DR. TAKÁCS PÉTER
DR. TAKÁCS PÉTER
DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim!
Amint tapasztaljuk, a közgazdászok mindenben egyetértenek addig, amíg közlik az intézményekkel és az emberekkel, hogy szegények. Amikor azonban tovább akarják szegényíteni őket, nagy civakodás támad közöttük, és szívesen mutogatnak egymásra. A koalíció által kedvelt négy évre történő visszamutogatás mellett érdemes lenne szakértőkkel elemeztetni azt is, mennyivel növelte a bajt az a jogbizonytalanság, amit a hazai és a nemzetközi szerződések felbontásával, a világkiállítás felmondásával idéztek elő. Mennyire ingatta meg a polgári értékrend egyik legfontosabbikát, a kiszámíthatóságot és a stabilitást a gazdasági és közszolgálati vezetők politikai indíttatású személycseréje, legutóbb a Nemzeti Bank elnöke munkájának ellehetetlenítése, a csak december 31-ig érvényes kesudió-vámemelés. Mennyi spekulációs készletfelhalmozással rontotta fizetési mérlegünket a politikai okokból hónapok óta titkolt 70-80 százalékos energiaár-emeléssel az életbeléptetés előtt két-három hónappal megszavazott fogyasztásiadó- és áfatörvény. Milyen mértékű a tőkemenekülés, a vagyonadóval való riogatás, a közszolgálati apparátus felkészültségének ostorozása, a kapkodás a költségvetési törvény megalkotásától való húzódzkodás miatt. A külföldi befektetők, s talán a magyarországi gazdasági szakemberek is szeretik a stabilitást, a kiszámíthatóságot, és jobb szeretik, ha szerződéseik hitelességéről a bíróság, nem pedig a belügyminiszter vezette bizottság mond ítéletet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elhiszem a kormánynak, hogy ma már katasztrofális a helyzet. Ha már a koalíció legtekintélyesebb gazdasági szakembere arról nyilatkozik egy napilapnak, hogy az európai szociáldemokraták a külföldi adósság átütemezésére biztatják a kormányt, és ez a szándék tőle sem idegen, akkor bizony már nagy baj van. Ezt a bajt azonban csak mélyíti a kormány által elfogadásra ajánlott költségvetési tervezet. Torz világ ez. Csak a statisztikailag befogható részét szemlézi valóságunknak, s azt is félárbocosan. Amikor túlfogyasztásról szól, megfeledkezik arról, hogy a magyarországi társadalom négy-négy és fél millió aktív tagja 47-49 százalékát teljesíti annak, amit a fejlett európai társadalmak szereplői tesznek, de csak 17-19 százalékát kapják az európai bérszínvonalnak. Ugyanakkor a fogyasztói árak máris elérik az európai átlag-árszínvonal 80 százalékát, és a bevezetett energiaár-emeléssel 1995-ben megközelítik az európai árszínvonal 87-91 százalékát. A számok tengere mögül kisíbolták a főkönyvi rubrikák az értéket teremtő embert. Megfeledkezett a pénzügyi apparátus arról, hogy terveit nem a zambiai, nem a ruandai, nem is az ázsiai társadalmak fogják megvalósítani.
A koalíciónak néhány ténnyel számolnia kell. Mindenekelőtt azzal, hogy az autonómiáját visszanyert társadalommal áll szemben, amely számára ismeretlen a szamurájhűség, az ázsiai mentalitás, az igények állami óhajra való visszafogása. Azzal is számolnia kell, hogy az értéktermelő gazdaság 60-65 százalékos nagyságrendben autonóm mozgástörvényeket követ, és ennek a gazdaságnak a térbeli elhelyezkedése sem egyenletes. Regionális tagozódására jellemző, hogy a vállalkozások 52 százaléka Budapesten és Pest megyében van, és ezek teljesítménye megközelíti, talán meg is haladja a 70-75 százalékot. A magántulajdonú gazdaság viszont alig 5-8 százaléka helyezkedik el Zala, Somogy, Baranya megyékben, összesen 2-3 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Nem sokkal jobb a helyzet Békésben, Csongrádban és a Hajdúságban sem.
Ennek a gazdasági szektornak a jövedelemkibocsátó képessége regionálisan még szélsőségesebben tagozódik. Észak-Dunántúl és Pest megye e költségvetési tervezet modernizációs terheit azokkal az állami beruházásokkal és preferenciákkal, amit az idei költségvetéstől kapnak, el fogják tudni viselni. De mi lesz az ország négyötödével? Mi fog történni 1995-ben, ha a jövedelemszegény régiókra, amelyek címzett és céltámogatását 10 százalékkal már megfaragta a parlament, ráengedi a kormány a 22-24 százalékos inflációt, a reálbérek 4-5 százalékos csökkenését, az energiaárak 70-80 százalékos emelését?
Az 500 és 1500 lakosú települések nem szoktak forradalmat csinálni. Elküldik lakóikat Pestre, Győrbe, Esztergomba, az Észak-Dunántúlra, 2000-2500 település újra kezd elnéptelenedni, összeomlanak intézményeik, kiüresednek házaik, elöregednek lakóik. A nagyvárosok nyakába zúdul a megélhetési bűnözés, mert ezeken a településeken már rabolni sem lesz mit. Még a vasút leépítése előtt az utolsó szerelvények valamelyikével felutazik a lakosság Pestre. Magyarországon a kormány két-három év alatt megvalósítja Manhattan és Harlem ellentétét. A legoptimistább esetben is a feudális korra jellemző önellátásra, naturális gazdálkodásra kényszeríti az ország térségeinek háromnegyed-négyötöd részét. Remek változata a pénzügyminiszter úr ígérte fogyasztáskorlátozó modernizációnak.
Az 1995-ös költségvetési tervezet már hatszáz kistelepülésről kilopta a pedagógust, kilopja a jegyzőt, az ügyintézőt. A kistelepülések lelkészei pedig már annyira öregek, hogy rövidesen Urukhoz térnek. Az ezer lakosnál kevesebbet számláló falvak megint ottmaradnak értelmiség nélkül. Jók lesznek holopnak. Az elmúlt négy év infrastruktúra-fejlesztési lehetőségei helyett kínál nekik a liberális gazdaságpolitika funkcionális analfabétizmust, világvéget jósoló szektákat, cukorból erjesztett és párolt otthon főzött pálinkát, az aszfaltozott utak kereszteződéséhez kiállított ukrán és román lányokat és egy kis kábulást a szabadon termelhető vadkender révén.
Igaz, az alkotmány parancsa, amit a Horn-kor-mánynak is illenék betartani, így rendelkezik - idézem: "A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." 70/a § (3) bekezdés. De hát a törvényeket minduntalan felrúgó kormánytól miért is kérnénk számon az alkotmányt? És miért okozna neki gondot kétezernyi apró település? De mi lesz a gazdaságilag fejlettebb térségekkel? Hogyan reagálnak majd a megélhetési gondokkal máris bíbelődő városi lakosok, a pestiek. Megjósolom Tardos Márton képviselőtársamnak: nem úgy, mint az ázsiai társadalmak.
(11.40)
A koalíció sem gondolhatja komolyan, hogy 4-5 százalékos reálbércsökkenés mellett örömmel dolgoznak majd többet a statisztikailag mérhető szféra számára. Visszafogják a teljesítményüket, tüntetni, sztrájkolni fognak - vagy belehullanak a feketegazdaságba. Tervezzen erre a pénzügyi kormányzat bevételi többletet, fogyasztási korlátozást, nullszaldós államháztartást! Lehet, hogy a feketegazdaság megkétszereződésével megőrzi a kormány a társadalmi békét Pesten, Észak-Dunántúlon, de az államháztartás megcélzott nullszaldósságát meg nem teremti - legföljebb felpörgeti az inflációs spirált. A feszültségek fokozódása miatt elmarad a külső tőkebevonás; nem a beruházások, a modernizációs igények felé, inkább a külföld irányába fordulnak a hazai megtakarítások és a hazai vállalkozói nyereségek.
Veszélyes, sok buktatóval és fekete lyukkal tarkított a kormány választotta út. Veszélyes, mert hiányzik az eszközrendszer a megvalósításhoz, és nincsenek a tervezetben igazi kitörési pontok. Legveszélyesebb pedig azért, mert a jövedelemadóból elvont gyermekkedvezmény és egyéb, a családokat sújtó intézkedés miatt visszafordíthatatlanul elvékonyítja a társadalomnak azt a máris nagyon vékony rétegét, amelyiknek egyszer talán, egy megfontoltabb, az ország egészéért több felelősséget érző kormány vezetése mellett sikerülne átlábalni bajaink garmadáján.
Tisztelt Ház! Szeretek odafigyelni Goethe intésére, aki szerint "Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyágacskája". Épp ezért érdemes végiggondolni, milyen eszközrendszer áll a kormány rendelkezésére szándékainak megvalósításához. A szakszervezetek lelkes támogatása legalábbis kétséges, hacsak nem született a Bethlen-Peyer paktumhoz hasonló titkos Horn-Nagy Sándor paktum.
A rövid és hosszú távú nemzeti, nemzetközi hitelek megtagadásának árnyékában, a társadalmi feszültségek várható halmozódása, a gazdasági és intézményi vezetők sűrű cseréje és a mostanra eluralkodott jogbizonytalanság a koalíció legtekintélyesebb közgazdászának az adósság átütemezésével kacérkodó nyilatkozata miatt a külföldi tőke beáramlásától nem várhatunk fordulatot. A tízmillió lakos kenyerén 3-4 százalékkal megvékonyított margarin nemigen fogja a társadalmi szorgalmat és az exportminőséget javítani. Az illetékharács bevezetése aligha fogja a szabad forgalmú és örökölhető hosszú távú felhalmozásokat és beruházásokat ösztönözni. A vállalkozóknak adott beruházási adókedvezmény a fogyasztás 3-4 százalékos lefaragása mellett értelmetlen célkitűzés. A TV és a központi pénzügyi apparátus túlfinanszírozása legfeljebb arra jó, hogy a miniszter úr többször kapjon alkalmat a koalíciós nyilatkozatok helyreigazítására, a miniszterelnök úr kijelentéseinek magyarázgatására, és munkatársaitól elismerő pillantásokat inkasszáljon borítékosztogatáskor; de nem haragszanak meg: ez nem az az archimédeszi pont, amelyhez hozzáköthetné a magyar gazdaság és társadalom szekerét! A fegyveres testületek és a kormányzati tisztviselők borítékjainak enyhe vastagítása nem elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a társadalmi feszültségeket és azok halmozódását, de reméljük, a Horn-kormány nemzetközi okok miatt sem akar Nagy Péter cár nyomdokaiba lépni.
A leépülő iskolák, az életszínvonalukban megnyomorított pedagógusok aligha lesznek képesek a modernizáció személyi feltételeinek társadalmi szintű biztosítására. Emlékeztetnék Romániának a hatvanas éveket átfogó, a társadalmi, közművelődési viszonyokat figyelembe nem vevő modernizációs kísérletére.
Mindezek ellenében marad a viszályokkal terhes 72 százalékos parlamenti többség, hozzájön még a politikai indíttatású személycserék intézményvezetői garnitúrája, az önkormányzati választások alkalmából besöpörhető nyereség, a szociális irigység táplálására alkalmas demagógia. De mi lesz, ha mindezek elfogynak? Mi lesz, ha tovább recseg a koalíció, ha finanszírozhatatlanná válnak az önkormányzatok, és benyújtják a számlát a szocialista és liberális polgármesterek? Mi lesz, ha a társadalom nem tolerálja a pénzügyminiszter úr harmadik világhoz illő kísérletezgetéseit? A pakliban nemcsak a bevételi és a kiadási rubrikák, hanem a magyar állampolgárok, uram bocsá' a makacs szakszervezet, a lobbyzó miniszterek és a népszerűségre törekvő miniszterelnök is benne van.
Széchenyi, Lónyay Menyhért, Wekerle Sándor, de még a Bethlen-féle konszolidációt karbantartó közgazdászok tudása sem elég a mostani ellentmondás feloldására. Más értékrendű, más mentalitású, mindenekelőtt pedig más struktúrájú, másként viselkedő társadalommal áll szemben a kormány. Ezért hát figyelmébe ajánlom a koalíciónak Kazinczy epigrammáját: "Jót, s jól. Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, szánts és vess, hagyjad másnak az áldozatot."
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
