretének, aki azt mondta a nála megjelent művészeknek, hogy a kulturális közalapítványokra befolyó adományok fölajánlóinak adókedvezményt biztosít.
Talán emlékeznek, hogy a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény vitájában az MSZP és az SZDSZ képviselői kifogásolták a legélesebben a kultúra önadóztatását. Most nem látjuk, hogy az általuk vezetett kormány - a törvény alkotóinak szándékát megvalósítva - kiterjesztené azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap számlájára befolyó járadék fizetésére kötelezettek. Ezzel szemben a kormány a forgalmi adó emelésével sújtja a könyvkereskedelmet, s ezzel e sajátos, amúgy is gondokkal küszködő területen lehetetlen helyzetet teremt. Nyoma sincs a műkereskedelem és a művészi alkotómunka reális támogatási szándékának. Az áfatörvény módosításával pedig súlyosbítják azoknak a kulturális intézményeknek a gondjait, amelyeket a támogatás csökkentése amúgy is a működőképesség határára juttatott. Nem látjuk az adótörvényekben azokat a kedvezményeket sem, amelyeket - az érdekeltek egyöntetű támogatásával - a művelődési tárca korábbi vezetése sürgetett a kulturális termékeket, főleg könyveket vásárolni alig képes, rosszul fizetett értelmiségi réteg javára.
Tisztelt Ház! Ezt a mozaikszerű reflexiót tartottam szükségesnek elmondani önöknek a kulturális költségvetéssel kapcsolatban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
